0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Dísznövények a nagymarosi gesztenyésekben

Természeti, tájképi adottságaik, kultúrtörténeti jelentőségük alapján nagy természetvédelmi értéket képviselnek a nagymarosi szelídgesztenyések a Dunakanyarban. Évszázadok óta fontos szerepük van a Dél-Börzsöny kultúrtáj jellegének kialakításában, ember és táj harmonikus kapcsolatában.

Az eltérő kitettségek hatására kialakuló, különböző sajátos mikroklímájú gesztenyéstípusok változatos, gazdag élővilágnak nyújtanak otthont. A nagymarosi szelídgesztenyések – ilyen nagy kiterjedésben – egyedülálló, különleges értékei hazánknak. Természetföldrajzi tájbeosztás szerint az Észak-magyarországi-közép­hegység nagytájon belül, a Viseg­rádi-Dunakanyar kistájban találhatók a Duna bal partján, a Börzsöny déli lábánál, változatos domborzati formákon, Nagymaros város kül- és belterületén.

Az egykor a települést koszorúként körülölelő gesztenyés napjainkra nem összefüggő 18 kisebb-nagyobb foltban, változatos – északi, északkeleti, keleti – kitettségben terül el.

Emellett az egész város területén találhatók elszórtan, illetve kisebb csoportokban szelídgesztenyefák.

A térség különlegessége, hogy három nagy tájképi egységet is magában foglal; a folyóvölgyet és a sík térrészt dombok, hegyek-völgyek koszorúja öleli. Ebből adódóan az élővilág is sokszínű.

Mielőtt a nagymarosi szelídgesztenyések növényvilágát, pompás „dísznövényeit” jellemeznénk, érdemes és fontos figyelembe venni a flórajárást. A Déli-Börzsöny, a Visegrádi-hegység és a Naszály vidékét magában foglaló Dunazug-hegyvidék flórajárása (Visegraden­se) a Pannóniai flóratartomány legfontosabb génátviteli (introgressziós) zónája, ahol három különböző eredetű flóra elemei találkoznak és kereszteződnek egymással.

Bennszülött (endemikus) fajok és maradványfajok (reliktumok) is színesítik az élővilágot.

Dél felől idáig jut el számos szubmediterrán faj, míg több kárpáti és kontinentális növény itt éri el elterjedésének nyugati határát.

Ennek tudatában is érthető, hogy a Kárpát-medencei gesztenyéseket az aljnövényzet szempontjából sem lehet általánosságban jellemezni, hanem külön, tájegységenként kell vizsgálni. Önálló földrajzi helyzetük miatt a Nagymaros környéki gesztenyéseket is külön földrajzi variánsként említették (Cas­tanetum sativae pannonicum). A nagymarosi szelídgesztenyéseknek a biológiai sokféleség megőrzésében betöltött fontos szerepét igazolja, hogy különböző élőhelyigényű növények is otthonra találnak bennük.

A nagymarosi szelídgesztenyésekben (is) a gyepszint változatos, fajgazdag, megtalálhatók benne az erdőtársulások és a rétek jellemző képviselői.

A kelet felé néző, nyíltabb szelídgesztenye-ligetek nemcsak kinézetre különböznek, élőviláguk is eltér a többitől. E naposabb oldalon található állományokon belül is vannak finom eltérések a fák koronazáródásának függvényében a nyíltabb füves, hegyi rét jellegtől a zártabb ligetes állományokig. Az északias ki­tettségű szelídgesztenye-ligetek zártabbak, erdő jelleget öltenek, de köztük is vannak átmenetek a zártabb ligetestől a zárt erdőszerű állományokig. A gazdálkodók által felhagyott gesztenyéseket külön érdemes vizsgálni.

A gesztenyésekben eddig fellelt közel kétszáz növényfaj közül sok értékes gyógynövény. Elődeink a gesztenye termése mellett a gyógyhatású és az ehető növényeket is gyűjtötték. A tetszetős növények közül sok faj védett, köztük több orchideaféle is van.

A gesztenye önmagában is dísznövény (az északi országokban, ahol a termés már nem tud beérni, díszfaként szeretik, keresik és ültetik), de a fák szépsége mellett sok kis apró csoda van az aljnövényzetben is.

A fellelt, különböző élőhelyet kedvelő, szemgyönyörködtető és emellett védett növények jól jelzik, mennyire sokszínűek a nagymarosi gesztenyések. Gyönyörködhetünk a bokorerdőkre jellemző, színpompás bíboros kosborban (Orchis pur­purea) és a magyar repcsény (Erysimum odoratum) élénksárga virágában.

A bükkösök jellemző lakói is felbukkannak: a kardos madársisak (Cepha­lanthera longifolia), a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) és a – nem csak a nevével kitűnő – piros madársisak (Cephalanthera rubra). A kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) ugyancsak otthonra lel a gesztenyésben. A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) tömegesen jelenik meg egy-egy gesztenyés foltban. A lomberdőket kedvelők közül kitűnik a pázsitos nőszirom (Iris graminea) és a turbánliliom (Epipactis helleborine), a madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis), illetve a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine).

A rétek jellemző lakói közül a nedves réteket kedvelő réti iszalag (Clematis integrifolia), valamint a hegyi réteken virító réti szegfű (Dianthus deltoides) és kövi pimpó (Potentilla rupestris) ugyancsak előfordul a gesztenyésekben.

Fellelhetők a száraz gyepek jellemző növényei, a nagy pacsirtafű (Polygala major), a nyúlánk sárma (Ornithogalum pyra­mi­dale) és a tavaszi hérics (Adonis vernalis).

Gesztenyéseink a gazdag növényviláguk által is különleges kultúrélő­he­lyek, a táji, természeti és kultúrtörténeti örökségünk részei. A kéregrák pusztítása azonban ezt a gesztenyés területet sem kerülte el. Rekonstrukcióval, tájre­habilitációval, szakszerű kezeléssel és a természetes megújulási folyamatok összehangolásával elérhető a táji és természetvédelmi érték növekedése. A hagyományos gazdálkodás ösztönzésével a nagymarosi szelídgesztenyések hosszú távon szolgálhatják ember és természet harmonikus kapcsolatát.

Zeller Zoltán

Forrás: Kertészet és Szőlészet