Back to top

Nemzeti park létrehozásával akarják megmenteni a súlyosan veszélyeztetett csimpánzokat Guineában

A Bafing folyó mentén elterülő nemzeti park létrehozásával akarják megmenteni a súlyosan veszélyeztetett csimpánzokat Guineában, a nyugat-afrikai ország köztársasági elnöke múlt héten írta alá az erről szóló rendeletet - jelentette be hétfőn a lipcsei székhelyű Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet.

A 6767 négyzetkilométer területű Középső-Bafing Nemzeti Park ad otthont az egybefüggő területen élő legnagyobb csimpánzpopulációnak Nyugat-Afrikában, az alfajt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetettként tartja számon vöröslistáján.

A mali határ közelében, a Guineai Köztársaság északi részén elterülő nemzeti parkot a szakemberek a "biodiverzitás kincsestárának" nevezik, ahol ráadásul erős hagyományai vannak az állatok együttélésének a térségben lévő 287 falu lakosságával.

A vadon élő csimpánzok alapítvány (WCF) 2009 óta dolgozott a nyugat-afrikai ország illetékes szerveivel azon, hogy azonosítsák azt a leggazdagabb térséget, ahol a legtöbb csimpánz él.

Pontosan számba vették a csimpánzokat és a főemlőspopulációkat 2009 és 2012 között Guinea minden térségében, és megállapították, hogy a hét erdőséget magában foglaló Bafing folyó középső térségében élnek az emberszabásúak a legnagyobb számban összefüggő területen. 2017-ben indították el a nemzeti park létrehozásának folyamatát a helyi lakossággal folytatott részletes konzultációkkal.

"Csodálatos nap ez számunkra, hogy sikerült guineai partnereinkkel együtt biztosítani az ország területe 8 százalékának védelmét és hozzájárulni a nyugat-afrikai csimpánzok védelméhez.

Ez egy olyan faj, amelyért 1979 óta dolgozom kutatóként sok kollegámmal Elefántcsontparton, Libériában és Gabonban" - idézte Christophe Boesch professzort, az intézet emeritus igazgatóját, a WCF elnökét az intézmény honlapja.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hol fáj a legjobban rovarcsípés, és melyikük a bajnok a fájdalomokozásban?

Némely kutatók a tudomány kedvéért szívesen vetik alá magukat kínzásoknak. Így derült ki az is, melyik testrészünk a legérzékenyebb a csípésre.

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.

Itt a kánikula! - Óvjuk a borjakat a kiszáradástól

A nyár berobbanásával a hőstressz egyre jobban érzékelteti hatását a szarvasmarha állományokban, a tehenek hűtése komoly odafigyelést igényel. A hőmérséklet emelkedésével azonban nem csak a tejelő, illetve szárazon álló állatok igénylik az extra gondoskodást, a borajkat is óvni kell a melegtől, mert a tomboló nyári forróságban hajlamosabbak a kiszáradásra.

Tízből kilencen támogatják a műanyagok visszaszorítását

Az emberek 89 százaléka támogatja a kormány egyszer használatos műanyagok visszaszorítását célzó lépéseit; a magyar és az európai polgárok több mint 80 százaléka szerint az államnak a környezetszennyező cégekkel szemben határozottan fel kell lépnie - hívja fel a figyelmet a Klímapolitikai Intézet elemzése, amelyhez a Századvég szolgáltatott közvélemény-kutatási adatokat.

Egyre többen szeretnének Ifjú Kócsagőrök lenni

Rekordszámú jelentkezés érkezett az Agrárminisztérium Ifjú Kócsagőr Programjára, amely a természetvédelmi őrök munkájába nyújt betekintést. A kezdeményezés évről-évre egyre népszerűbb a természet védelme iránt elkötelezett diákok körében. A korábbi résztvevők közül már többen választották hivatásul ezt a területet, és azóta természetvédelmi őrként dolgoznak.

Tavaszi összegzés: sokat és sokoldalúan intézkedett a Nébih Állami Halőri Szolgálata

Több mint 50 helyszíni ellenőrzést tartott, 5 esetben indított eljárást, 2 alkalommal tiltotta meg a kihelyezendő hal telepítését, 15 esetben jelenleg is vizsgálatot folytat és összesen több mint 3 millió forint halgazdálkodási bírságot szabott ki a tavaszi ellenőrzések során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata.

Madarak a környezetünkben

Természetes környezetünkben sok szép madár él, amelyek sokszor nemcsak érdekes életükkel, szépségükkel, hanem hangjukkal és „ösztönös segítségükkel” is felhívják magukra figyelmünket. Leggyakoribb segítőink közül mutatunk be néhányat.

Újabb cseh-lengyel környezeti vita

Cseh környezetvédelmi szervezetek a Csehország és Lengyelország határán található Králický Sněžník nevű hegy tetejére tervezett kilátó építésének azonnali leállítását szorgalmazzák. Szerintük a torony, amelyet 2020 ősze óta építenek, megsérti az építési engedélyekre vonatkozó szabályokat, és veszélyt jelent az élővilágra.

Gazdasági főigazgatói pályázat a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem pályázatot hirdetett gazdasági főigazgató pozíció betöltésére, azon szakembereknek, akik többek között legalább öt éves gazdasági vezetői tapasztalattal, valamint gazdasági szakirányú és regisztrált mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkeznek.

Természetes élőhelyeik mintegy 90 százalékát elveszíthetik a főemlősök Afrikában

Természetes környezetük mintegy 90 százalékát elveszíthetik Afrikában a főemlősök a következő évtizedekben a globális felmelegedés és az élőhelyek elpusztítása miatt egy nemzetközi kutatócsoport előrejelzése szerint.