Back to top

Alsóban az élet

Rendhagyó, de igen fontos, országos tudományos kísérletben vesz részt a Mecsekerdő. A főként civileket megmozgató kezdeményezésben egyedüli erdőgazdálkodóként arról gyűjtenek és szolgáltatnak információt, mennyire egészséges a kezelésükben álló erdők talaja.

A kísérlethez használt pamut alsóneműket május elején ássák el különböző erdei helyszíneken, majd hatvan nap múlva – július közepén – megvizsgálják, milyen hatással volt a talaj a mindennapi ruházkodásban is alapvető szerepet játszó anyagra.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete 2021 tavaszán indította közösségi tudományos programját, amelynek keretében közel hétszáz településről, csaknem ezerkétszáz önkéntes résztvevő szolgáltat információt arról, milyen a talajban a mikrobiológiai aktivitás.

A kezdeményezés célja, hogy ezzel a viszonylag egyszerű és közérthető kísérlettel országos szinten térképezzék fel a talajok egészségi állapotát.

Az elásást követően a talajban található gombák, baktériumok és más élőlények elkezdik lebontani a szerves anyagokat, mindenekelőtt a cellulózt – emiatt használnak a kutatást elindító szakemberek tiszta pamut alsóneműket, ugyanis a pamut túlnyomórészt cellulózból áll. Minél nagyobb mértékben bomlik le az elásott ruhadarab, annál aktívabb talajéletre lehet következtetni. Az aktív és diverz talajélet az egészséges talaj egyik fő indikátora. A programban résztvevő önkéntes kutatók a kiásott alsónemű digitális fotóját elektronikusan juttatják majd el a Talajtani Intézet munkatársainak, akik képfelismerő technikával megállapítják, hogy az alsónemű hány százalékát fogyasztották el a talajlakó élőlények.

A kísérlet egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos jól megválasztani a ruhák alapanyagát, ha a fenntarthatóságot és az egészséges környezetet akarjuk támogatni.

A Mecsekerő – társadalmilag is felelős gazdálkodó szervezetként – nagy örömmel csatlakozott a programhoz, hiszen az erdészek számára is hasznos a különböző erdőállományok talajára vonatkozó információk elemzése, más talajtípusokkal való összehasonlítása. Így kiderül, a helyi erdők talaja milyen mértékben képes hozzájárulni az erdei ökoszisztéma működéséhez, milyen erdőgazdálkodási lépéseket kell tenni a fenntartható használathoz.

A Mecsekerdő minden erdészetét bevonva, összesen tíz kísérleti helyszínt jelölt ki.

Az érintett területek Pécs, Kővágótöttös, Hosszúhetény, Ág, Vajszló, Almamellék és Bürüs települések közelében találhatóak. Az erdészek törekedtek a lehető legváltozatosabb korú és fafajösszetételű erdőterületek kiválasztására, hogy minél teljesebb képet kapjanak a talajok állapotáról.

Illusztráció
Illusztráció

Forrás: 
Mecsekerdő Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Két év után szabadítottak meg egy szarvast egy gumiabroncstól a nyakán

Több mint két éve kóborolt egy hím szarvas a nyakán egy gumiabronccsal Coloradóban, míg meg nem szabadították tőle - közölték vadvédelmi szakemberek.

Új intézkedés született a felelős tápanyag-gazdálkodás érdekében

A talajok tápanyagtartalmának megőrzésében fontos szerepe van a biomasszának, amit a mezőgazdasági területekről származó hulladékok és maradványanyagok felhasználásakor szem előtt kell tartani – jelentette ki Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Digitalizáció az erdőgazdaságban

A Mecsekerdő Zrt. digitális készletnyilvántartás bevezetésével korszerűsíti gazdálkodását: az új, mobiltelefonos alkalmazással mellőzhetők a papír alapú nyomtatványok, ami nem csak a vállalat környezettudatosságát erősíti, hanem az értékesíthető készletekről, fatermékekről naprakész adatok állnak rendelkezésre.

Határozottabban fel kell lépni a vizek nitrátszennyezettsége ellen

Noha az uniós nitrátirányelv 1991-es elfogadását megelőző helyzethez képest mind a felszíni, mind a felszín alatti vizekben csökkent a nitrátkoncentráció, a tagállamoknak határozottabban fel kell lépniük a vizek főként mezőgazdaságból származó nitrátszennyezettsége ellen - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Brüsszel jogalap nélkül akarja rákényszeríteni akaratát a gazdákra

Az új Közös Agrárpolitikával bevezetésre kerülő új zöld követelmények végrehajtásával a mezőgazdaság megfelelő mértékben fog hozzájárulni a zöld átmenethez.

Gombatermesztés kenyérhulladékból

A belga Colruyt kiskereskedelmi vállalat bejelentette, hogy partnerséget kötött az ECLO városi mezőgazdasági csoporttal annak érdekében, hogy kenyérhulladékát gombatermesztésre használja fel.

Indul a gombaszezon – az óvatosság különösen fontos

Az erdészek arra intenek, hogy minden esetben vizsgáltassuk be szakértővel a gombát, mielőtt az az asztalra kerülne.

Egy nap a Nagyerdőn

Debrecen erdőbirtokán 1939. október 10-én az Ohatitól a Gúti erdőig, összesen 35 helyen és 74 hektáron jelöltek ki természeti emléket. A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be a Nagyerdő északkeleti sarkának egy harminchektáros, és alább még öt kisebb darabját. Erre is emlékeztek a Nagyerdő Napja elnevezésű rendezvényen, amit a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete szervezett, a Nagyerdő Hetéhez kapcsolódva.

Semmiből a biokertészetben sem lesz valami

A komposzthasználat előmozdítása volt a célja az ökológiai gazdálkodást folytató kertészetek számára szervezett tanácskozásnak az OMÉK-on, ahol az ÖMKI on-farm kutatásainak eredményeit, és egy intenzív zöldségtermesztő gazdaság gyakorlatát is bemutatták.

Az építő vezérigazgató

Barkóczi István erdőmérnök két évtizeden keresztül szolgálta a SEFAG Zrt. erdőgazdaságot, azonban vezérigazgatóként kevesebbet élvezhetett a gyakorlati szakmából – a 13 milliárd forintos forgalmú cég nem hagyott sok szabadidőt neki. Ma már nyugdíjasként szenvedélyes kiránduló, rendszeresen járja az erdőt, gombát gyűjt.