0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az év állatvédő óvodája 2021

Az Állatvédelem gyerekeknek szerkesztőbizottsága és Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának szakmai támogatásával első ízben idén áprilisban hirdette meg a pályázatot. Olyan óvodák jelentkezését várták, ahol ebben az évben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, a felelős állattartás megtanításáért.

Az ország valamennyi megyéjéből jelentkeztek óvodák, bemutatva, milyen kreatív módszerekkel nevelik a gyermekeket a felelős állattartásra. A beérkezett pályázatok magas színvonalára tekintettel az állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri úgy döntött, egy éven át valamennyi pályázó jogosult az Állatbarát óvoda cím használatára.

„Megható volt azt látni, hogy a jelentkező óvodák és óvodapedagógusok jobbnál-jobb ötletek segítségével nevelik a legfiatalabb generációt az állatvédelemre és az állatokkal való helyes bánásmódra”

– mondta Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztője.

A pályázat győztesei:

Az „Év állatvédő óvodája 2021”: Veszprémi Egry úti Körzeti Óvoda, Veszprém

II. helyezett: Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Szabadság téri Óvoda, Hódmezővásárhely

III. helyezett: Törpe-Ovi Alapítvány Óvodája, Bodajk

Különdíj: Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda, Békéscsaba

A pályázat nyereményei mind az állatokhoz, illetve az állatvédelemhez kötődnek:

kutyás érzékenyítő foglalkozás az óvodában, látogatás vadállatmentő állatorvosi rendelőbe, állatvédelmi foglalkoztató, illetve mesekönyv, pusztai foglalkozás a Hortobágyon és solymászbemutató az óvodában.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu