0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

VinAgora: a bor iránytűje

Az elmúlt időszakban engedett a koronavírus a szorításából, így nem volt kétséges, hogy megtartják a 22. VinAgora Nemzetközi Borversenyt.

A VinAgora Magyarország egyetlen nemzetközi borversenye, mely tagja a legszigorúbb szakmai nívót képviselő versenyeket tömörítő világszervezetnek, a VINOFED-nek, így biztosítva minden egyes palackra kerülő VinAgora érem hitelességét.

Az eredmények mögött az OIV – Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet – minőségi garanciája is áll.

„Nem mi leszünk az első – és valószínűleg nem is az utolsó – rendezvényszervezők, akik a jelenlegi időszakban a borverseny-szervezés nehézségeire panaszkodnak”- mondta köszöntőjében Zilai Zoltán. A rendezvény igazgatója hozzátette, a járvány sokszor kiszámíthatatlan alakulása, és az ebből következő korlátozások szigorúságának változása szinte heti rendszerességgel kényszerítette az idei, 22. VinAgora Nemzetközi Borverseny tervezett menetrendjének felülvizsgálatára. Végül felszállt a füst, és június 4-6 között sikerült a budapesti Kongresszusi Központban megtartani a versenyt.

Idén újabb rekordot döntött a rendezvény, 16 ország 958 borával képviseltette magát. A számok magukért beszélnek, hiszen a 747 hazai tétel mellett Brazília 40, Spanyolország 39 borát küldte el, de Csehország, Franciaország, Románia és Szlovákia is húsz feletti mintával jelent meg.

Nem csak a borok számában volt változás, de a bírálói kör is frissült, mivel az ágazatban egy ideje zajlik a generációváltás, így több fiatal szakember ült le az asztalhoz, hogy tudásával támogassa a bírálaton folyó munkát.

A három napon zajló mustrát, a mintegy 60 bíráló munkáját a szervezők saját fejlesztésű e-bírálati rendszere segítette.

A VinAgora Nemzetközi Borverseny évek alatt bebizonyította, nem csak a borászok számára fontos, hanem tájékozódást jelent a fogyasztóknak is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu