Back to top

Egyedülálló élővilág, különleges programok és újabb fejlesztések a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Változatos növény- és állatvilágával, színes programkínálatával a Kiskunsági Nemzeti Park a kirándulók egyik kedvelt célpontja. Évente 100 ezer regisztrált látogatót fogadnak létesítményeikben és programjaikon, például a különböző szervezett túrákon, rendezvényeken, tanösvényeken vagy a kecskeméti Természet Házában. A nemzeti park látogatóközpontja, 25 tanösvénye, 6 bemutatóhelye, 2 erdei iskolája kínál kikapcsolódást az ide érkezőknek.

Fotó: Kis Ferenc

Évről évre egyre népszerűbbek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetéses túrái, a gyalogos és kerékpáros túrák, kenutúrák, és a hobbifotósoknak szervezett programok. A látogatókat olyan különleges élményekkel várják, mint a tiszavirág túra, vadvirág túra, részt vehetnek hajnali túzoklesen, darulesen, ellátogathatnak a különleges homokbuckákhoz, de kipróbálhatják magukat hajóskapitányként is a Tiszán. A térség turisztikai vonzereje hamarosan tovább növekszik, hiszen rövidesen egy, a madárvilág bemutatását célzó fejlesztés veszi kezdetét a Csaj-tónál. Egy hajtánypálya kialakításával a látogatók a madarak zavarása nélkül tudnak majd bepillantani a különleges fajok életébe.

A fejlesztés két ütemben valósul majd meg, és a hajtánypálya kialakítása mellett magában foglalja majd a töltések és gátak helyreállítását, valamint fogadóépületekkel és kiszolgáló létesítményekkel is bővül a terület. A beruházás első szakasza várhatóan 2022 tavaszára készül el.

Fotó: Daróczi Csaba, Lóránt Miklós, Kis Ferenc

A csaj-tavi tórendszer mélyebb részein a hazánkon átvonuló liba- és récefajok ezrei táplálkoznak és pihennek vonulási időszakban, a sekélyebb részek pedig a gázló- és partimadaraknak nyújtanak tökéletes élőhelyet. A nádasokban hazánk gyakorlatilag összes gémféléje költ, a 4-es tóban kialakított mesterséges szigeten évente 5-700 pár dankasirály, 220-300 pár szerecsen sirály és 10-20 pár küszvágó csér költ. A természetvédelmi kezelésnek köszönhetően idén először a tórendszeren kialakított zátonyon a hazánkban fészkelő gulipán állomány kétharmada, mintegy 280 pár rakott fészket.

Fotó: Daróczi Csaba, Lóránt Miklós, Kis Ferenc

A Kiskunsági Nemzeti Park egyik emblematikus madara a túzok, hiszen a Felső-Kiskunságban él a fokozottan védett faj hazai állományának nagy része. A szakemberek a legutóbbi felméréskor 569 példányt számoltak a szikes pusztákon. Jelenleges is zajlik a költés, a túzokcsibék nagy része ezekben a napokban kel ki. Mivel a túzok talajon fészkel, előszeretettel választja a magasabb füvű gyepeket, szántókat, vagy akár a gabona- és lucernatáblákat, ezért különösen fontos, hogy az érintett területeken a mezőgazdasági munkák során kiemelt figyelmet fordítsanak a túzokcsibékre. A fiókák ugyanis 6-8 hét alatt erősödnek meg annyira, hogy már képesek legyenek felrepülni.

Fotó: Daróczi Csaba, Lóránt Miklós, Kis Ferenc

Nem csupán páratlan madárvilágáról ismert a Kiskunsági Nemzeti Park, az igazgatóság vagyonkezelésében található a magyar házi bivaly legnagyobb állománya, több mint 1000 egyeddel. Emellett a magyar szürke szarvasmarha tenyésztése és genetikai állományának megőrzése is nagy múltra tekint vissza, jelenleg 7 tenyésztési vonalat tartanak fenn, Bugacon 4, Izsákon pedig 3 gulya legel. A Kiskunsági Nemzeti Parkot 1975-ben alapították, azóta kiterjedése több mint másfélszeresére nőtt. A védett természetvédelmi területek száma pedig a kezdeti kettőről húszra emelkedett. A nemzetipark-igazgatóságok között a Kiskunsági rendelkezik a második legnagyobb kiterjedésű területtel a vagyonkezelésében lévő és a haszonbérbe adott területeket tekintve egyaránt.

Fotó: Daróczi Csaba, Lóránt Miklós, Kis Ferenc

 

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Pápua szarvascsőrű fiókák keltek ki a Szegedi Vadasparkban

Pápua szarvascsőrű (Rhyticeros plicatus) fiókák keltek ki a Szegedi Vadasparkban, az Indonézia és Új-Guinea szigetein őshonos madárfajt az európai állatkertek közül az elmúlt évben csak itt sikerült szaporítani - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A kaszálások okozta természeti károk felmérésében is segíthetnek a méregkereső kutyák

A kaszálások okozta természeti károk felmérésében is segíthetnek a méregkereső kutyák, az állatok hatékonyan bevethetők a kaszálások során akaratlanul elpusztított védett gerinces állatok és apróvadfajok felderítésében - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Uniós oltalomban részesült a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj

Az Európai Bizottság augusztus 2-i döntésével a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés uniós oltalomban részesült. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként így 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma: 25 élelmiszer, 38 bor és 10 szeszes ital elnevezése védett az EU területén.

Mit legelnek a patások?

A kisebb testű, kérődző patások az energiadúsabb növényeket igyekeznek legelni, míg a lófélék - melyek általában nagyobb testűek is - kevésbé válogatósak táplálkozás közben. Számukra fontosabb, hogy legyen víz a közelben.

Nehéz szezon, rekord eredmények - befejeződött az aratás

Bár az időjárás viszontagságai extrém módon nehezítették meg a gazdálkodást, a fő kultúrákkal mégis rekordhozamokat sikerült elérni itthon a szántóföldi növénytermesztésben.

Páratlan élményt nyújt a varázslatos cseppkőbarlangok és a hucul lovak birodalma

Változatos élményeket és táji gazdagságot kínál az Aggteleki Nemzeti Park. Az igazgatóság 4 látogatóközpontja, tájháza, 7 bemutatóhelye, 1 erdei isolája és 9 különböző tematikájú, szabadon bejárható tanösvénye nyújt betekintést az Aggteleki-karszt természeti kincseibe, amelyeket a barlangokban, várak csúcsán, vízre szállva, vagy akár a hucul lovak húzta sétakocsikázás közben csodálhatunk meg.

A legjobb promóció a minőség

A legutóbbi romániai parlamenti választások után az RMDSZ is jelölhetett minisztereket, államtitkárokat a kormányba. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári posztjára Barabasi Antal Szabolcsot jelölte a párt, aki 2003-ban szerzett egyetemi diplomát a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetemen, állattenyésztési szakon.