Back to top

A koronavírus hatására az e-kereskedelem átveheti az uralmat 2030-ra

2030-ra az e-kereskedelem a teljes kiskereskedelmi forgalom 31-40%-át, a nem élelmiszeripari eladásoknak pedig több mint a felét teszi majd ki - derült ki egy svéd tanulmányból.

A Svensk Handel, kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó szervezet új tanulmánya szerint a svédországi kiskereskedelem hatalmas átalakulás előtt áll.

A csoport szerint a világjárvány következtésben a vásárlási szokásokban bekövetkező jelentős változások hatására

2030-ra az e-kereskedelem a teljes kiskereskedelmi forgalom 31-40%-át, a nem élelmiszeripari eladásoknak pedig több mint a felét teszi majd ki.

Ez valószínűleg 6000-10 000 fizikai üzlet bezárását fogja eredményezni az elkövetkező években, és akár 35 000 munkahely megszűnéséhez is vezethet, mivel a svéd vásárlók az online vásárlás során egyre inkább a nemzetközi oldalakat használják.

Megfelelő feltételek

„A digitalizáció a kereskedelmet nemzetközi iparággá tette, és a svéd vállalatoknak megfelelő feltételeket kell biztosítani a versenyhez. A vállalatok és a munkahelyek védelme érdekében a munkaerőköltségeket és a bérleti díjakat Európa többi részéhez kell igazítani” – közölte Karin Johansson, a Svensk Handel vezérigazgatója.

Ami az online élelmiszer-értékesítést illet, az e-kereskedelem részesedése 2030-ra várhatóan eléri a 18%-ot, szemben a jelenlegi mintegy 4%-kal, ami ismét annak köszönhető, hogy a világjárvány következtében a fogyasztók egyre inkább az internetet választják a vásárlásukhoz.

Ez a folyamat hatással lesz az üzletek számára is, valamint az élelmiszer-kiskereskedőknél a logisztikai és informatikai feladatok folyamatos fejlesztése miatt az alkalmazottak száma valószínűleg növekedni fog ebben az ágazatban.

„Az online értékesítés tovább fog növekedni, és a vállalatok alkalmazkodni fognak a vásárlók elvárásaihoz. Ugyanakkor az üzletek továbbra is főszerepet fognak játszani, és sok vállalat számára az erős fizikai és digitális jelenlét keveréke kulcsfontosságú lesz” – mondta Johan Davidson, a Svensk Handel vezető közgazdásza.

Olyan svéd élelmiszerboltok, mint az ICA Gruppen, az utóbbi időszakban az online forgalom jelentős növekedéséről számoltak be.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem akar helyreállni a vadhúspiac

A pandémia hullámait, a HoReCa-szektor-bezárásokat, a határzár miatt a külföldi bérvadásztatásból származó bevételkiesést, az évek óta tartó ASP-járványt mind megérezte a vadgazdálkodási ágazat, ami a lőtt vad piaci árában is megmutatkozott. Telített hűtőházakról, a külföldi felvevőpiac változásáról is beszámolt kiadónknak Tapasztó Sándor, a VADEX Zrt. felvásárlási osztályvezetője.

A kutyák felismerik, ha hazudnak nekik

Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát - tartja a mondás. Ráadásul úgy tűnik, a kutyák is tisztában vannak ezzel: képesek felismerni, ha direkt hazudnak nekik az emberek.

A kávé- és a kávégéppiacon is a minőséget keresik a vevők

A minőségi termékek iránti igény egyre inkább jellemző a kávégéppiacra is, az éves szinten értékben mintegy 70 milliárd forintos kávépiac változásait követik az eszközvásárlási tendenciák is Costa Coffee és az eMAG tapasztalatai szerint.

Objektív okai is vannak az élelmiszerek kettős minőségének

Több mint 300 termék vizsgálatával 117 termékpár és -trió összehasonlítását végezte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2018 és 2021. között. Az Európai Unió által támogatott projekt célja az élelmiszerek eltérő minőségének kutatása volt.

Baktériumok bontják a mikotoxinokat

Az élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelően, mikotoxinmentesen termeszthetők az étkezési gombák a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai vezetésével zárult kutatás-fejlesztési program eredményeinek alkalmazásával. A konzorcium vezetője a Bio-Fungi Kft. volt, partnerei pedig a MATE és az ELTE.

Gyümölcs között találtak egy csomó kokaint

Még a rotterdami kikötőben is – ahol évi tíztonnás nagyságrendben foglalnak le kokainszállítmányokat – jelentősnek számított az a mennyiség, amit a minap banánpürés hordók közé rejtve találtak meg. De más gyümölcsök közül is komolyabb tételek kerültek elő mostanában.

Minden drágul, de a termelői árak nem feltétlenül

Elkezdődött a szabadföldi zöldségek szezonja, érik a szilva, a sárga- és őszibarack. Milyen termésre számítanak a gazdálkodók, és mennyiért vehetjük majd meg a szezonális zöldséget, gyümölcsöt – erről kérdeztük Hunyadi Istvánt, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetőjét.

Videósorozattal is segíti a NAK a pályázati források sikeres lehívását

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara videósorozatot indított, amely a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeit mutatja be. A tájékoztatók sok tízezer gazdálkodónak segítenek abban, hogy sikeresen hozzájussanak a jelentős mértékű forrásokhoz.

Marhajó párbaj – Aberdeen Angus vs. Murrey Grey

A hazánkban kevésbé ismert Murrey Grey alternatívája lehet a világ legnépszerűbb húsmarhafajtának, az Aberdeen Angusnak - ez derül ki egy friss kutatásból, amelyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói is részt vettek. Az eredmények alapján a két fajta között csak színben mutatkozott markáns eltérés. A Murray Grey ezüstös külseje miatt nagyobb hőtűrő képességgel rendelkezik, ez a fajta tehát válasz lehet a klímaváltozásra a korszerű húsmarhatenyésztésben.

Drágulnak az élelmiszerárak

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.