0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút és Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Tevékenységük közös fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). A megállapodás célja, hogy az Egyetem még inkább gyakorlatorientált alap- és mesterképzést biztosítson hallgatóinak, melyhez a Magyar Közút többek között gyakorlati képzési és ösztöndíj-lehetőséget is biztosít majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a megfelelő szakmai utánpótlás biztosítása érdekében a gyakorlatorientált duális képzésre, ennek köszönhetően pedig egyre több fiatal szakember csatlakozhatott a Társasághoz. Ebben a sikerben nagy szerepe van a számos felsőoktatási intézménnyel kötött széleskörű együttműködési megállapodásoknak, melynek legújabb állomása a gödöllői székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lett.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Egyetem 2021. június 2-án ünnepélyes keretek között kötötte meg együttműködési megállapodását, melyet az Egyetem részéről prof. dr. Gyuricza Csaba rektor, a közútkezelő részéről pedig a Társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila írt alá.

Az együttműködés alapján a Magyar Közút vállalja, hogy az ösztöndíj-lehetőség mellett biztosítja a megfelelő szakmai gyakorlatot, különböző kutatás-fejlesztési-innovációs projektekbe is bevonja a MATE-hallgatókat, továbbá mentorok együttműködésével vállalati oldalról is segíti a szakdolgozatok elkészítését. A fiatal szakemberek így könnyebben találnak végzettségüknek megfelelő munkahelyet, mert az őket foglalkoztató vállalatok szívesen látják munkavállalóik között a saját igényeik alapján képzett, saját technológiáikat és munkahelyi elvárásaikat ismerő szakembereket. Az együttműködésnek köszönhetőn az Egyetem figyelemmel kísérheti a munkaerőpiaci igényeket, melyekre alapozva alakítja ki, illetve módosítja képzéseit annak érdekében, hogy hallgatói a munkaerőpiac által igényelt naprakész tudással rendelkezzenek. Az Egyetem továbbá aktív szerepet vállal a Magyar Közút foglalkoztatottjainak szakmai továbbképzésében és abban, hogy hallgatói megfelelő mennyiségű és minőségű információhoz jussanak a Társaság tevékenységéről.

„Társaságunk egyik kiemelt feladatának tartja, hogy a hazai egyetemek tevékenységükhöz kapcsolódó karaival, ezáltal pedig a jövő fiatal és ígéretes szakembereivel jól működő, egymást támogató partneri kapcsolatot alakítson ki.

Az újabb ígéretes megállapodás nagyban segíti a kitűzött célt, a hazai szakemberképzés, a gazdaság és a munkaerőpiac egyensúlyának fenntartását” – mondta az aláírás kapcsán Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

„A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem valamennyi intézetére, valamennyi képzési területére kiterjedő együttműködést írunk alá, amely valóban segíteni fogja a végzett hallgatók elhelyezkedését, a még hallgatói státusszal rendelkezők ösztöndíj- és gyakornoki programban való részvételi lehetőségét, továbbá értékes szakdolgozat- és diplomamunka-témák meghirdetését.

Az együttműködés további eredménye lehet a közös hazai és nemzetközi K+F projektekben való részvétel, illetve szakmai munkacsoportok létrehozása, elősegítve ezzel mindkét fél számára a kutatói-fejlesztői munka sikerességét”

– nyilatkozta dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.

A megállapodás lehetővé teszi a Magyar Közút számára, hogy tevékenységét naprakész tudományos ismeretekre, értékelésekre támaszkodva lássa el, valamint lehetőséget ad az Egyetemen tanuló hallgatók ismereteinek bővítésére. A jelen megállapodás hozzájárul a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem különböző szintű képzési és kutatóhálózati tevékenységének hatékonyságához is.

Forrás: MATE sajtóközlemény