Back to top

Száz Covid-pozitív spárgaszedő miatt zárhatnak az iskolák

Egy németországi spárgatermesztő gazdaság dolgozói között rutinszerűen végzett koronavírus-tesztelés során a tesztek mintegy tizede pozitív lett. Ezzel olyan szintet ért el az új fertőzöttek aránya a járásban, amelynél a törvény már korlátozó intézkedéseket ír elő.

A kép illusztráció, nem a helyszínen készült
Fotó: Mathias Böckel / Pixabay
Németország-szerte összességében javulóban van a helyzet, azonban mindig felbukkan egy-egy gócpont – jellemzően ott, ahol sokan laknak, zsúfoltan. Most éppen Alsó-Szászország tartomány Diepholz központú járásában derült ki egy rutinszerű ellenőrzésen, hogy egy spárgára szakosodott termelői-értékesítő egyesülés 1200 dolgozójából több mint 100 megfertőződött – tudósított a welt.de portál.

A tartomány legnagyobb spárgás vállalkozásáról van szó, az érintettek pedig többnyire kelet-európai vendégmunkások.

Az igazoltan fertőzött dolgozókat elkülönítették, a többiek csak munkavégzés céljából hagyhatják el a szálláshelyeiket (ezzel együtt az egyik közeli áruháznak a rendőrséghez kellett fordulnia, a tudósítás szerint egy napon belül rendeződött a helyzet, a szabályszegésnek részben a nyelvtudás hiánya volt az oka).

Ismét szítja ugyanakkor az eset a feszültséget a lakók és az idénymunkásokat foglalkoztató üzemek között,

ugyanis egyértelműen ennek az esetnek a számlájára írhatóan ugrott lényegesen 100 fölé a százezer lakosra jutó új fertőzöttek száma egy héten belül, ilyenkor pedig szigorító intézkedéseket kell bevezetni. A minden tagállamra érvényes „vészfék-jogszabály” egyebek között az éjszakai kijárási tilalom, illetve a távoktatás elrendelését írja elő. A tartományoknak lehetőséget ad ugyanakkor a törvény, hogy 165-ös esetszám alatt a teljes távoktatás helyett azt a vegyes megoldást válasszák, amikor az osztály fele az iskolában, a másik fele otthon tanul, majd cserélnek. Valószínűleg rövid zárás után ezt fogják választani az érintett járásban, írja a welt.de cikke.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Karanténkutatás 2.0” - Élelmiszerfogyasztási szokások a Covid-19 járvány harmadik hullámában

Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai.

Hová tűntek a pincérek? – A vendéglátóipar válsága

A koronavírus-járvány, a Brexit és az iparággal szembeni negatív hozzáállás mind hozzájárult a vendéglátásban dolgozó személyzet hiányához, de ennek ellenére az éttermek igyekeznek lépést tartani a világ újbóli megnyitásával.

Nem akar helyreállni a vadhúspiac

A pandémia hullámait, a HoReCa-szektor-bezárásokat, a határzár miatt a külföldi bérvadásztatásból származó bevételkiesést, az évek óta tartó ASP-járványt mind megérezte a vadgazdálkodási ágazat, ami a lőtt vad piaci árában is megmutatkozott. Telített hűtőházakról, a külföldi felvevőpiac változásáról is beszámolt kiadónknak Tapasztó Sándor, a VADEX Zrt. felvásárlási osztályvezetője.

Drágulnak az élelmiszerek

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.

Viszik a pollenek

Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a COVID-19 fertőzési rátája és az országos allergiatérkép által tükrözött pollenkoncentráció között. Vizsgálatuk szerint minden egyes virágporszemcse vírusok százainak a szállítására képes, márpedig csak a fák köbméterenként akár 100 gramm pollent ereszthetnek a környezetükbe.

Zöldségek a Rózsa-kertből

„A Rózsa-kert elnevezés miatt gyakran keresnek, hogy virágot vásárolnának, de én csak zöldségeket termelek – mindent, amit csak konyhakertben lehet.” Rózsáné Andrea fogalmazott ekképp, hozzáfűzve, hogy a vegyszermentességből és a folyamatosan kiváló minőségből nem hajlandó engedni.

A szuperhősök traktoron érkeznek

Rengeteg gazdálkodó vesz részt az árvíz sújtotta észak-német területeken a mentésben és romeltakarításban. Érkeznek távoli országrészekből is szervezetten, de olyanok is bőven vannak az önkéntesek között, akiknek a gazdaságát ugyanúgy rommá zúzta az áradás, de ettől függetlenül segítenek a náluk is jobban rászorulóknak.

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Katasztrófa sújtotta területté vált a különleges borvidék

Németország egyik rendkívül különleges mezőgazdasági tája, az Ahr folyócska völgyében fekvő, alig több mint ötszáz hektáros borvidék a katasztrófa sújtotta területek egyik legérintettebbje. A meredek sziklafalakkal szegett zegzugos völgy, amely „békeidőben” a borvidék utánozhatatlan klímáját adja, most éppen a helyzet menthetetlenségéhez járult hozzá.

Németországban tenyészállatokat fertőzött meg az afrikai sertéspestis

A német mezőgazdasági minisztérium megerősítette, hogy afrikai sertéspestis első eseteit fedezték fel házisertés-állományban. A betegséget a kelet-németországi Brandenburg tartományban lévő két gazdaság sertéseiben is igazolták.