0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Számítógépes analízis a jó emésztés szolgálatában

Egy új matematikai modell segíthet a bélben lévő baktériumok kölcsönhatásának feltérképezésében, mely a különböző betegségek kivédése szempontjából fontos új probiotikumok és speciális étrendek kialakításában játszhat majd szerepet. A svéd Chalmers Műszaki Egyetem kutatását nemrég a PNAS folyóiratban tették közzé.

„A bélbaktériumok fontos szerepet játszanak az egészség megőrzésében és a betegségek kialakulásában, így az új matematikai modellünk rendkívül hasznos lehet ezeken a területeken”- mondta Jens Nielsen, a Chalmers rendszerbiológiai professzora, a kutatás vezetője.

Az új cikk leírja, hogyan teljesített a matematikai modell, amikor két korábbi klinikai tanulmánnyal kapcsolatos előrejelzéseket végeztek, melyben svéd csecsemőket, illetve finn túlsúlyos felnőtteket vizsgáltak.

A tanulmányokban az egészségügyi mutatók rendszeres méréseit hasonlították össze a matematikai modell által kreált előrejelzésekkel – a modell több változó előrejelzésében is nagyon pontosnak bizonyult, többek között azt is jól becsülte meg, hogy a svéd csecsemőknél a folyadékról szilárd táplálékra való áttérés hogyan befolyásolta a bélbaktériumok összetételét.

Továbbá megmérték azt is, hogy az elhízott felnőttek bélbaktériumai hogyan változtak a diéta után – a modell előrejelzése szintén megbízhatónak bizonyult.

„Ezek nagyon biztató eredmények, amelyek lehetővé tehetik egy nagyon összetett rendszer számítógépes tervezését. Ezért modellünket személyre szabott étrend kialakításában is felhasználhatjuk, annak lehetőségével, hogy megjósoljuk, a konkrét baktériumok új probiotikumként történő hozzáadása miként befolyásolhatja a páciens egészségét „- mondja Jens Nielsen.

Sok dolog befolyásolja a különböző baktériumok növekedését és működését a bélrendszerben. Például, az, hogy mely más baktériumok vannak már jelen, és milyen módon lépnek kölcsönhatásba egymással, illetve a szervezettel.

A baktériumokra a környezeti tényezők- például az elfogyasztott étel- is hatással vannak.

Mindezek a változók előre jelzik azokat a következményeket, amelyeket a baktériumok hozzáadása vagy az étrend megváltoztatása okozhat.

Először meg kell érteni, hogy ezek a baktériumok hogyan fejtik ki a hatásukat, amikor belépnek a bélbe, illetve azt, hogy az étrend változása hogyan befolyásolja a bélösszetételt. Képesek lesznek ott növekedni vagy sem? Hogyan fognak kölcsönhatásba lépni a bélben már jelen lévő baktériumokkal és esetleg befolyásolni azokat? Hogyan befolyásolják a különböző étrendek a bél mikrobiomját?

„Az általunk kifejlesztett modell egyedülálló, mert figyelembe veszi ezeket a változókat.

Egyesíti az egyes baktériumok adatait, valamint azok kölcsönhatását.

Ezenkívül adatokat tartalmaz arról, hogy az élelmiszer hogyan halad át a gyomor-bél traktusban, és hogyan befolyásolja a baktériumokat az úton.”

A modell felépítéséhez szükséges adatokat sok éves, már meglévő klinikai vizsgálatokból gyűjtötték össze. Ahogy a jövőben még több adat gyűlik össze, úgy a modell új funkciókkal frissíthető, olyanokkal, mint például az étrendi bevitelre adott hormonális válaszok leírása.

Az étrend és az emberi mikrobiom, vagy a bélbaktériumok összetételének kutatása olyan terület, amely nagy érdeklődést vált ki mind a kutatók, mind a nagyközönség körében.

„A baktériumok összetételének megváltozása számos betegséghez társulhat, például az elhízáshoz, cukorbetegséghez vagy kardiovaszkuláris megbetegedéshez. Továbbá befolyásolhatja azt is, hogy a szervezet hogyan reagál bizonyos típusú rákkezelésekre vagy speciálisan kidolgozott étrendekre.”

A baktériumok összetételével való együttműködés tehát potenciálisan befolyásolja a betegségek lefolyását és az általános egészségi állapotot. A modell felhasználható még az antitestekkel végzett rákkezelésben a mikrobiom elemzésére, mely segíthet megérteni azt, hogy egyes betegek miért reagálnak jobban, illetve mások rosszabbul az immunterápiára.

Forrás: sciencedaily.com