Back to top

Találkozzunk Bábolnán!

Vetőmag- és egyéb termékújdonságokkal, professzionális szaktanácsadókkal és rengeteg ajándékkal várja a látogatókat az idén huszonöt éves RWA Magyarország a Bábolnai Gazdanapokon szeptember 9-11-én.

Hibridjei idén sem hiányozhatnak a fajtasorból. A négy G-SEED és két MAS kukorica mellett újdonságként kisebb cirokbemutatóra is készül.

A G-SEED hibridek közül a 300-as éréscsoport közepét képviseli a MAJORQUE nevű újdonság, amit érésidőben a GLORIETT követ a 300-as éréscsoport végén. Nem marad ki a bemutatóból a 2020-as fajtasori győztes PERSIC, valamint házon belüli kihívója, a teljesen új SUMERIC sem.

A MAS Seeds-et idén a 360-as FAO számú, tavaly már jó eredménnyel szereplő MAS 371D és a szintén újdonság MAS 440D képviseli 400-as FAO számmal.

Az RWA Magyarország az osztrák Raiffeisen Ware Austria AG leányvállalata. A kezdeti kis fióktelepből mára közel 25 milliárdos forgalmat bonyolító országos mezőgazdasági integrátorrá fejlődött. Az RWA csoport kilenc országban működtet leányvállalatot a közép-kelet-európai régióban. Magyarországon Ikrényben, Csongrádon, Kerekharaszton rendelkezik telephellyel és saját kikötőt üzemeltet Baján.

Az RWA Magyarország a kis-, közép- és nagytermelőket szolgálja ki agráripari termékekkel, egyebek mellett vetőmaggal, műtrágyával, növényvédő szerekkel, gázolajjal és AD Blue adalékanyaggal. Széles kapcsolatrendszerével terménykereskedőként is segíti a gazdálkodókat.

A legnagyobb saját fajta-szortimenttel, összesen 20 növényfaj több mint 100 fajtájával és több mint négyezer hektár szaporító területtel meghatározó szereplő a magyar vetőmagpiacon.

Ikrényi üzemében évente mintegy négyezer tonna saját vetőmagot dolgoz fel, partneri hálózatában összesen több mint tízezer tonna vetőmag feldolgozásában (például szaporításában) vesz részt.

2019-től a MAS Seeds exkluzív forgalmazója. Saját vetőmagmárkáját, a G-SEED-et 2018-ban kezdte bevezetni a magyar piacra.

Az RWA területi képviselői minden megyében megtalálhatók. Szaktanácsadást, piaci információt és táblára adaptált technológiát kínálnak a termelőknek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ez kell a sikeres vetéshez

Így május elején már szabadföldbe is vethetünk sok mindent, ám a cserepekbe történő vetés előnye, hogy jobban kontrollált körülmények között tudjuk tartani a kikelő, majd növekvő magoncokat. Van néhány tényező, ami elengedhetetlen a kikelő növények sikeres fejlődéséhez, de az sem mindegy, milyen cserepet használunk a vetéshez…

Gyógynövény: Nagy értékű kiskultúrák

A gyógynövény iparág jövője címmel tartott szakmai napot a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT). A rendezvény a járvány miatt két évet csúszott az eredeti időponthoz képest, de sajnos az akkori gondok csak részben oldódtak meg, jócskán van még mit tenni az ágazat érdekében, hangsúlyozta köszöntőjében Czirbus Zoltán elnök. Az előadásokban főként a kihívásokról hallhattunk.

Mekkora kert kell az önellátáshoz?

A COVID-19 járvány alatt sokan kezdtek kertészkedni több-kevesebb sikerrel. Valószínűleg többekben felmerült az a kérdés, vajon mekkora területet kellene bevetni ahhoz, hogy teljesen önellátóvá váljon, és ne kelljen aggódnia az elszálló élelmiszerárak – vagy éppen hiány miatt.

Időszerű a hagymafélék vetésbejelentése és a dughagyma-előállítási engedélykérelmek benyújtása

Jó néhány szabálytalanságot, majd az esetek felgöngyölítésekor is számtalan további jogsértést tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a dughagymaárusítás piacokon, vásárokon végzett hatósági ellenőrzései során.

Megnyitotta kapuit a Corteva Agriscience első európai csávázási központja

Délnyugat-Franciaországban, a Toulouse melletti Aussonnei-ben avatták az új Vetőmag Csávázás Technológiai Központot azzal a céllal, hogy segítse az európai gazdálkodókat, hogy biztonságos vetőmaggal rendelkezzenek a vetés idejére, és egészséges növényekkel indulhasson a termelés.

A mezőgazdasági termelőknek stabil piacra van szüksége

Eddig a világjárvány, most az infláció, a megnövekedett költségek, és nem utolsósorban az ukrán–orosz háború nehezíti az agráriumi szereplők mindennapjait. De hogyan éli meg ezt az időszakot egy mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport, és milyen lehetőségekbe kapaszkodhat, hogy ne csak a túlélésért, hanem továbbra is a jövedelmezőségért dolgozzon?

A BASF mezőgazdasági innovációi az élelmiszer-biztonság, az éghajlat és a környezet javát szolgálják

A BASF közzéteszi tízéves terveit azokra a mezőgazdasági innovációkra vonatkozóan, amelyek a jövő generációk élelmiszer-biztonságát segítik elő, miközben minimalizálják a földművelés éghajlatra és környezetre gyakorolt hatását.

Húszmillió forint értékű vetőmagot küld Kárpátaljára az AM

Húszmillió forint értékű kukorica és napraforgó vetőmagot, valamint burgonya vetőgumót adományoz az Agrárminisztérium a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai gazdáknak – közölte Nagy István tárcavezető.

Visszatért Ukrajnába a holland gazda

„Egy holland gazda Ukrajnában” címen tweetel Kees Huizinga, aki Kijevtől mintegy 200 kilométerre tart fenn egy mezőgazdasági nagyüzemet. Mi is írtunk róla, cikkünk akkor azzal zárult, hogy március 4-én az ország elhagyása mellett döntött. A tavaszi vetésekre azonban visszatért, ebből az alkalomból beszélgetett vele a német agrarheute.com újságírója.

Tippek a kiskerti veteményezéshez

A sikerhez kell pár dolog: megfelelő minőségű és fajtaazonos vetőmag, megfelelő magágy, hőmérséklet és a leglényegesebb: ha megduzzadtak a magok, akkor kikelésig nem száradhat ki a vetés. Ellenkező esetben befulladnak a magok.