Back to top

A koronavírus hatására az e-kereskedelem átveheti az uralmat 2030-ra

2030-ra az e-kereskedelem a teljes kiskereskedelmi forgalom 31-40%-át, a nem élelmiszeripari eladásoknak pedig több mint a felét teszi majd ki - derült ki egy svéd tanulmányból.

A Svensk Handel, kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó szervezet új tanulmánya szerint a svédországi kiskereskedelem hatalmas átalakulás előtt áll.

A csoport szerint a világjárvány következtésben a vásárlási szokásokban bekövetkező jelentős változások hatására

2030-ra az e-kereskedelem a teljes kiskereskedelmi forgalom 31-40%-át, a nem élelmiszeripari eladásoknak pedig több mint a felét teszi majd ki.

Ez valószínűleg 6000-10 000 fizikai üzlet bezárását fogja eredményezni az elkövetkező években, és akár 35 000 munkahely megszűnéséhez is vezethet, mivel a svéd vásárlók az online vásárlás során egyre inkább a nemzetközi oldalakat használják.

Megfelelő feltételek

„A digitalizáció a kereskedelmet nemzetközi iparággá tette, és a svéd vállalatoknak megfelelő feltételeket kell biztosítani a versenyhez. A vállalatok és a munkahelyek védelme érdekében a munkaerőköltségeket és a bérleti díjakat Európa többi részéhez kell igazítani” – közölte Karin Johansson, a Svensk Handel vezérigazgatója.

Ami az online élelmiszer-értékesítést illet, az e-kereskedelem részesedése 2030-ra várhatóan eléri a 18%-ot, szemben a jelenlegi mintegy 4%-kal, ami ismét annak köszönhető, hogy a világjárvány következtében a fogyasztók egyre inkább az internetet választják a vásárlásukhoz.

Ez a folyamat hatással lesz az üzletek számára is, valamint az élelmiszer-kiskereskedőknél a logisztikai és informatikai feladatok folyamatos fejlesztése miatt az alkalmazottak száma valószínűleg növekedni fog ebben az ágazatban.

„Az online értékesítés tovább fog növekedni, és a vállalatok alkalmazkodni fognak a vásárlók elvárásaihoz. Ugyanakkor az üzletek továbbra is főszerepet fognak játszani, és sok vállalat számára az erős fizikai és digitális jelenlét keveréke kulcsfontosságú lesz” – mondta Johan Davidson, a Svensk Handel vezető közgazdásza.

Olyan svéd élelmiszerboltok, mint az ICA Gruppen, az utóbbi időszakban az online forgalom jelentős növekedéséről számoltak be.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Felértékelődik a biomassza szerepe

A biomassza hasznosításának távlati lehetőségeiről és különösen a közép- és kelet- európai országok adottságairól és kihívásairól szólt a magyar és a szlovén agrárminisztérium közös szervezésében 2021. szeptember 27-én megrendezett nemzetközi online BIOEAST Forsight konferencia.

Ízletes, egészséges és fenntartható

Több bárány- és juhhúst kellene fogyasztaniuk az európaiaknak. Nemcsak amiatt, mert finom, egészséges és változatossá teszi a táplálkozást, hanem sokféle gazdasági, társadalmi, kulturális és ökológiai előnye miatt is.

Jöjj, "édes halál"! - Mennyire éri meg kevesebb cukrot fogyasztani?

A cukorfogyasztás visszaszorítása közel 500 000 halálesetet előzhetne meg egy tanulmány szerint.

Akár 0% is lehetne a zöldségek-gyümölcsök áfája?

Az Európai Parlament képviselői olyan módosítást tárgyaltak, amely lehetővé tenné, hogy a környezeti hatásukhoz igazítsák az élelmiszerek adózását. A módosítás révén akár el is törölhetik a zöldségek és gyümölcsök áfáját, írja a lemonde.fr hírportál.

30 éves az Axiál: „Ma is ugyanabba az irányba utazunk”

„Az Axiál Kft. fejlődése európai mércével mérve is rendkívüli, 30 év alatt a nagy nyugat-európai mintákat követő kisvállalkozásból követendő hazai példává váltunk.” – írta az AXIÁL Híradó jubileumi, a cég 30. születésnapjára megjelenő számában Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető.

Szörp, szirup, tinktúra, tea

A 2012-es bükkszentkereszti gyógynövénynapokon kínálta először szörpjeit Kriván Nikolett. Olyan nagy volt azonban az érdeklődés irántuk, hogy jól működő kávézója mellett még abban az évben megalapította Bükkszentkereszten a Büxirup Manufaktúrát.

Ezt a zöldséget vásároljuk a leggyakrabban

A zöldségek közül a magyar vásárlók mennyiségben burgonyából visznek haza a legtöbbet, utána sorrendben a paradicsom, a vöröshagyma jön, és negyedik helyen következik a paprika. Ez utóbbi azonban a leggyakrabban vásárolt zöldség, derül ki a GfK Hungária Piackutató Kft. felméréséből.

James Bond lecserélte ikonikus koktélját

A Heineken egy új reklámfilmet mutatott be az új James Bond film, a Nincs idő meghalni közelgő bemutatójának alkalmából, „Worth The Wait”, (Megéri a várakozás) címmel, melynek főszereplője maga James Bond megtestesítője, Daniel Craig.

Jogvesztő határidő közeleg - Szeptember 30-ig lehet visszaigényelni a külföldi áfát

Egy hetük maradt csupán az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a Mazars. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig uniós és unión kívüli országokból is kérhetnek visszatérítést 2020-as vásárlásaik után a magyar áfaalanyok.

A világjárvány óta egyre többen (és többet) költenek online vásárlásra

A brit vásárlók mintegy 70%-a állítja, hogy az online és mobiltelefonon történő vásárlás vált a kedvenc vásárlási módjává, szemben a koronavírus-járvány előtti kevesebb mint 50%-kal – derült ki a Credit Karma személyi pénzügyi startup cég tanulmányából.