Back to top

Táncra perdült az iskola!

A gazdagréti ÖRÖKÖS ÖKO iskola ballagó diákjainak és pedagógusainak lelkesítő tánca a Jerusalema kihívásra, a Zöld Követ Egyesület támogatásával jött létre.

Jerusalema - A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó nyolcadikosainak tánca

A tánc életöröm! Ez a kihívás üzenete. A Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola ballagó diákjai és pedagógusai 2021-ben csatlakoztak az örömtánc mozgalomhoz.

A tanév végéhez közeledve a tanulók így fejezték ki hálájukat pedagógusaiknak és szüleiknek az általános iskolai évekért, a sikeres felvételiért.

Az iskola vezetősége és a Zöld Követ Egyesület bízik abban, hogy köszönetet mondhatnak mindazoknak, akik helytálltak ebben a kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakban és egy kis jókedvet csempészhetnek akár a megfáradt szülők mindennapjaiba is. Jól tudjuk, hogy ez az időszak mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek embert próbáló volt. A közreműködők ezzel a tánccal a járvány áldozatai előtt is tisztelegtek.

A Zöld Követ Egyesület nagy örömmel támogatta a közösségépítő, vidám, mozgásos kezdeményezést, hiszen egy Örökös Öko- és Madárbarát iskoláról van szó, ahol kiemelt feladat a diákokban kialakítani a környezet-, a sport-. és a természet szeretetét, formálni és megszilárdítani az egészség-, valamint a környezettudatos magatartást. Már a táncpróbák is igazi élményt nyújtottak, az öröm tükröződik a gyermekek arcán, az össztánc végeredményén.

A természet megismertetése, a környezetvédelem és az egészségnevelés fontos része az iskolában folyó nevelés-oktatásnak,

ami a Zöld Követ Egyesületnek is egyik legfontosabb alappillére. Közös ügyünk, hogy összefogjunk ezekért a célokért, mely jelen esetben megmozgatta az iskola ballagó nyolcadikosait, tanárait és az Iskolavezetést.

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Oktatásban, kutatásban dolgozik együtt az egyetem és Szentes

A MATE célja, hogy szerepet vállaljon a kutatás-fejlesztésben, az innovációs folyamatokban és a tudományos eredmények gyakorlati elterjesztésében. Szentes célja pedig, hogy támogassa a helyi és kistérségi gazdaság fejlődését és jövedelemtermelő képességét, javítsa az általános gazdasági környezet minőségét. Találkozott a két elképzelés, a felek együttműködési megállapodást kötöttek.

Az ammóniakibocsátás csökkentése érdekében vécéhasználatra szoktatják a szarvasmarhákat

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.

Védett természeti területté nyilvánítják a kisoroszi Szigetcsúcsot

Országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítják a kisoroszi Szigetcsúcsot, így a helyszínre tervezett beruházást leállítják.

Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni? - Unikális tantárgy indul a MATE hallgatói számára

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen új szabadon választható tantárgy indul „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon – Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?” címmel, a 2021/2022-es akadémiai év első szemeszterében. A tantárgyat az Egyetem bármely campusán és bármely nappali vagy levelező szakán tanuló hallgatója elvégezheti.

Oktatási nagyköveteket keres a Nébih

A gyerekek élelmiszerbeszerzéssel, ételkészítéssel és -tárolással kapcsolatos ismereteinek bővítése, a felelősségteljes fogyasztói magatartás kialakításának támogatása érdekében Oktatási Nagyköveti Programot hirdet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Elkerülhetetlen a nemzedékváltás a magyar mezőgazdaságban

A 34. Bábolnai Gazdanapok második napján, szeptember 10-én harmadik alkalommal szerveztük meg a Szakiskolai Napot. Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: Magyarország sikerének biztosítéka a vidék megerősödése.

Megállítható-e a klímaváltozás egy 4000 kilométeres biciklitúrával?

A méhészek már hosszú ideje a saját bőrükön érzik a klímaváltozást. Méhészként ezért óriási lelkesedést érzek, amikor olyan akciókkal találkozom, mint amilyen Békés Zoltáné, aki épp 4000 kilométert kerékpározik, hogy egy hazai fásítási programhoz segítsen pénzt gyűjteni. Elkeseredés helyett támogassuk az ilyen, méheket is segítő akciókat! De a méhészek immár fásíthatnak OMME támogatással is!

Új kampánnyal rohamoz a Lidl Németországban

A Lidl nagy reklámkampányt indít a vegán termékek népszerűsítésére sztárok bevonásával. A média minden csatornáján letámadják a potenciális vásárlókat, hogy jobb belátásra térítsék őket az étkezéssel kapcsolatban.

Az élelmiszer lesz a holnap aranya – Ünnepi szenátusi üléssel és zászlóavatással vette kezdetét a MATE első teljes tanéve

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021/2022-es tanévének ünnepi tanévnyitóján Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte a vidék és a vidéki értelmiség támogatását, felzárkóztatását, valamint az Egyetem következő fontos mérföldköveit.

Komoly drágulás jöhet januártól az iskolai menzákon

Egészségesebb, jobb minőségű lesz 2022. januártól az iskolai menza, és a szolgáltatóknak több magyar alapanyagot kell felhasználniuk, de ennek természetesen ára is lesz. Kiderült, mennyibe kerül jövőre az iskolai ebéd a Magyar Közétkeztetők Szövetségének ajánlása alapján.