Back to top

Levendulaültetvény, gépi betakarítással

Bajától nem messze létesített mintagazdaságot és látogatóközpontot Nagy Norbert és felesége, Nagyné Vácity Eszter. Jól éltek a pályázati lehetőségekkel, levendulást telepítettek, és saját betakarítógépe is lett az üzemüknek.

A levendula sokféleképpen felhasználható
A Vodica Herbal Mintagazdaság és Látogatóközpontot 2014-ben jegyezték be, a házaspár több kísérleti ültetés után 2016-ban telepítette az első nagyobb levendulatáblákat. A vállalkozáshoz a jogász, informatikus mérnök Nagy Norbert, és közgazdász, aromaterapeuta felesége mezőgazdasági végzettségeket is szereztek: aranykalászos gazda és mezőgazdasági technikus oklevelekkel rendelkeznek.

A mintagazdaság tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsnak, 2017 óta pedig a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. bio minősítésével is rendelkezik.

A levendulás páratlan természeti környezetben, a Gemenci-erdő peremvidékén, a Ferenc-tápcsatorna mellett fekszik, közvetlenül az 51. számú főút mellett Bátmonostor község határában, a Vodica-Máriakönnye zarándokhelytől alig egy kilométerre.

A termesztett levendulából fajtaszelektált módon készítenek illóolajokat, azaz előtérbe helyezik a növény egyedi karakterét. A vodicai levendulásban először 2017-ben rendeztek – közvetlenül az ültetvény aratása előtt – levendulaünnepet, több ezer ember részvételével.

Különleges fajtákat is nevelnek

A levendula évelő félcserje. A Lavandula angustifolia faj növényei 60-80 centiméter magasak, az átmérőjük 80-120 centiméter, virágzásuk június közepére-végére esik. A Lavandula x intermedia hibrid ennél is nagyobb, 80-100 centiméter magas, akár másfél méternél is nagyobb bokrot fejleszt. Az angustifolia- és az intermedia-fajták egyaránt szárazságtűrőek, meleg- és fényigényesek, árnyékba nem érdemes ültetni őket. Kedvelik a száraz, középkötött, jó vízelvezetésű, meszes talajokat.

A téli hideget jól tűrik, legföljebb a különösen kemény, vagy a kései fagyok tehetnek kárt a növényekben, és akkor is inkább az intermedia-fajták a veszélyeztetettebbek.

Gyökereik akár 3-4 méter mélyre is lehatolnak a talajba. A kiültetés utáni első évben esedékes az első alakító visszavágás körülbelül a fás szár feléig, hatására terebélyesedik a növény. Utána is minden évben vissza kell vágni a bokrokat a hajtások feléig, kétharmadáig – ezt lehet a betakarítással egy menetben –, és ha a nyár második felében újra nagy hajtásokat hoznak, akkor októberben még egyszer szükséges az alakító metszés. Visszavágás nélkül a növény felnyurgul, hajtásai elfekszenek, elfásodnak.

A mintagazdaságban több levendulafajtát ültettek, néhány igen különleges is van köztük.

Például a Lavandula angus­tifolia Miss Katherine rózsaszín virágözönével és kellemesen vaníliás, édeskés illatával hódít. Illóolaja, aromavize páratlanul ellazít és nyugtat. A virágos illatok kedvelői értékelhetik igazán nagyra. Korán, már június elején nyílik. A La­vandula angustifolia Elizabeth hosszú, lila virágzatú fajta. Illata jellegzetesen „levendulás”, mégis lágy és gyengéd. A szárított virágok színe és illata tartós, gasztronómiai célokra is kiváló. Virágzásának csúcspontja 1-2 héttel később van, mint az előző fajtáé. A Lavandula x inter­me­dia Grosso az egyik legkeresettebb hibridfajta. Impozáns megjelenésű, szép bokrot növeszt. Július közepén virágzik. Illóolaja karakteres és kámforosabb, mint az angustifoliáké. Hatásában is erőteljesebb, felső légúti bajok esetén.

Pályázatokból fejlesztenek

A Vidékfejlesztési Programból 2018-ban elnyert 11,5 millió forintból levendulaültetvényt telepített a Nagy házaspár, a 7 hektárra 140 ezer tövet ültettek. Az országban az elsők között gépi betakarításra tervezték a növények térállását. A gépi betakarításnak nemcsak kényelmi okai vannak, hanem a hatékonysága is jobb, és a hatóanyag feldolgozása szempontjából is előnyös. Így ugyanis az aratás után másfél-két órán belül elkezdődhet a levendula lepárlása, ami mennyiségi és minőségi előnyöket is rejt.

A pályázatban öt évig vállalták az ültetvény fenntartását, de azt 18-20 évig tervezik, mondta Nagy Norbert.

Korábban egy pályázat keretében szaporítóanyag-neveléssel is foglalkoztak. Egy határon átnyúló programnak az volt a célja, hogy segítse a nők munkába való visszatérését, és ennek volt a szakmai partnere a Vodica Herbal Kft. A betakarítógép is egy LEADER pályázati támogatással megvalósult korábbi beruházásból származik.

Betakarítás után nagyon hamar elkezdődik a lepárlás

Precíziós biogazdaság

Egy másik VP-pályázatból víztározót építettek a mintagazdaságban, és ezzel a precíziós mezőgazdaság irányába nyitottak, képesek megoldani a bio-minő­sítésnek megfelelő tápanyag-utánpótlást a csepegtető öntözéssel.

Az öntözőtó egy öntartó körmedence az ültetvény közepén, és olyan csőhálózattal és szivattyúrendszerrel van felszerelve, aminek köszönhetően a terület könnyen szakaszolható, így a megfelelő ültetvényrészre a megfelelő tápanyagok juttathatók ki.

A precíziós biogazdálkodással előállított illóolaj mennyisége semmivel nem kevesebb, mint a hagyományos gazdálkodással fenntartott ültetvényeknél.

Jól érzi magát

Azért levendula telepítésére pályáztak, mert a növény sokféleképp felhasználható, és nem érzékeny a klímaváltozásra. A marketingnél pedig helyzeti előny a növény szépsége, mondta Nagy Norbert.

A bajai térségnek mediterrán jellegű a mikroklímája, a Gemenci-erdő és a Duna közelsége, valamint a hordaléktalaj jó körülményeket teremt e növénynek annak ellenére, hogy klasszikusan ez a környék nem tartozott eddig hazánk levendula-termőtájai közé.

Ilyen nagyságú biolevendulás csak három van hazánkban, így a verseny még nem túl nagy. A hazai nagy, hagyományosan művelt levendulásokat a tulajdonos nem tekinti versenytársaknak. Az ültetvény telepítését kétéves előkészítés előzte meg, aminek a talaj javítása és a talajélet élénkítése volt célja. Megfelelő elővetemények alkalmazásával indultak: olajretekkel és mustárral fertőtlenítették a talajt, mézontófűvel pedig elősegítették a humuszképződést. Így a korábban hulladéklerakónak szánt, rossz minőségű talaj megtelt élettel, mondta Nagy Norbert.

Tápanyag és illóolaj

A termesztés kritikus pontjait a cél, azaz a gyógyszerkönyvi tisztaságú termékek és a bio minősítés megtartása határolja be. A sorközöket kézi és gépi talajműveléssel tartják gyommentesen. A tápanyag-utánpótlásra a rendszeresen végzett levélanalízis és talajvizsgálatok alapján kerül sor.

Egyik szaktanácsadójuknak a kutatási témája is az, hogy a biotermesztésben milyen engedélyezett makro- és mikroelemeket kell kijuttatni ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményeket a termékben, azaz az illóolajban.

A betakarítást követően – ami egyben a levendulabokrok metszése is –, minimális utómunkára van szükség, a vágás utáni állapot szinte tökéletes.

A fő termék az illóolaj, illetve az aromavíz. Egyik stratégiai partnerük kis mennyiségben szárított virágdrogot is készít a náluk szüretelt növényekből.

