0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jubilál idén a Farmer Expó

Járvány ide vagy oda, a szervezők 30. alkalommal is „nekifutnak” az agrár-seregszemlének.

Ha a tavalyi Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás megrendezését a világjárvány okán az „akarat diadalaként” emlegette a sajtó, akkor ez a megfogalmazás idén még inkább igaz. A 30. Jubileumi Farmer Expó és a 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás szervezése május elején jó ütemben halad, a V-Trade Kiállítások Kft.-nél azt remélik, hogy a jubileumi évben a tavalyinál több kiállító, látogató és szakmai-, valamint élményprogram keretezi majd az ország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjét.

Az információ pénz

„Miközben a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány világszerte ágazatok sokaságát kényszerítette térdre, a magyar kormány eredményes oltási kampányának, illetve a fokozatosan normalizálódó gazdasági környezetnek köszönhetően jó esély van a nyári, nyár végi rendezvények hatékony megrendezésére.

A Farmer Expó lehet az egyik olyan agrárágazati szakmai fórum, ahol minimális egészségügyi kockázattal és a személyes találkozás erejével születhetnek meg nagy beruházási döntések.

Hiszen, ne felejtsük el, hogy a nyár végén pályázatok sokasága jelenik meg, ezért aztán a gazdák a szó szoros értelmében „aprópénzre váltható” információkhoz juthatnak a különféle konferenciákon” – véli Vaszkó László vásárigazgató, aki további jó hírekkel is szolgált. Ilyen például, hogy (miközben ebben az évben is a gépek és technológiák foglalják majd el a legnagyobb vásárterületet) a Magyar Állattenyésztők Szövetségével és tagszervezeteivel karöltve, idén újra telt házas tenyészállat-kiállításon munkálkodnak. Ez a törekvésük is része annak a felismerésnek, hogy a szakkiállítások szerepe világszerte egyre nő. – A gazdákat újra a megszokott színvonalas szakmai programokkal várjuk, mint a show-bírálatok, a tenyészállat-bírálatok, a különféle bemutatók, de nem maradnak el a szakmai továbbképzések és a nemzetközi konferenciák sem – ígéri a szakember.

Áttörést remélnek

A pandémia miatt tavaly alig több, mint 100 kiállító várta 6 ezer négyzetméteren a látogatókat, ám a szervezők ezen a fronton is áttörést remélnek az idei esztendőtől.

Derűlátásuknak az ad alapot, hogy a kiállítási terület fejlesztése folytatódik, aminek eredményeként egy megújult állatbemutató tér fogadja majd a tisztelt publikumot.

– A hagyományos tenyészállat-bemutatók mellett látványos jubileumi programokkal is készülünk. Többek között ismét megrendezésre kerül a Karneváli Lovaskupa hosszú évek kimaradása után, de például fogathajtó verseny is lesz – szemezgetett a gazdagnak ígérkező programkínálatból Vaszkó László, aki a kollégáival együtt nagyon reméli, hogy augusztus végén nem lesz akadálya a 30. Farmer Expó megrendezésének, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán. Egy biztos: a professzionális agrár-seregszemle szervezői idén is garantálják, hogy egy esetleges vis maior (előre nem látható; rajtuk kívül álló) helyzet fennállása esetén, a korábban befizetett összegeket hiánytalanul visszautalják a jelentkezők számlájára.

(Rendezvényeikre május 20-ig még kedvezményes áron jelentkezhetnek a kiállítók. A jelentkezési lap megtekinthető és letölthető a kiállítás honlapján.)

Forrás: sajtóközlemény