Back to top

Táncra perdült az iskola!

A gazdagréti ÖRÖKÖS ÖKO iskola ballagó diákjainak és pedagógusainak lelkesítő tánca a Jerusalema kihívásra, a Zöld Követ Egyesület támogatásával jött létre.

Jerusalema - A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó nyolcadikosainak tánca

A tánc életöröm! Ez a kihívás üzenete. A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó diákjai és pedagógusai 2021-ben csatlakoztak az örömtánc mozgalomhoz.

A tanév végéhez közeledve a tanulók így fejezték ki hálájukat pedagógusaiknak és szüleiknek az általános iskolai évekért, a sikeres felvételiért.

Az iskola vezetősége és a Zöld Követ Egyesület bízik abban, hogy köszönetet mondhatnak mindazoknak, akik helytálltak ebben a kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakban és egy kis jókedvet csempészhetnek akár a megfáradt szülők mindennapjaiba is. Jól tudjuk, hogy ez az időszak mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek embert próbáló volt. A közreműködők ezzel a tánccal a járvány áldozatai előtt is tisztelegtek.

A Zöld Követ Egyesület nagy örömmel támogatta a közösségépítő, vidám, mozgásos kezdeményezést, hiszen egy Örökös Öko- és Madárbarát iskoláról van szó, ahol kiemelt feladat a diákokban kialakítani a környezet-, a sport-. és a természet szeretetét, formálni és megszilárdítani az egészség-, valamint a környezettudatos magatartást. Már a táncpróbák is igazi élményt nyújtottak, az öröm tükröződik a gyermekek arcán, az össztánc végeredményén.

A természet megismertetése, a környezetvédelem és az egészségnevelés fontos része az iskolában folyó nevelés-oktatásnak,

ami a Zöld Követ Egyesületnek is egyik legfontosabb alappillére. Közös ügyünk, hogy összefogjunk ezekért a célokért, mely jelen esetben megmozgatta az iskola ballagó nyolcadikosait, tanárait és az Iskolavezetést.

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Kőbe zárt rejtély

Életünk során mindig keressük a kapcsolatot a természethez fűződő gyökereinkkel, olykor tudatosan, máskor tudat alatt. Idővel rádöbbenünk, hogy boldogságunk tiszta forrása a harapnivaló friss levegő, a fodrosodó patak csobogása, a fák ölelő karja, az évmilliókat megélt, ősenergiát sugárzó kőzet közelsége, azaz az anyatermészet kincsei.

Nincs élet nélkülük

Ahhoz, hogy az erdők-mezők és kertünk növényeinek virágaiban gyönyörködhessünk, terméseiket, magjaikat, leveleiket felhasználhassuk, elengedhetetlen a beporzók „munkája”. Ezek – többségében rovarok – virágról virágra szállva segítenek a virágpor átvitelében, a megtermékenyítésben. Nélkülük sokkal szegényebb lenne a földi élet ismert formája. Ezért védelmük mindannyiunk kötelessége.

Gazdaközpontú támogatásra van szükség - Új források, új kompromisszumok

Pályázati és uniós források állnak jelenleg a hazai agrárium figyelmének fókuszában, amelyet jelentős mértékben megváltoztat a hazai társfinanszírozás mértékének növelése. A tárca szerint azonban a támogatási rendszer kialakításánál jobban figyelembe kellene venni a gazdák érdekeit.

Az év fája a süvöltény

Az Országos Erdészeti Egyesület legutóbbi online szavazásán a lehetséges három faj közül a voksok mintegy felét a lisztes berkenye (régies nevén süvöltény) kapta, így lett az Év fája 2021-ben a kecskefűz és a fehér nyár előtt. A lisztes berkenye fajcsoport (Sorbus aria agg.) számos, egymástól nehezen megkülönböztethető kis fajt takar, melyek középhegységeink sziklás talajú erdeiben fordulnak elő.

Háborús hősökből tollas hajléktalanok

A házigalamb vagy parlagi galamb városi jelenléte úgyszólván általános aláfestése a városképnek. Galamb a tereken, galamb a házakon, parkokban, metróaluljáróban, sőt még villamoson is… A róluk alkotott társadalmi vélemény ambivalens: „tollas patkány”, „madarak hobója” és miegymás, a másik oldal szerint színesítik a települések faunáját, szeretik etetni őket, köztéri közkedvencként tartják számon.

Mind az öt agrárszakképző centrummal megállapodást kötött a MATE

A közép- és felsőfokú agrárképzés javítása érdekében szakmai partnerségre lépett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint az öt agrárszakképzési centrum. Az együttműködés értelmében a felek közösen vállalják a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szakember-utánpótlásának biztosítását.

Nyár végén új tananyagokkal indul a mindenki számára ingyenesen elérhető Digitális Agrárakadémia

A Digitális Jólét Program (DJP), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), a Széchenyi István Egyetem (SZE) és az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) a Digitális Agrárakadémia hosszútávú fejlesztésének konzorciumi irányításáról írt alá megállapodást szerdán, Gödöllőn.