0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hatalmas lehetőség az agrárium előtt

Az agráriumba érkező több ezer milliárd forintos uniós és állami támogatás óriási fejlesztési hullámot indíthat el a magyar agráriumban az előttünk álló években. Az OTP Agrár rugalmas és átfogó megoldásokkal segíti a beruházások megvalósítását, amelyeket más mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások számára kidolgozott termékei, szolgáltatási mellett a Bábolnai Gazdanapokon is bemutat.

Már idén is több pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, amely új távlatokat nyithat a gazdák előtt.

Összesen 4265 milliárd forint uniós és állami támogatás hívható le az agrárium és a vidék fejlesztésére a következő hét plusz két éves időszakban

Ebből az összegből már 2021-ben és ’22-ben 1500 milliárd forintra lehet pályázni, ami önmagában is 200 milliárd forinttal több, mint amennyi az előző hét éves időszak egészében rendelkezésre állt.

Néhány pályázat már megjelent, így például ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre 15, állattartó telepek megújítására pedig 30 milliárd forintos keretig pályázhatnak a gazdálkodók. Az OTP a pályázati sajátosságokhoz igazította és felgyorsította hitelezési folyamatát, hogy rugalmas és átfogó megoldásokkal segítse a beruházások megvalósítását.

„Megfelelően átgondolt beruházásokkal nem csak a saját, hanem a magyar agrárium régiós versenyképességét is növelhetik a gazdaságok

– mondta Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója. A pályázatok révén elnyerhető jelentős összegű támogatások új távlatokat nyithatnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások számára.”

A hitelintézet felkészült a pályázati lehetőségek miatti élénk érdeklődésre és arra, hogy minél gördülékenyebb megoldásokkal egészítse ki a beruházások finanszírozását.

„Egészen a pályázati szakasztól a fejlesztések megvalósításig átfogó és rugalmas pénzügyi hátteret kínálunk partnereinknek a New Corridor elnevezésű hitelezési eljárás keretében.”

Az ügyfélbarát csomag egyik fontos előnye, hogy a támogatás mellé hitelt is igénylő vállalkozók már röviddel a pályázat benyújtása után megismerhetik hitelbírálatuk eredményét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu