Back to top

Mézmelegítés olcsón, kíméletesen

Évek óta használtam már elektromos mézkimelegítő készüléket, a folyamatos kimelegítgetés helyett azonban kerestem egy egyszerűbb megoldást. Azt a módszert, amellyel a több hordó méz állandó jelleggel a kívánt hőmérsékleten van és bármikor üvegezhető.

1. kép
Kézenfekvő lehetne a fűthető letöltő tartály, azonban jelenlegi üzemméretemhez (40-60 méhcsalád) képest túlzott befektetésnek éreztem 5-7 fajta mézre 5-7 db tartályt megvásárolni.

A következő ötletemet valósítottam meg.

Vásároltam 2 bála 7 cm vastagságú homlokzati hőszigetelő hungarocellt, amelyből téglalap alakú bunkert építettem (1. kép).

A hungarocell táblákat hajlított drótokkal fogattam egymáshoz (2. kép). A kis bunker 210 cm hosszú, 110 cm széles és 110 cm magas, így 2,31 négyzetméternyi helyet foglal el, melybe 5 hordó fér bele (3. kép).

2. kép

A tetejét szintén hungarocell táblákkal fedtem le, így kaptam egy zárt légteret. A lapokat pillanatok alatt el tudom távolítani, könnyen hozzáférek a hordókhoz.

Ezt követően vásároltam egy kis ventilátoros hősugárzót, és egy termosztátot. A termosztátot rákötöttem ventilátorra, beállítottam a kívánt hőfokra és bekapcsoltam (4. kép). A termosztátot messzebb kell helyezni a hősugárzótól, le kell tenni a hideg járólapra.

3. és 4. kép
Egyébként a hőkapcsolót ki lehet váltani konnektoros időkapcsolóval. Innentől kezdve a légkeverő elkezdte felfűteni a zárt teret, majd magától leállt, amikor zárt térben a termosztát által beállított maximális hőmérsékletet (30 Celsius-fok) elérte.

Az első felfűtéskor többet ment a hősugárzó, de amióta a méz átvette a kívánt hőmérsékletet, azóta negyedóránként csak 30 másodpercet.

Hőmérővel megmérve, a hordók tetején 35-36 Celsius-fok van, a hordók alján pedig 32 Celsius-fok. A méz rossz hővezető, így a levegőnek mindig melegebbnek kell lennie, mint ahány fokra szeretnénk a mézet melegíteni. Például, ha a levegő 36 Celsius-fok, a méz a hordóban 32 körül alakul. A méz tartja ezt a hőfokot, nem kristályosodik, nem hevül túl.

Az egész nem került többe, mint 20 ezer forint és az áramfogyasztás elenyésző, mivel nagyon keveset megy a fűtés.

A bunker kívánt méretre építhető, pillanatok alatt elkészíthető, szétszedhető.

Szomor Balázs

Kiskőrös

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2021/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nincs élet nélkülük

Ahhoz, hogy az erdők-mezők és kertünk növényeinek virágaiban gyönyörködhessünk, terméseiket, magjaikat, leveleiket felhasználhassuk, elengedhetetlen a beporzók „munkája”. Ezek – többségében rovarok – virágról virágra szállva segítenek a virágpor átvitelében, a megtermékenyítésben. Nélkülük sokkal szegényebb lenne a földi élet ismert formája. Ezért védelmük mindannyiunk kötelessége.

Varroa atka számlálás: monitoring (1. rész)

Az atkakezelés sikerének egyik fontos feltétele, hogy tisztába kerüljünk a termelő méhállományunk varroa fertőzöttségi szintjével és mérlegelhessük a kezelés szükségességét. A szaporítást (rajokat, műrajokat), amennyiben időben még fiasításmentesen kezeltük őket (pl. oxálsav-dihidrát oldattal), nem szükséges ellenőriznünk vagy az itt bemutatott kezelési módszereket alkalmaznunk velük.

Mit jelent a méz oxálsav-tartalmára vonatkozó új rendelet?

2021. február 23-án az FDA (az USA Élelmiszer-biztonsági Hivatala) véglegesítette azt a rendeletet, amely kivételt állapít meg a mézben és a lépes mézben található oxálsav-maradványok toleranciakövetelményére. Sokak számára ez nem volt meglepetés, hiszen már több hónapja dolgoztak rajta és a nyilvánossággal (a szakmával) is nyílt párbeszédet folytattak.

Almáskert dobozba zárva

Az almáskertből egyenesen a közeli feldolgozóba érkeznek a gyümölcsök, ahol azonnal elkezdődik a préselés. Az almát nem hűtik, nem tárolják, a legideálisabb állapotában dolgozzák fel, ez az egyik titka a VitaBox natúr gyümölcslevek minőségének és sikerének.

Bemutatjuk Mártit, az Egererdő új virtuális kolléganőjét!

Gyöngyi és Szilvi gőzmozdonyok után egy új „kolléganő” is erősíti a kisvasút csapatát, az EGERERDŐ Zrt.-nél. Márti nem jármű, de nem is egy hús-vér ember, hanem egy chatelő robot, aki a virtuális utastájékoztatásban segíti munkánkat, nem máshol, mint a Mátravasúton.

Rendszeresen mezőgazdasági magánutakra tereli az autósokat a Google Maps

Érdemi problémává vált Németország néhány térségében, hogy a navigációs rendszerek mezőgazdasági területeken átvezető magánutakat jelölnek meg a legrövidebb vagy a leggyorsabb útvonalként. Az agrarheute.com portál foglalkozott a témával friss cikkében.

Méhekről és mézről a Szelávi fesztiválon

Egy családias fesztivál a hétvégére, zenével, tánccal, irodalommal, méhekkel!

Nem a helyi gazdákkal versenyeznek

Két magyar is felkerült az amerikai Forbes magazin 30 under 30 listájára. Észak-Amerikában már 10 éve minden évben összeállítja a kiadó a harminc legtehetségesebb 30 évesnél fiatalabb személy listáját, több kategóriában – művészet, média, oktatás, sport, tudomány, technika, üzlet, vállalkozás –, és hatodik éve európai top harmincas listát is készít.

A beporzó rovarok fontosságára hívják föl a figyelmet Szegeden

Egy fűtőmű falát díszítő virágos rétet ábrázoló, ötszáz négyzetméteres falfestménnyel hívják föl a figyelmet a beporzó rovarok fontosságára a figyelmet Szegeden, a Mondolo Egyesület és a Szegedi Távfűtő Kft. Városmetamorfózis elnevezésű kezdeményezésének részeként méhlegelőket és méhecskehoteleket is kialakítottak a városban.

Belelát a zöldségbe, gyümölcsbe

Futurisztikusnak tűnik, pedig már idén forgalomba hozzák azt a kézi szkennert, amely nemcsak a gyümölcs és zöldség beltartalmát, minőségét képes elemezni, hanem jelzi azt is, hogy meddig tárolható a vizsgált tétel.