Várható fejlesztések

A Vodica Herbal Kft. megmutatta, hogy viszonylag rossz minőségű területen is létrehozható jól működő, látványos bio­gazdaság. Az ültetvényt sokan látogatják a virágzás idején, és mivel ezt a vonalat is szeretnék erősíteni, egy nagyobb parkolót is kialakítottak a terület szélén.

A fő irány a nagybani értékesítés marad, de terveznek egy webáruházat is létrehozni a közeljövőben, ami a közvetlen értékesítést segítené. A nagyközönségnek szánt alkalmakon kívül szakmai látogatók is gyakran felkeresik az ültetvényt.

Az illóolaj-kereslet is csökkent a járvány miatt, de szerencsére megfelelő tárolással hosszabb ideig eltartható az illóolaj, így később is eladható, említette a tulajdonos.

Még jelentősebb turisztikai szerepet kaphat a levendulás is, amikor lezárul az 51-es főút fejlesztése, a mellette futó kerékpárút kialakítása és a közeli főcsatornát hajózhatóvá teszik. A mintagazdaság időszakosan van nyitva, a fejlesztések ideje alatt nem látogatható.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/18 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Törpe görögdinnye üvegházban?

Egy belgiumi paradicsomtermesztő üvegházban érdekes ötlettel álltak elő: görögdinnyét kezdtek termeszteni hidropóniás technológiával.

Népszerű réspiaci termék - Cukkinivirág

A cukkinivirág remek hiánypótló termék, fogalmazott Claudio Peiro­ne, az olaszországi Villanova Mon­dovìban (Cuneo megye) működő családi vállalkozás vezetője. A száz éve alapított családi vállalkozás elsősorban alma és körte termesztésére szakosodott, de nyaranta cuk­kinivirágot is értékesítenek.

Németországban is engedélyezték az orvosi kannabisz értékesítését

Néhány európai országban már megengedett a kannabisz gyógyá­szati célú forgalmazása. 2021 júniusától Németország is követi a példát, és elkezdi – egyelőre kizárólag gyógyszertárakban – az orvosi kannabisz értékesítését.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.

Helybe jönnek a vevők

Példaértékű, több lábon álló kisgazdaság a zalaszentlászlói Gyógynövények Völgye, ahol a gyümölcs- és gyógynövénytermesztés jól megfér az állattartással, a falusi vendéglátással, szálláshely-szolgáltatással, oktatóprogramokkal. Mindemellett feldolgozó kisüzemük bérmunkát is vállal, így integrátori szerepet is betölt a gazdaság.

Hogyan védjük meg és műveljük a szőlőt?

Átfogó képet kaphattak a szőlő növényvédelméről, tápanyag-utánpótlásáról és a gépesítés lehetőségeiről azok, akik ellátogattak Rádpusztára, a Vititech 2021 rendezvényre. Működés közben lehetett tanulmányozni, összehasonlítani a bemutatott gépeket.

Zöldségek a Rózsa-kertből

„A Rózsa-kert elnevezés miatt gyakran keresnek, hogy virágot vásárolnának, de én csak zöldségeket termelek – mindent, amit csak konyhakertben lehet.” Rózsáné Andrea fogalmazott ekképp, hozzáfűzve, hogy a vegyszermentességből és a folyamatosan kiváló minőségből nem hajlandó engedni.

Az érés lassítása javíthatja a bor minőségét

A szőlő különösen kényes a környezeti hatásokra, például ha hőség és szárazság miatt korán érik, akkor csak középszerű bor lesz belőle. Amerikai kutatók különféle szőlőtermesztési módszereket vizsgáltak a klímaváltozásnak a bor minőségére gyakorolt negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében.

A családi vállalatok optimistábbak és fejlesztésben is erősebbek

A kis- és középvállalkozások 58 százaléka van családi kézben, mégis ritkán olvashatunk őket vizsgáló kutatásról. A K&H ezért ismételten felmérést készített körükben. Az eredmények alapján a következő 3-5 évben a családi vállalkozások majdnem 80 százaléka számít saját cége növekedésére. Ez jóval magasabb arány, mint a „hagyományos” vállalatok esetében.