Back to top

Lendületet adhat a kereskedelemnek a pünkösd

A hosszú hétvégék, ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben, de az idei pünkösdi forgalmat főként az erősítheti, hogy április 7-e óta lépcsőzetesen enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.

Vámos György felidézte: a járvány rányomta a bélyegét a kiskereskedelem idei első negyedévére, a forgalom átlagosan 3,2 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az újraindulás óta erősödik a fogyasztói bizalom, fokozatosan nő a fogyasztás, és az eddigi folyamatok alapján pünkösdkor várhatóan többet költenek a háztartások minden területen, amiből a kereskedelem sem marad ki - jelezte.

A főtitkár úgy látja, hogy

a védelmi intézkedések enyhítése lendületet adott a teljes fogyasztásnak, és az újraindulás első lépése óta eltelt bő egy hónaphoz képest tovább erősödik majd a forgalom a pünkösdi időszakban.

Vámos György hozzátette azt is, hogy tavasszal a lakásfelújítási, a kerti és a szabadidős tevékenységek miatt nő az iparcikkek iránti kereslet, ami szintén hozzájárul a kiskereskedelmi forgalom bővüléséhez.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Július közepén kerülhet magyar dinnye a piacra

Kedvező időjárás esetén július közepén kerülhet a magyar dinnye a piacokra - nyilatkozta a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Az emberek keresik a szépet

Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

Növekszik az olasz kiskereskedelmi boreladás

Az olaszországi nagy áruforgalmú kiskereskedelmi csatornákban a boreladások volumenben kifejezve 8,5% -kal, 22 millió literre nőttek 2021 első négy hónapjában. Ugyanebben az időszakban a boreladások értékében 20%-kal növekedtek – derült ki a Vinitaly számára készített kutatásból, amely a pezsgők erős, míg a borok mérsékelt növekedését is kiemelte.

Tízből kilencen támogatják a műanyagok visszaszorítását

Az emberek 89 százaléka támogatja a kormány egyszer használatos műanyagok visszaszorítását célzó lépéseit; a magyar és az európai polgárok több mint 80 százaléka szerint az államnak a környezetszennyező cégekkel szemben határozottan fel kell lépnie - hívja fel a figyelmet a Klímapolitikai Intézet elemzése, amelyhez a Századvég szolgáltatott közvélemény-kutatási adatokat.

A koronavírus hatására az e-kereskedelem átveheti az uralmat 2030-ra

2030-ra az e-kereskedelem a teljes kiskereskedelmi forgalom 31-40%-át, a nem élelmiszeripari eladásoknak pedig több mint a felét teszi majd ki - derült ki egy svéd tanulmányból.

Biztosítékot jelent a Magyar Termék védjegy

A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító védjegyet nevezte meg a legtöbb megkérdezett a magyar eredetet mutató jelölések közül.

Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

Rajtvonalnál a 2021. évi Élelmiszerbiztonsági Világnap

Több, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló különlegességgel készült idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Élelmiszerbiztonsági Világnapra. A színes palettán szerepel például egy sztárszakáccsal közösen kiadott szakácskönyv, egy nemzetközi hírű mém-szereplővel forgatott videó és már napok óta tele van velünk a közösségi média.

Ujjlenyomat módszerekkel az élelmiszerhamisítók ellen

Vitális Flóra, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Doktori Iskolájának kutatója az élelmiszerhamisítás kimutatására végez vizsgálatokat. Szűkebb szakterülete a paradicsomsűrítmények hamisítása elleni küzdelem.

Rekordértékesítés a bioélelmiszer-piacon

A biogyümölcsök és zöldségek értékesítése 20,4 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes bioélelmiszer értékesítés több mint egyharmadát és az országban eladott összes gyümölcs és zöldségmennyiség 15%-át teszi ki.