0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 28.

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács

Megújította együttműködési megállapodását a K&H és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

A K&H 2012 óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor Budapesten. A megállapodást Harcz Zoltán, a Terméktanács ügyvezető igazgatója és Tresó István, a K&H Agrárüzletág ügyvezető igazgatója írta alá.

„Fontosak számunkra az ilyen szakmai együttműködések, hiszen úgy gondoljuk, ezek révén juthat előrébb az ágazat.

A mögöttünk álló nehéz évek ellenére nemcsak fennmaradt, de növekedni is tudott a hazai tejtermelés.

Emellett elindultak az ágazaton belül a termelői és ipari fejlesztések és a vertikális és horizontális összefogások, amelyek eredményeként a belföldi értékesítés, az árbevétel és a kapacitás is erősödött” – mutatott rá az együttműködés fontosságára Harcz Zoltán.

„Mozgalmas év áll az ágazat mögött, ugyanakkor még inkább felértékelődött az élelmiszerbiztonság, a folyamatos élelmiszerellátás és a hazai élelmiszer szerepe. Ágazati szinten ez tovább erősítheti az új, innovatív fejlesztések szükségességét.

A K&H az agrárszektorban 26%-os, míg az agrár- és az élelmiszeriparban együttesen 19%-os piaci részesedéssel bír.

A mezőgazdaság és élelmiszeripar – ezen belül is a tejágazat – stratégiai partnerei vagyunk, így a szektor további fejlesztésében, fejlődésében aktívan részt kívánunk venni” – hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor Tresó István.

Harcz Zoltán elmondta, hogy a piaci szereplőkkel, így a K&H-val kötött kiemelt partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy a szervezet előtt álló feladatokat hatékonyabban lehessen megvalósítani. Fontos kihívás, hogy a tejpiaci szereplők előre tekintő, az összágazati és nemzetgazdasági érdekeket is szem előtt tartó élelmiszertermelő tevékenységüket folytatni és fejleszteni tudják. Erre azonban, anélkül, hogy az ágazatra háruló növekvő terhek valamennyi termékpálya szereplő között megosztásra kerüljenek, és ne csak egy szereplői kör szenvedje el a károkat, nincs lehetőség.

Továbbra is igen súlyos kihívást jelent, az erősödő infláció, az input költségek dinamikus növekedése.

A közös érdek felismerése és a közös teherviselés nélkül a termelők és feldolgozók képtelenek hatékonyságukat, illetve a beruházásaikat a jelenleginél gyorsabb ütemben bővíteni. Az ágazat megélénkült tejtermelői és feldolgozói fejlesztéseit is kockáztathatja, ha nem rendeződnek az ágazatban a nyerstejtől a késztermékig jelen lévő költségproblémák.

Forrás: Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács/K&H Csoport