0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöld megállapodás: van benne logika, de az ördög a részletekben rejlik

Míg a francia termelők gyújtogatnak és ezrével vonulnak utcára a traktoraikkal, nálunk viszonylag keveset hallani a Közös Agrárpolitika (KAP) elfogadás előtt álló reformjáról. Jogosan haragszanak-e a francia gazdák, és mi a tétje a KAP-reformnak? Erről kérdeztük dr. Halmai Péter közgazdász akadémikust, az európai uniós integráció szakértőjét.

Mint mondta, a reform nem most kezdődött, 2016-tól folyik az előkészítése, aminek része volt egy hosszú intézményesített konzultáció is. Ennek a keretében magyar termelők és érdekszervezetek is kifejthették véleményüket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közvetítésével.

Az eredeti tervek szerint 2020 végéig el akarták fogadni az EU-ban a reformjavaslatokat, amely nem sikerült. A jelenlegi portugál elnökség azt vállalta fel, hogy kompromisszumot alakít ki a KAP-ról, amit megnehezít az is, hogy jó pár éve – a lisszaboni szerződés életbe lépése óta – már nem a tanács szintjén, hanem az Európa Parlamenttel egyetértésben kell dönteni a közös agrárpolitikáról, ami munkaigényes.

A jelenlegi cél, hogy május 26-án, az Európa Tanács következő találkozóján megszülessenek a döntések, amiket még a társjogalkotó EP-nek el kell fogadnia.

A probléma jelentős részben abból származik, hogy az európai uniós közös költségvetés lehetőségei nem bővülnek, a kihívásai azonban igen.

Elég, ha a globalizációra vagy a COVID-19-re gondolunk. Nem marad más, mint a prioritások újra gondolása, aminek az agrárpolitika hosszabb ideje szenvedő alanya, mivel relatíve magas arányt képvisel a közös kiadásokban.

Míg a jelenlegi költségvetési ciklusban 36 százalékot képviselnek a közös agrárkiadások, a bizottság eredeti javaslata szerint ez 28,5 százalékra csökkent volna az előttünk álló hét éves időszakban.

A kompromisszum 33 százalék körüli érték.

Hosszú viták után a támogatás első pillére kisebb mértékben csökken, mint a második, ami azért érdekes helyzet, mert éppen ez utóbbi számos, jövőbe mutató programot támaszt alá, mint például a vidéki közösségek megerősítése, az agrárdigitalizáció vagy a Leader-program.

A termelők számára viszont annyira fontosak a közvetlen támogatások, hogy a tagállamok ennek a csökkenését igyekeztek minimalizálni.

Azonban az első pillérrel kapcsolatos módosítások sem kerülhetők el. A mezőgazdaságnak ugyanis meg kell küzdenie a támogatás legitimációjáért, alá kell támasztani a társadalom számára olyan szolgáltatásokkal, amelyeket hajlandó díjazni. A klímaváltozás hatásainak ellensúlyozása, a környezeti követelményeknek történő megfelelés kiemelkedő szerepet kapnak.

Bár a foglalkoztatásban és a GDP-ben jelentősen csökkent az agrárium szerepe, az európai földfelszín nagy részét mégis az ágazat szereplői gondozzák, tartják rendben.

Mindehhez joggal kérnek támogatást. A legitimációs érvrendszerben növekvő szerepet kap a környezeti orientáció.

Minél egyszerűbben adminisztrálható valamely támogatási rendszer – mint például az árkiegészítés vagy az inputok támogatása – annál jobban torzítja a piacot. A fent említett fenntarthatóságot szolgáló teljesítményeket azonban nehéz mérni és ellenőrizni.

A termelők attól félnek, hogy a támogatási rendszer egyre bonyolultabbá válik, a növekvő környezetvédelmi (s egyúttal tegyük hozzá: adminisztratív) követelmények pedig egyre nagyobb terhet jelentenek majd számukra.

A KAP központi kérdése: hogyan tudjuk összeegyeztetni az agrárium versenyképességét a környezetvédelemre és fenntarthatóságra vonatkozó társadalmi elvárásokkal.

Míg jelenleg a zöldítés (greening) ellenében pótlólagos támogatást kapnak a gazdák, a jövőben az az alaptámogatás feltételei közé kerül (megerősített kondicionalitás). Megemelt támogatás csak az úgynevezett ökorendszereknek jár majd.

Ez szigorúbb rendszer, de van benne logika. Az ördög persze mindig a részletekben rejlik. Nem véletlen, hogy még most is nagy erők mozdulnak meg a termelők számára minél rugalmasabb szabályok elérése érdekében.

A reform bevezetésében nemzeti szinten nagy eltérések alakulhatnak ki. Alapkérdés az agrárökológiai rendszerek támogatásának aránya, valamint annak a követelményrendszere. Az Európai Unió Tanácsa 20 százalékot tenne kötelezővé, az Európai Parlament viszont 30-at mond, ami sok termelő számára ijesztő lehet. Kérdés az is, hogy a tagállamok a redisztributív, vagyis újraelosztó rendszert választják-e vagy a célzott kistermelői támogatást. Az új KAP ugyanis nagy mértékben megnöveli ennek lehetőségét, ami a kisebb gazdaságokat hozhatja jobb helyzetbe, miközben a nagy árutermelőktől vonna el közvetlen támogatást. Lényeges kritérium a fiatal gazdák támogatása is. Ezek együtteseként alakul ki a tagállami alkalmazás.

Jelenleg hektáronként 53 ezer forint támogatást kapnak a magyar termelők az első pillér keretében, amely módosulhat.

Nem jelent drámai változást, de jelentős többletkövetelményeket igen, és további kérdés, hogyan járnak a nagyobb gazdaságok.

Az is felmerült, hogy a nemzeti adaptáció során a támogatások ökorendszerekhez kötött részét ki lehetne váltani a második pillérrel.

Az adófizetői, környezetvédelmi, társadalmi és agrárszakmai elvárások közötti keskeny ösvényen lehet előre haladni a KAP-reformmal a május végi csúcstalálkozóig. A magyar kormány az első pillér maximalizálására törekedett, aminek az ára, hogy nagyon meg kell emelni a második pillérben a nemzeti kiegészítést.

Szellemes megoldás, jelentős költségvetési terhekkel.

E konstrukcióról nyugat-európai képviselők is irigykedve nyilatkoztak, de az új KAP-rendszer csak a hazai implementáció (alkalmazás) után válik a gazdák számára igazán értelmezhetővé. Nyárra már többet fogunk tudni. Az év végére pedig elvileg azt is el kellene érni, hogy EU-szinten lehessen egyeztetni a tagállami stratégiákról, amelyek alapján aztán 2023-tól dolgozni lehet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu