0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Állatvédő civil szervezetek munkáját támogatja Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya 141 millió forintot fordít 67 állatvédő civil szervezet munkájának támogatására, elismerve az állatok védelme és a társadalom érdekében végzett erőfeszítéseiket.

A kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott és az Agrárminisztérium által indított, Közös ügyünk az állatvédelem című online felmérésben több mint negyedmillióan mondták el véleményüket több fontos, az állatvédelmet és a felelős állattartást érintő kérdésben.

A kérdésekre adott válaszokból kirajzolódott az igény az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatására, a válaszadók 97,9 %-a értett ezzel egyet.

Az elmúlt időszak koronavírus-járvány elleni küzdelme komoly próbatétel elé állította az állatvédő civil szervezeteket is. A rendkívüli idők kihívásai előtt azonban nem hajoltak meg, hanem felszegett fejjel és állhatatossággal mentek végig minden nap azon az úton, amit a lelkiismeretük és erkölcsük kijelölt számukra.

Magyarország Kormánya felismerte a szervezetekre nehezedő nyomást és a koronavírus-járvány okozta számos új kihívást. A menhelyek és állatotthonok telítettségén nem segített az sem, hogy honfitársaink körében egyre nagyobb hangsúlyt kap a felelős állattartás és kedvező tendenciát mutat az örökbefogadási kedv.

Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül az állatvédő civil szervezetek erőn felüli teljesítménye mellett, amelyet az állatok védelmében és érdekében nap mint nap nyújtanak. A Kormány a mostani rendkívüli támogatással kíván hozzájárulni az állatvédők munkájához, megköszönve az önkéntesek és segítők által az állatok érdekében hozott áldozatokat.

A rendkívüli támogatás lefedi az ország teljes területét és az összes megyét.

Továbbra is azon dolgoznak, hogy a civil szervezetek minél több és célzott forráshoz juthassanak, hiszen közös ügyünk az állatvédelem!

Felelősségteljes és kitartó munkájukat ezúton is köszönik.

Forrás: Agrárminisztérium