A rügyterhelés esetében a metszéskor meghagyott világos rügyek számát vetítjük egy tőkére vagy egy négyzetméterre. A hajtásterhelés esetében folyóméterre vagy tőkére adjuk meg a meghagyott hajtások számát. Megkülönböztethetünk termő hajtásokat és meddő hajtásokat.
Egy szőlőtőkén az elméleti hajtásszám a meghagyott világos rügyek számával egyenes arányban nő. Ha tíz világos rügyet hagytunk meg, akkor ezekből elméletileg tíz hajtásunk lesz. A gyakorlati szőlőtermesztők tudják, hogy ez a legritkábban következhet be, azonban minél közelebb vagyunk az elméleti hajtásszámhoz, a tőke annál inkább termőegyensúlyban van. Ez utóbbi fenntartása rendkívül fontos, hiszen attól függ a szőlőtőke teljesítőképessége, élettartama és az évről évre elvárt megfelelő mennyiségű és minőségű termés.
Ellenkező esetben, vagyis ha túl sok rügyet hagyunk meg, csökken a fattyúhajtások száma, de nő az alva maradt, ki nem fakadt világos rügyek száma is. Az előzőekből is kiolvasható, hogy a világos rügyeken kívül az idősebb tőkerészek rejtett rügyeiből, de a sárrügyből és az alapi rügyekből is számíthatunk hajtások fejlődésére. Mindez indokolja, hogy a tőkén válogassunk a hajtások közt. Mikor végezzük, milyen mértékű legyen a hajtásválogatás, és miként válasszuk ki az eltávolítandó hajtásokat?
Amikor látszik a fürtkezdemény
A hajtásválogatás idejét a hajtások fejlettségi állapota dönti el. Ez fajtánként, évjáratonként, dűlőnként, de akár kertrészletenként is különböző lehet. A rügyfakadást követő időszak időjárása döntő mértékben befolyásolja a hajtások fejlődését.
A következő szempont lehet, hogy a hajtások eredési helye ne kezdjen még elfásodni, a hajtás könnyen kipattintható legyen, és lehetőleg a hajtásalappal együtt lehessen kitörni. Így biztosan eltávolítjuk az alapi rügyeket is, ezzel megakadályozva a hajtáskezdemények újbóli kialakulását. Ez az állapot is a hajtások négy-hatleveles fejlettségénél van, fajtáktól és hajtástípusoktól függően.
A hajtásválogatás idejének meghatározásában az adott év időjárásának, különösen az előrejelzésnek nagy szerepe van. A késő tavaszi fagyok sokszor komoly károkat okozhatnak az ültetvényeinkben. Olyankor szerencsésebb, ha a lombozat még sűrűbb, és marad további választási lehetőségünk a hajtások felnevelésére.
Több év átlagában ekkor a fajtáink már biztosan elérik a hatleveles állapotot, sőt néha meg is haladják azt.
Mennyi maradjon?
A következő feladatunk a hajtásválogatás mértékének eldöntése. Törekednünk kell arra, hogy annyi hajtásunk fejlődjön a kezdeti időszakban, mint ahány világos rügyet meghagytunk. Később művelésmódonként, és az azokon alkalmazott metszésmódonként eltérően kell kezelni a hajtásokat. Alapvető szabály, hogy eltávolítjuk azokat a meddő hajtásokat, amelyek az idősebb tőkerészekből, vagy a meghagyott csapok (1-2-3-4-5 rügyes metszési elemek) alapi részéből törnek elő. Kivéve, ha a tőkeforma megtartásához a következő évben feltétlenül szükség van rájuk, a tőketörzs, kar, termőalap megifjítását szolgálhatják.
Az ikerhajtások közül a meddőt, a gyengébben fejlettet, vagy a lombozat kialakítása szempontjából kedvezőtlenebb helyzetben lévőt távolítjuk el.
Mindezek után következhet a hajtások számának beállítása. Ez a művelet függ a termelési céltól (mennyiség kontra minőség bizonyos határokon túlmenően), a művelési irányzattól (vegyszeres növényvédelem, integrált termesztés, ökológiai szempontú művelés), a fajtától (növekedési erély, levélméret, hónaljhajtásképző képesség), és az adott tőkeművelésmódon alkalmazott metszésmódtól. Jól érzékelhető, hogy a sok tényező miatt nem lehet sablonokat gyártani a hajtásválogatásnak erre a szakaszára. Egy egészséges szőlőültetvényben folyóméterenként 8-20 hajtást hagyhatunk meg az előzőek figyelembevételével.
Ha ernyőművelésű ültetvényünk van, és két szálvesszőt 12-12 rüggyel hagytunk meg biztosító csap nélkül, akkor összesen 12-14 hajtást tartunk meg tőkénként. Középmagas kordonművelés esetén, ha termőalaponként a klasszikus csercsapos váltómetszést alkalmazzuk (3 rügyes felső állású termő vagy csercsap, alatta 2 rügyes ugarcsap, esetenként még egy 1 rügyes biztosító csap), és 4 termőalapunk van, akkor elméletileg 20 hajtással számolhatnánk tőkénként. Ezzel szemben, ha a termő csapon mindhárom rügyből hajtás fejlődik, a kedvezőtlenebb állásút, vagy a leggyengébben fejlődőt eltávolítjuk, így tesszük szellősebbé a lombozatot.
Mivel a vegetáció korai időszakában vagyunk, célszerű mindig 20-30%-kal több prognosztizálható „termést” hagyni, hisz még számtalan kár érheti az ültetvényünket a későbbiek során (pl. szél- vagy jégkár).
A tőkeformának megfelelően
Az utolsó, de nem elhanyagolható szempont a hajtásválogatásban, annak idején és mértékén túl, hogy még milyen más szempontok szerint dönthetünk a hajtások között. Ezen elsődlegesen a tőkeforma megőrzését célzó hajtások kiválasztását értem. Guyot művelésmód esetében a lekötött szálvessző eredési helyéhez közel kell hajtást meghagyni a következő évi rövid csaphoz. Az ernyőművelésnél a tőketörzs központi részéhez közel mindkét szálvesszőn kell rendelkeznünk egy-egy erőteljes hajtással, amelyek a következő év metszési elemét adják.
A hajtások közötti válogatáskor célszerű azt is figyelembe venni, hogy milyen fényellátottságot tudunk fenntartani a lombozatban. A szőlő fényigényes növény, a következő évi termést adó rügyek kialakulásához fajtától függően eltérő mennyiségű fényre van szükség. Ezt szellős lombozattal elégíthetjük ki. Tehát úgy pozicionáljuk a hajtásokat, hogy nagy részüket, a levelek szinte teljes felületét fény érje. Ez utóbbi fontos, hogy a fotoszintézis során a lehető legtöbb szerves anyag képződjön, de segítheti a növényvédelmet is.
A hajtásválogatás tehát egyaránt szolgálja a tőkeforma megőrzését, a termőegyensúly fenntartását, a termésmennyiség és minőség szabályozását, és javítja a növényvédelem hatékonyságát. Engedjük be a napfényt a tőke lombozatába!
Dr. Kocsis László
