0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyitva az út az agrárgépészek előtt: nagy szükség lesz rájuk Magyarországon

Bár a koronavírus-járvány miatt a magyar gazdaság 5 százalékkal zsugorodott 2020-ban, a magyar mezőgazdaság jól teljesített, amely a korszerű agrárgépparknak is köszönhető. A munkaerőhiány azonban problémát jelent a szektorban. Kevés az agrárgépész, pedig az átlagfizetést bőven meghaladó bért nyújtó szakmáról van szó. Az agrárgépészet népszerűsítésére ezért a fiatalokat megcélzó, online edukációs játékot indított az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, amely során a versenyzők mezőgazdasági és pénzügyi kérdésekben tehették próbára a tudásukat.

A mezőgazdaság viszonylag jól teljesített a pandémia ideje alatt is, amelyben szerepet játszott, hogy a magyar agrárium egyre hatékonyabb és korszerűbb gépekkel van felszerelve.

Ez részben annak köszönhető, hogy az agrárvállalkozások kedvező finanszírozási lehetőségekkel élhetnek. Miközben például a járvány hatására a magyar autópiac 2020-ban éves összevetésben 19 százalékkal zsugorodott, új mezőgazdasági gépeket és eszközöket összesen 193 milliárd forintért vettek az érintett agrárvállalkozások, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint. Tehát volt kereslet az agrárgépekre.

„A magyar mezőgazdaság felszereltsége kitűnőnek mondható az elmúlt években látott lendületes fejlődésnek és a gépcseréknek köszönhetően. Rendkívül modern, korszerű, táblagépről vezérelhető, extra hatékony gépek sora segíti a mezőgazdaság bővülését” – mondta Umenhoffer Péter, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) marketingbizottságának vezetője.

Menő gépek, menő munka

Bár a géppark egyre korszerűbb, ez pedig hatékonyabbá teszi a magyar mezőgazdaságot, ebben a szektorban mégis komoly gondot okoz a munkaerőhiány. Agrárgépészből például annak ellenére is kevés van, hogy ez ma már bőven az átlagfizetést meghaladó kereseti lehetőséget, és hosszú távon biztos megélhetést adó szakma.

„Az agrárgépész-szakma túlzás nélkül nevezhető menőnek. Menő önvezető gépekkel, személyautós példával élve, prémium kategóriás járművekkel kell foglalkozni. A gépek tudják a feladatukat, de az agrárgépészek felügyelik, hogy ezek a drága gépek hatékonyan dolgozzanak. Körülbelül olyanok, mint a pénzügyi világban a kontrollerek.” – tette hozzá Umenhoffer Péter.

Népszerűsítik az agrárgépészetet

Az agrárgépész szakma népszerűsítésére indította el a MEGFOSZ és az MKB Pénzügyi Csoport az AgrárIQ nevű online játékot, amelynek keretében a versenyzők mezőgazdasági és pénzügyi kérdésekre válaszolva tehették próbára a tudásukat.

„Az MKB Pénzügyi Csoport büszkén támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek nemcsak az agrárgépész szakmát népszerűsítik, hanem a fiatalok pénzügyi edukációját is segítik.” – mondta Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője.

Az AgrárIQ első fordulójába több mint 30 ezren játszottak, míg az utolsó körbe, a Hangárba közel 6 ezren jutottak el.

„A játék kérdései nem voltak egyszerűek, valódi kihívást jelentettek, így nagyon örülünk, hogy ilyen sokan játszottak, és reméljük, hogy kicsit jobban megismerték azokat a lehetőségeket, amiket a magyar agrárium tartogat. Az MKB Pénzügyi Csoport, az MKB Bank és az MKB-Euroleasing évek óta támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fiatalok figyelmét hívja fel az agrárgépész-szakmára. Hiszünk abban, hogy bőven rejt magában perspektívát ez a terület és a játék hozzájárult ahhoz, hogy ezt a fiatalok is felismerjék” – mondta Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója.

Az MKB Pénzügyi Csoportnak szívügye az agrárium, és az utánpótlás kérdése, így előszeretettel áll hasonló, edukációs kezdeményezések mögé. A „Legyél Te is agrárgépész!” program és országos bajnokság keretében is a piac legjelentősebb szereplőivel közösen azon dolgoznak, hogy bemutassák, miért érdemes a fiataloknak erre a pályára lépni.

Forrás: sajtóközlemény