0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A multik a marketingtapasztalat bölcsői

Sokan úgy vélik, hogy a marketingesek munkája marketingkommunikációból és reklámkampányból áll, ennél azonban jóval sokrétűbb szakmáról van szó. Ez különösen igaz egy multinacionális cég esetében, amelyek számos elvárást írnak elő álláshirdetésükben; a szakmai tapasztalat mellett a kiváló nyelvtudás alapkövetelmény a sikeres felvételhez, ugyanakkor a jelentkező személyisége is döntő lehet.

youtube://v/uEuhnRDhhVo

De hogyan zajlanak egy ilyen cégnél egy marketinges pályakezdőnek a mindennapjai? Erre egy fiatal, ám annál tapasztaltabb szakembertől, Hajnal Gábortól, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának marketingigazgatójától kaptunk választ, aki emellett szakmai pályaútjáról, a marketingszakma komplexitásáról is beszámolt az MMG Direkt legújabb adásában. De tanácsokkal is szolgált a pályakezdő fiataloknak, így Gyarmati Enikőnek is, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gyöngyösi Károly Róbert campusának másodéves kereskedelmi és marketingszakos hallgatójának, aki az adás másik meghívott vendége volt, melyet Práger Ádám, kiadónk marketing- és onlineüzletág-vezetője moderált.

Cél a nemzetközi karrier

Hajnal Gábor egyetemi évei alatt ambícióval telve tervezte szakmai jövőjét. Egy multinacionális vállalat felsővezetői pozícióját tűzte ki célul, és nemzetközi karriert kívánt befutni.

Ehhez az első lépés számára a CEMS menedzsment képzésre való jelentkezés volt, amelynek keretében külföldön folytathatta tanulmányait.

„Itt angol nyelvű képzésen elsajátíthattam a marketingstratégia alapjait, egyebek mellett a L’Oréal üzleti esettanulmányain keresztül. Ekkor ismerkedtem meg a cég magyarországi vállalatának üzletágvezetőjével, akivel ismertettem a külföldi szakmai gyakorlathoz fűződő terveimet. A gyakorlati időszakból végül egy tízéves munkakapcsolat kerekedett” – meséli Hajnal Gábor.

Gyarmati Enikőnek, a MATE marketingszakos hallgatójának is hasonlók célkitűzései, úgy véli, hogy egy multinacionális cégnél elhelyezkedni kiváló tapasztalatszerzést jelent. Marketingszakon belül a PR irányvonal érdekli leginkább, és attól sem riad meg, ha külföldön kellene szakmai gyakorlatot szereznie.

Hajnal Gábor is első munkahelyét említette a „marketing iskolájaként”.

A L’Oréal-nál töltött évek alatt sok mindent megtapasztalt, amivel arányosan sokat is dolgozott. Ennek köszönhetően tudott folyamatosan előrelépni a ranglétrán: először csoportvezető, aztán marketingigazgató lett, majd egy teljesen új kategóriába történő sikeres termékbevezetést követően kijutott Németországba, majd Prágába, ahol egy Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot összefogó régiós marketingszervezet vezetőjeként tevékenykedett, elindítva ezzel nemzetközi karrierjét.

Csehországban töltött időszaka alatt – azontúl, hogy két nyelven is folyékonyan beszélt – Hajnal Gábor csehül is megtanult, aminek azért érezte szükségét, mert aki a multinacionális közegben szeretne sikereket elérni és karriert építeni, ahhoz elengedhetetlen a stabil és sokoldalú nyelvtudás.

Alkalmazkodni a vállalati kultúrákhoz

Ezt követően Hajnal Gábor karrierjében jelentős váltás következett, a British American Tobacco (BAT) értékesítési és marketingvezetője lett, később pedig útja a Telenornál folytatódott, ahol a vállalat disztribúciós csatornájáért felelt.

„Mindenekelőtt tisztázni kell, mi is az a marketing.

Az a tapasztalatom, Magyarországon sokan azt gondolják, a marketing csak reklámról és kommunikációról szól, holott valójában egy cég stratégiájáért felelős terület, ami meghatározza a termékportfóliót, annak a konkurenciához viszonyított pozícióját, továbbá különféle kereskedelmi csatornákat és taktikákat alkalmaz, míg a reklámkommunikáció csak 20 százalékban érinti a marketinges munkáját” – mesélte Hajnal Gábor.

A szakember hozzátette, az iparágak közötti váltás nem volt nehéz számára, ugyanis szerinte egy jó marketinges bármit képes eladni. Sokkal nagyobb kihívásként tekint a vállalti kultúrákhoz való alkalmazkodásra. A francia L’Oréal egy teljesítményorientált cég, míg a BAT egy sokkal kifinomultabb, angolszász vállalati kultúrával dolgozik, a Telenor skandináv szellemben irányított marketingmódszerén keresztül pedig egy újabb kulturális közeget ismerhetett meg. Ezt csak tetézte az agráriumban való elhelyezkedése, ami új kihívások elé állították a szakembert.

