Back to top

COVID-19: eljött a 6 hozzávalóból készült receptek ideje

Leáldozott az ételbloggereknek? Ágazati szakértők szerint a nemzetközi baromfiiparnak a hús mellé egyszerű, könnyen és gyorsan elkészíthető recepteket is célszerű kínálniuk – adja hírül a wattagnet.com. A koronavírus járvány idején ugyanis a közösségi médiát elárasztották a 60 másodpercbe sűrített húsétel-receptek – ez pedig hosszú távra megváltoztatta a főzési szokásokat is.

A koronavírus járvány idején hogyan változtatta meg a közösségi média az élelmiszervásárlási, főzési, illetve fogyasztási szokásokat – egyebek mellett erre a témára fókuszál majd a 2021 nyarán Floridában megrendezendő Chicken Marketing Summit.

Fotó: pixabay.com

A találkozót előkészítő amerikai marketingszakemberek felmérése szerint

a járvány kitörése után először a banánkenyér elkészítését osztották meg az emberek online, majd a hotdog következett végül pedig jöttek a „Vettem ezt a húsdarabot, mit főzzek belőle vagy ezt főztem belőle” típusú posztok.

Ezek alapján úgy látják, hogy a húsipar, illetve hústermékek marketingjében előtérbe kell kerülnie a közösségi médiában közzétehető tartalmaknak, amelyek furcsa mód nem a tudatos vásárlót kell, hogy megcélozzák.

„Az emberek kevésbé gondolnak arra, hogyan nevelték azt a csirkét vagy mit fogyasztottak el, és jobban aggódnak amiatt, hogy milyen nehéz lesz elkészíteni" - mondta Leah Beyer, digitáliskommunikációs-tanácsadó.

A nap végén az emberek csak olyan ételeket akarnak, amelyek jóízűek, könnyen elkészíthetők és amelyek a család minden tagjának ízlenek.”

Fotó: pixabay.com
A cégeknek a marketig terén figyelembe kell venniük azt is – állítják a szakértők, hogy az úgynevezett élelmiszer-videók a járvány idején vírussá váltak a TikTok-on. A platformra feltöltött videók pedig legfeljebb 60 másodpercesek.

„Ha egy recept elkészíthető egy TikTok videón, az azt jelenti, hogy bárki elég könnyen elkészítheti – mondta Beyer.

Sok ételbloggernek néha nagyon összetett receptjei vannak. Finomak, de senkinek nincs ennyi energiája vagy vágya főzni.

Tehát az igazán hatékony marketingirány a hat hozzávalós csirke-, kacsa-, sertésrecept…”

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/wattagnet.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mitől gyógyhatású a méz (2.)

A mézben található összetevők többféleképpen hatnak, egy részük immunrendszerünket segítik, míg mások antimikrobiális hatásuknak köszönhetően elpusztítják a bennünket megtámadó kórokozókat.

Az avokádó előnyei

Az alligátorkörte vagy vajgyümölcs néven is ismert sokoldalú avokádó az egyetlen olyan gyümölcs, amely jelentős mennyiségű egészséges egyszeresen telítetlen zsírsavat biztosít. Az avokádó természetes, tápanyagban gazdag élelmiszer és közel 20 vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

Környezetbarát technológia reformálhatja meg az élelmiszerek tartósítását

Napjainkban a fogyasztók részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a környezetbarát módon előállított, friss, tápanyagban gazdag élelmiszerekre, miközben a koronavírus idején a hosszabb távú eltarthatóság is fontos szempont. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik tavalyi díjazottja, Tóth Adrienn erre a kettős igényre dolgozott ki innovatív megoldást.

Egyetemista hackerek fosztogatták a gyorséttermet

A KFC applikációjának sebezhetőségét kihasználva több millió forint értékű ingyen kuponra tettek szert az egyik kínai egyetem diákjai. Fél évig fosztogatták a gyorséttermet, majd a hackerek börtönt kaptak érte.

Ahol hisznek a boldog állattartásban

Lassúság. Lelassulás. Lassítás. Mindenkinek mást jelentenek e szavak. Van, aki egyfajta figyelmeztetésnek, jelnek tekinti az élettől, hogy ideje visszavenni tempót, és a folytonos sietség, kapkodás, a munkák, a tárgyak, az élmények halmozása helyett megélni a mindennapok apró örömeit. Akár az állattartásban is.

Galgahévíz még kitart

Bármennyire is szeretnék feléleszteni a kistermelői piacokat, nem látni, hogy újra sikerülne visszaterelni a fogyasztókat. Pedig igazi nyerő helyzet lenne mind a vásárlók, mind a gazdák számára. Mészáros Vendel, sok galgahévízihez hasonlóan mezőgazdasági termelésből él. A víz, a munkaerő és a piac hármasában fogalmazta meg azokat a gondolatokat, amelyek ma a kistermelőket foglalkoztatják.

Több mint egy tonna élelmiszerrel volt gond egy Szabolcs megyei kisboltban

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élelmiszerüzlet ellenőrzése során több, mint 1,2 tonna, élelmiszer-biztonsági szempontból kifogásolható élelmiszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Enyhítették a Fejér megyei húshamisítókra kiszabott elsőfokú ítéletet

Másodfokon enyhítette a bíróság a Fejér megyei húshamisítókra kiszabott elsőfokú ítéletet - közölte a Székesfehérvári Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Hollandiában van a legtöbb vegetáriánus Európában

Egyre népszerűbbek a húspótló készítmények világszerte, egy kutatás szerint a hollandok fogyasztják a legtöbb húspótlót Európában.

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást. Az enyhítő intézkedés részleges, hiszen az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad. Fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, hiszen csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban.