0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Állatvédelmi aktualitások 2021

Cél, hogy a hazai állatvédelmet mielőbb Európa élvonalába emeljük. Ezért is indított tavasszal a kormány online társadalmi párbeszédet, amely során negyedmillióan mondták el a véleményüket. A válaszokból kirajzolódó társadalmi igényt figyelembe véve a kormány többek között 141 millió forinttal segíti 67 állatvédő civil szervezet munkáját, illetve létrejött a Nemzeti Állatvédelmi Tanács is.

Mindezekről Nagy István beszélt az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja által rendezett konferencián.

Ugyancsak az online párbeszéd, valamint a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter országjáró körútjának tapasztalatai megmutatta, hogy az ivartalanítás az állatvédelem egyik legfontosabb feladata – mondta a miniszter, aki szerint az elmúlt időszak erre irányuló programjai több tízezer ilyen beavatkozást tettek lehetővé.

Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy

szigorúan fellépnek az állatkínzókkal, a tiltott állatviadalok szervezőivel, az illegális kutyaszaporítókkal és a gondatlan állattartókkal szemben is. Utóbbiak csökkentése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeptembertől ingyenes, online képzési programot indít Gazdijogsi néven.

A program arra szolgál, hogy az emberekben tudatosítsa, felelősséggel tartoznak állataikért.

Ovádi Péter, kormánybiztos arról beszélt, hogy nagy problémát jelent az ebrendészeti telepek állapota és működése, a kóbor állatok magas száma, valamint az, hogy ma Magyarországon virágzik az állatok illegális szaporítása. A civil szervezetek visszajelzési alapján pedig az ivartalanítás jelenti a legnagyobb gondot.

A kormánybiztos ezért fontos lépésként értékelte, hogy a kormány

a Magyar falu programban fél milliárd forintos országos ivartalanítási pályázatot írt ki, amely 14 ezer állat ivartalanítására ad lehetőséget. Az 5000-nél kevesebb lakossal rendelkező települések önkormányzatai pályázhatnak, egy település legfeljebb 1,5 millió forintot igényelhet.

A pályázat célja, hogy megteremtse az együttműködést az önkormányzatok és az ügyben érintett civil szervezetek között.

A konferenciáról részletes tudósítást a Magyar Mezőgazdaság és a Kistermelők Lapja hasábjain olvashatnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu