Back to top

Oroszország a hajdinaexport korlátozását fontolgatja

Oroszország azt fontolgatja, hogy egy ideig korlátozza a hajdina exportját annak érdekében, hogy stabilan tudja tartani a hazai árakat – közölte az orosz mezőgazdasági minisztérium.

Oroszországban sokan a hajdinát nemzeti alapélelmiszernek tekintik, amelyet rendszerint a nehéz időkben felhalmoznak, többek között ez is az egyik oka annak, hogy a belföldi árak megugrása felkeltette a társadalmi stabilitásért aggódó lakosság és a hivatalnokok figyelmét is.

Exportnövekedés

Az oroszországi hajdinaexport november óta jelentősen növekedett – közölte a minisztérium. Oroszország Kínába és a szomszédos országokba, például Lettországba és Litvániába exportál hajdinát.

Ukrajna ebben a hónapban felfüggesztette júliusig a hajdinakivitelét a hazai piaca védelmében.

Az oroszok évente közel 440 000 tonna hajdinát fogyasztanak, és bizonytalan időkben ez a gabonaféle a pánikvásárlási listák élén áll.

Koronavírus és készlethalmozás

A koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kitörésekor Oroszországban elkezdték a hajdinát raktározni, ahogyan 2014-ben is tették a károsodott termésről szóló hírek, az olajárak zuhanása, a rubel esése miatt, melyet a nyugati szankciók is súlyosbítottak. Azonban a közelmúltra nem volt jellemző a pánikvásárlás. Ellenben az emelkedő globális élelmiszerárak többek között Oroszországot is érintik:

az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által márciusban készített irányadó index már a tízedik egymást követő hónapban emelkedett a legmagasabb szintre 2014 júniusa óta.

Moszkva korábban a gabonafélékre és más mezőgazdasági termékekre egy sor exportkorlátozást vezetett be, hogy korlátozza a hazai élelmiszer-inflációt, de ez a hajdinát a közelmúltig nem érintette.

A Vedomosztyi című újság a hét elején beszámolt arról, hogy az orosz kiskereskedelmi láncok a beszállítókkal a hajdina magasabb árairól tárgyalnak. Azóta több megbeszélést is tartottak a tisztviselők, Andrej Belousov miniszterelnöki-helyettes pedig több minisztériumot is arra utasított, hogy tegyenek javaslatot a hajdinaexport lassításának lehetőségeire.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az emberek keresik a szépet

Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

Tetoválással a sólyomnepperek ellen

Kétségbeesett kísérlet történik a Szibéria tollas kincseként ismert kerecsensólymok védelme érdekében. A szibériai ornitológusok úttörő kezdeményezése során 12 ritka ragadozó madár csőrére tetoválták a nemzetközi SOS kódot, a lábukra a karmok fölé pedig a 22-es számot.

Mozzarella mínusz tehén

A New Culture nevű startup a feljövőben lévő tehén nélküli tejiparban tevékenykedik. Olyan mikrobákat állítanak elő, amelyek tejfehérjét állítanak elő „tehenek bevonása” nélkül. Céjaik közt szerepel, hogy 2023 végére tehén nélküli mozzarellát dobjanak piacra.

Egyetemi innováció kerül a boltok polcaira

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fiatal kutatóit és munkáikat bemutató sorozatunkban ezúttal egy új terméket üdvözölhetünk. Gyártása során teljesen új formát öltenek a felhasznált növényi alapanyagok, növelve a termék eltarthatóságát és egyszerűsítve a konyhai felhasználását. Az úgynevezett SalaDmi létrehozásában nagy szerepe van Csurka Tamás doktorandusznak.

Új támogatás nyílik az agráripari technológiai fejlesztések érdekében

A Budapest Bank Budapest Business Live sorozatának online konferenciáját június 8-án tartották, ahol ismertették azokat a támogatásokat, amelyek az agrárium modernizációjának és nemzetközi versenyképességének növelését célozzák. Kiemelendő a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása, ami új lehetőséget ad a legmodernebb agráripari technológiák fejlesztésére.

Kína húsimportja csökkent a tavalyi évhez képest

Kína májusban 789 000 tonna húst importált, 3,3%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derült ki a vámhatóság hétfőn közzétett adataiból, miután a sertéshús hazai árának zuhanása csökkentette az import iránti keresletet.

Az egyetlen megoldás az elöregedő agráriumra

Az agrárium területén működő gazdaságok zömét idősebb korosztály irányítja. Ugyanakkor a felgyorsult digitális világ a mezőgazdaságban is megköveteli az új trendek és a másfajta gondolkodásmód beépítését a vezetési stratégiákba.

Felpezsdül a budapesti árutőzsde

Ünnepélyes csengetéssel indult a Budapesti Értéktőzsde és az Equilor Befektetési Zrt. június 10-ei sajtótájékoztatója, szimbolizálva a tőzsdei árupiac új korszakkezdetét, valamint hogy a hazai tőzsde ismét a magyar és a régiós agrárvilág egyik központi szereplőjévé váljon.

A magas élelmiszerárak még velünk maradnak

A növényi olaj, a gabona és a cukor ára meredeken emelkedett, ennek oka, hogy világszerte újraindul a gazdaság, mely élénkíti a keresletet, azonban a késői betakarítás és a vártnál kisebb termés globális szinten sok aggodalomra ad okot.

Növekszik az olasz kiskereskedelmi boreladás

Az olaszországi nagy áruforgalmú kiskereskedelmi csatornákban a boreladások volumenben kifejezve 8,5% -kal, 22 millió literre nőttek 2021 első négy hónapjában. Ugyanebben az időszakban a boreladások értékében 20%-kal növekedtek – derült ki a Vinitaly számára készített kutatásból, amely a pezsgők erős, míg a borok mérsékelt növekedését is kiemelte.