Back to top

Egyáltalán nem vicces a tehénriogatós kihívás

Vonat gázolt a napokban egy tehenet Bajorországban, a rendőrség két fiatal lányt keres, akik vélhetően a „kulikitaka-challenge” keretében riasztották meg az állatot. Állattartók már régóta figyelmeztetnek a kihívás őrült és veszélyes voltára, és a Tik Tok is számos ilyen videót törölt már, de úgy tűnik, még mindig nincs vége.

Ahogy korábban a magyarmezogazdasag.hu is beszámolt róla, Németországban a tavaly tavaszi nagy lezárások idején kezdtek terjedni az állatriogatós minivideók – elsősorban a Tik Tok közösségimédia-platformján –, fiatalok kihívás formájában arra biztatták egymást, hogy házi- és haszonállatokat ijesszenek meg, és erről videóposztban számoljanak be. A videók zenei aláfestése a spanyol énekes Toño Rosario Kulikitaka című dala, innen lett a kihívás neve kulikitaka-challenge.

Németországban az állattartók szövetségei hamar reagáltak, és felvilágosító kampányt kezdtek az interneten arról, hogy mennyire veszélyes mind az állatokra, mind a kihívásban részt vevőkre,

de még a környéken kirándulókra is ez a viccesnek szánt dolog. Kifejtették, milyen az, amikor pánikszerűen menekülőre fogja egy több száz kilós szarvasmarha, és arra is kitértek, hogy nemcsak az emberre, de az állatokra nézve is életveszélyes egy ilyen akció, főleg a vemhes teheneknél nagy a sérülésveszély.

NOW THIS!: Kulikitaka Challenge - Animal Version | Tik Tok Compilations April, 2020

A Tik Tok erre reagálva több száz ilyen témájú videót törölt is időközben, ám úgy tűnik, az őrületnek nincs vége: a legfrissebb hír egy vonat által halálra gázolt tehénről szól.

A német sajtó széles körben beszámolt a Bajorországban történt szerencsétlenségről, és arról, hogy először véletlen balesetnek tűnt, de

egy tanúvallomás alapján meglehetősen valószínű, hogy a hírhedt állatriogatós kihívás áll a háttérben. A rendőrség két fiatal lányt keres a vasútközlekedés veszélyeztetése miatt,

az anyagi kár első becslésre 30 ezer euró. A szakemberek továbbra is figyelmeztetnek mindenkit, hogy óvakodjanak a viccesnek szánt kihívástól.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megemelkedett a műtrágya ára a nemzetközi piacokon

Az elmúlt fél évben a földgáz árának az emelkedése miatt a háromszorosára ment fel a nitrogén műtrágya ára - tájékoztatták a szakértők az osztrák APA hírügynökséget.

Iohannis visszaküldte a parlamentnek a veszélyes medvék eltávolítását lehetővé tevő törvényt

Klaus Iohannis román államelnök visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra a veszélyes medvék eltávolítását lehetővé tevő törvényt amiatt, hogy a jogszabály nem rendelkezik világosan a településeken kívüli medvék kilövéséről, és visszaélésekre adhat lehetőséget.

Sertéságazat - drámai fél évre számíthatunk

Szakértők szerint még az is elképzelhető, hogy nyárra sertéshúsból hiány lesz, hisz minden jelentős sertéstermelő ország visszafogta a termelést. Hazánkban már számos termelő hagyott fel a sertéstartással, de még mindig azt prognosztizálják, hogy minden negyedik-ötödik sertéstartó hagyja abba a termelést.

Zöldség-gyümölcs áfa nélkül

Az európai pénzügyminiszterek megállapodást kötöttek, és lehetőséget adnak a tagállamoknak arra, hogy a zöldségek és gyümölcsök általános forgalmi adóját nulla százalékban állapítsák meg.

A levegőben lévő DNS elárulja, hogy milyen állatok vannak egy állatkertben

Két kutatás is igazolta, hogy egy állatkert levegőjében elegendő DNS található ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, milyen állatok élnek ott.

Kecskerákcsempészek ellen emeltek vádat Kecskeméten

Több mint négyezer kecskerákot próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni két román férfi, természetkárosítás miatt vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Sokkal kevesebb antibiotikumot használnak az EU-ban

Az állategészségügyi célra felhasznált antimikrobiális készítmények forgalma 43,2 százalékkal csökkent 2011-hez képest az Állategészségügyi Antimikrobiális Fogyasztás Európai Felügyelete (ESVAC) jelentése szerint. A felügyelet több mint egy évtizede gyűjti az adatokat Európa országaiban.

Az igazi állattenyésztő optimista

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állattenyésztésben leginkább csak rosszat lehet elmondani 2021-ről – legalábbis ami a külső körülményeket illeti. Zászlós Tiborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével végigvettük, milyen éve volt és milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a termelőknek a mögöttünk hagyott esztendőben.

Koronavírus ellen kezdték el oltani a vadállatokat egy állatkertben

Egy bengáli tigris és egy borneói orangután kapta meg a vakcinát Chilében.

Véget kell vetni a macskák öldöklésének

A házi macskák lassan szó szerint elözönlik a világot. Ivartalanítási korlátozás nélkül globálisan jelentős szaporulattal számolhatunk, aminek egyenes következménye az énekesmadarak és kisemlősök állományainak drasztikus csökkenése. Angliában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is vészes a helyzet, a problémára minél előbb intézkedésekre lesz szükség.