A BASF Hungária Kft.-hez vezető útja egy fejvadászon keresztül vezetett.

A megkeresés után mélyrehatóbban elkezdett foglalkozni az agráriummal, majd az akkori főnökével, illetve a jelenlegi értékesítési vezetővel, Egresits Józseffel is felvette a kapcsolatot.

„Szerettem volna jobban megismerni az említett szakembereket, hogy lássam, kialakulhat-e köztünk a kölcsönös szimpátia, anélkül ugyanis nem váltottam volna. Ez egy nagyon fontos szempont, mint ahogyan egy cég struktúrájában a feljebblépési lehetőségek is” – fejtette ki Hajnal Gábor.

A lelkes személyiség a siker kulcsa

Egy állásinterjú során a BASF Hungária Kft.-nél a szakmai elvárásokon túl a jelentkező személyiségét is figyelik. Hajnal Gábor hisz abban, hogy a lelkes, érdeklődő, proaktív személyiség fontosabb, mint a hiánytalan szakmai tudás, ugyanis utóbbi elsajátítható a munkába állás közben is.

Gyarmati Enikőnek például vannak olyan szakmai órái az egyetemen, ahol érintik az állásinterjú etikettjét, amit főként a szakmai gyakorlat során tud majd kamatoztatni.

„A szakmai gyakorlatot biztosító cég állást is ajánlhat a gyakorlat letelte után, de ez jelentősen függ az ember munkához való hozzáállásához, hogy milyen környezetben végezheti azt, illetve egy multinacionális cég esetében nagyon fontosnak tartom, hogy egy csapatként tudjanak az alkalmazottak dolgozni, és valamennyien nyitottak legyenek az újdonságra” – véli az egyetemi hallgató.

Hajnal Gábor ezt csak megerősítette, de az állásajánlathoz lelkesedésre és teljesítményre is szükség van. Az utóbbi három évben öt gyakornoka is felvételt nyert nála, mert látta rajtuk, hogy a BASF sikerét és eredményességét helyezik előtérbe.

A BASF Hungária Kft.-nél az álláshirdetésre jelentkezők szakmai önéletrajzait először a HR osztály kiválogatja, majd a továbbjutottakat behívják az állásinterjúra.

Ekkor a vezetőség szakmai feladatot ad a jelentkezőknek, amely során egy üzleti kérdést kell levezetniük.

„Ez jelentősen befolyásolja döntésünket, hiszen láthatjuk, milyen megközelítéssel, hozzáállással oldja meg a jelentkező az adott feladatot. Természetesen a feladat idegen nyelvű, ezáltal azt is megtudjuk, az illető miként tudja nyelvtudását üzleti kontextusban alkalmazni” – mondta Hajnal Gábor.

Gyarmati Enikő állásinterjú után nyert felvételt jelenlegi munkáltatójához, de előzetesen egy orientációs programon vett részt, ahol specializáltan a megpályázott pozícióhoz szükséges ismereteket kellett elsajátítania. Mint mondja, jó döntés volt beadnia önéletrajzát, mert megtalálta számításait, összeszokott csapattal dolgozik, és úgy véli, az itt eltöltött idő hosszú távon kifizetődő lehet számára.

Idegen nyelv és ambíció

A jövőbeni terveket illetően, a következő tíz évben Hajnal Gábor country menedzserként képzeli el szakmai pályájának következő állomását, vagyis a marketing, értékesítői és termékfejlesztési területeket egyszerre szeretné irányítani egy multinacionális vállalatnál, de hogy mindezt külföldön vagy idehaza tenné, az még kérdéses.

További tervei között szerepel egy egészséges gyorsétkezde megnyitása, amihez a szükséges étteremmenedzseri képzést már el is végezte, de bokros teendői miatt ez a vágya még várat magára.

Végezetül a marketingszakmát választó hallgatóknak, pályakezdőknek adott tanácsot:

„A jövőbeli kollégák minél több idegen nyelvet próbáljanak meg elsajátítani, és miután a munkakörükben kellő jártassággal és biztossággal rendelkeznek, igyekezzenek plusz feladatokat bevállalni munkahelyükön. Az új kihívások ugyanis fejlődési lehetőséget teremtenek, a munkáltató pedig látja majd, hogy alkalmazottja többre hivatott jelenlegi beosztásánál, ezért ha egy magasabb pozícióban üresedés támadna, akkor a vezetőség rá gondol majd.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu