Back to top

Táncra perdült az iskola!

A gazdagréti ÖRÖKÖS ÖKO iskola ballagó diákjainak és pedagógusainak lelkesítő tánca a Jerusalema kihívásra, a Zöld Követ Egyesület támogatásával jött létre.

Jerusalema - A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó nyolcadikosainak tánca

A tánc életöröm! Ez a kihívás üzenete. A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó diákjai és pedagógusai 2021-ben csatlakoztak az örömtánc mozgalomhoz.

A tanév végéhez közeledve a tanulók így fejezték ki hálájukat pedagógusaiknak és szüleiknek az általános iskolai évekért, a sikeres felvételiért.

Az iskola vezetősége és a Zöld Követ Egyesület bízik abban, hogy köszönetet mondhatnak mindazoknak, akik helytálltak ebben a kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakban és egy kis jókedvet csempészhetnek akár a megfáradt szülők mindennapjaiba is. Jól tudjuk, hogy ez az időszak mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek embert próbáló volt. A közreműködők ezzel a tánccal a járvány áldozatai előtt is tisztelegtek.

A Zöld Követ Egyesület nagy örömmel támogatta a közösségépítő, vidám, mozgásos kezdeményezést, hiszen egy Örökös Öko- és Madárbarát iskoláról van szó, ahol kiemelt feladat a diákokban kialakítani a környezet-, a sport-. és a természet szeretetét, formálni és megszilárdítani az egészség-, valamint a környezettudatos magatartást. Már a táncpróbák is igazi élményt nyújtottak, az öröm tükröződik a gyermekek arcán, az össztánc végeredményén.

A természet megismertetése, a környezetvédelem és az egészségnevelés fontos része az iskolában folyó nevelés-oktatásnak,

ami a Zöld Követ Egyesületnek is egyik legfontosabb alappillére. Közös ügyünk, hogy összefogjunk ezekért a célokért, mely jelen esetben megmozgatta az iskola ballagó nyolcadikosait, tanárait és az Iskolavezetést.

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

5 vegán élelmiszer, ami nem olyan környezetbarát, mint gondolnánk - Avokádó, kakaó és mandula…

Ha a környezetbarátnak tartott étrendekről van szó, a vegánság általában magasan a legelőkelőbb helyen szerepel. Az utóbbi időben számos növényi alapú élelmiszer került vizsgálat alá, mivel a jelentések szerint károsnak bizonyultak a környezetre.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Ezeréves tölgy és mesefa is versenyez a fődíjért

Az Ökotárs Alapítvány Év fája versenyében bárki nevezhet egy egyedi fát egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. Tizenegy döntős van.

A hulladék nem probléma, hanem lehetőség

A mezőgazdasági fóliahulladék feldolgozásának teljes folyamatát ismertették az érdeklődőkkel július 29-én, a Green Technológia Kft. szakmai napján. A herendi Majolika Parkban egy gyár- és laborlátogatás keretében rávilágítottak a szervezők arra, hogy a hulladék nem szemét, hanem lehetőségként kell tekinteni rá környezetünk megóvásában.

Medvenépszámlálás lesz Romániában

Tizenegymillió euró értékű európai uniós finanszírozású projektben Romániában felmérik a barnamedve-állományt, amely Európában a legnagyobb - jelentették be július végén Bukarestben.

Listázzák a fajmegőrzési programok sikerességét

Zöld listán kategorizálja a veszélyeztetett és kihalással fenyegetett fajok megőrzésének, talpra állításának helyzetét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

Megjelentek az idei LIFE pályázati felhívások

Közzétette a 2021. évi LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége. Az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest.

A családi vállalatok optimistábbak és fejlesztésben is erősebbek

A kis- és középvállalkozások 58 százaléka van családi kézben, mégis ritkán olvashatunk őket vizsgáló kutatásról. A K&H ezért ismételten felmérést készített körükben. Az eredmények alapján a következő 3-5 évben a családi vállalkozások majdnem 80 százaléka számít saját cége növekedésére. Ez jóval magasabb arány, mint a „hagyományos” vállalatok esetében.

Új, biológiailag lebomló műanyag, ami napfény és levegő hatására bomlik

A műanyaghulladék akkora problémát jelent, hogy a világ egyes részein árvizeket okoznak. Mivel a műanyag polimerek nem bomlanak le könnyen, a műanyagszennyezés folyók egészét is képesek eltömíteni. Ha a tengerbe kerülnek, hatalmas úszó szemétfoltokban hömpölyögnek.