Részletes fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg.
A termelők jó része azonban nem tanúsíttatja az ökológiai gazdálkodást a külön támogatás ellenére sem – egyrészt az anyagi vagy az adminisztratív terhek miatt, másfelől mert a bevételnövekedés nem áll arányban a tanúsíttatás költségeivel. Sajómercsén Veroszta Ferenc is hasonlóan jár el, legelőit a szigorú természetvédelmi előírások szerint használja, de nem biogazdaként.
Még tél végi, esőre álló időben készült képeken is látszik, milyen csodálatos a völgy, ahol a Machomercse Kft. tenyésztelepe áll. A nógrádi tanyát, rajta a ma is látható istállóépülettel, 9 éve vásárolta meg Veroszta Ferenc.
– Most épp nem a legszebb a tanya, mert a múlt heti esőzések miatt az épület körül felszaggatták a füvet az állatok és a gépek – mondja Veroszta Ferenc. – De látta volna akkor, mikor átvettem! Onnan tudtuk, honnantól a miénk, hogy teljesen elvadult, tele volt solidagóval. A szerkezetkész istálló teteje is megrongálódott.
Az épületet kijavították, és elindították a legeltetésre alapozott húsmarhatenyésztést. Vegyes tehénállománnyal kezdték az árutermelést: magyar tarka, limousin, charolais és angus állataik voltak, amelyeket a jó húskihozatal elérése érdekében limousin bikával fedeztettek.
Mindebből is látszik, hogy Ferencék nem a családi hagyomány szerint gazdálkodnak, és még csak nem is agrárvégzettségük miatt lettek mezőgazdasági vállalkozók. A birtok mellett a termeléshez szükséges valamennyi eszközt és tenyészállatot is megvásárolták, és a cég a mai napig építkezik nyereségük visszaforgatásával. A cég 2012-es indulása, illetve a földtörvény 2013-as változása után elvégezték a gazdálkodáshoz és a földhasználathoz szükséges iskolákat, megszerezték az engedélyeket, és autodidakta módon megtanulták a szarvasmarha-tenyésztést.
Három éve pedig eladták az árutermelő gulyát egy környékbeli gazdának, és fajtatiszta limousin üszőkkel és bikákkal új törzstenyészetet alapítottak, mondván, az az igazi szakmai munka. Egyelőre tenyészbikákat adnak el, de várhatóan jövőre elérik a tervezett maximális tehénállományt, miáltal üszőket is forgalmaznak majd.
A céljuk, hogy a tenyészetben 110 anyaállat legyen, a minőség érdekében pedig tehén- és üszőszelekciót is végeznek. Idén a tervek szerint a genetikai variancia, illetve a minőség fokozása miatt, a két belföldről vásárolt bikájuk mellé Franciaországból is vásárolnak szaporítóanyagot – spermát és embriót.
A bikaborjak 15 hónapos korukban már vizsgáztak a Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesületénél, ma pedig már az az anyaállatokat alak szerint minősítik, illetve a választási borjaknál is elvégeznek bizonyos méréseket.
– Nagy segítség ez számunkra, hisz’ tenyészállatként így a legjobb, legígéretesebb egyedeket tarthatjuk meg – hangsúlyozza Veroszta Ferenc. – Ugyanez igaz arra is, hogy már hazánkban is komoly DNS-vizsgálatokat végeznek, ezzel gyűlnek az adatok a tenyésztési adatbázisban. Ilyen adatbázis segíti a nagy limousin-tenyésztő országok,
A tenyészői munka elméletéről azonban térjünk vissza a gyakorlathoz! Ahogy arról már szó volt, a tanyához 100 hektár legelő tartozik, emellett a gazdaságnak van 35 hektár szántója, ahol silókukoricát, lucernát és réti szénát termesztenek, valamint 100 hektár kaszálót is bérelnek. Az állatokat extenzív legeltetéses formában tartják, a telet pedig a mélyalmos istállóban töltik. A legelőn 11 darab körülbelül 5 hektár területű legelőkertet alakítottak ki, amelyek kapukkal összenyithatók, vagyis az állatokat könnyen át lehet kertről kertre terelni. Valamennyi legelőkertben automata itatórendszer működik: a kiépítéséhez 2,8 kilométer hosszú csővezetéket fektettek le a domboldalban, amihez szivattyúrendszert telepítettek. De ahogy Veroszta Ferenc elmondta, ezzel kímélik a legelőt, kevesebb munkaerőre van szükség, és az állatok is akkor és annyit isznak, amikor és amennyit szeretnének.
– A legelőt igyekszünk a legkíméletesebben és a legjobban hasznosítani. Ezért május 15. előtt nem hajtjuk ki a gulyát – mondja Veroszta Ferenc. – Nem akarjuk – ahogy mondani szokták – elharaptatni a füvet, így a már fölnőtt fűre engedjük az állatokat – ezzel a módszerrel a taposáskár is csökken. Sőt, a kései kiengedés miatt augusztusban sem száradnak ki a legelőink. Viszont, ha nem esős az ősz, akkor sokáig legeltetünk.
A legelőkkel kapcsolatban sajnos gondjaik is vannak. A Natura 2000-es területeken ugyanis semmiféle „mesterséges” talajerő-utánpótlás nem engedélyezett. Ez alapvetően nem lenne baj, hiszen az állatok megtrágyázzák a gyepet, azonban az utóbbi nyarakat már nem a csendes, áztató esők jellemzik, hanem a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék, amely kombinálva a hely adottságaira jellmező agyagos talajjal és a száraz gyeppel azt eredményezi, hogy sokszor 3 cm mennyiségben is zúdul le a víz a domboldalról, és hozza magával a trágyát. Éppen ezért az egész tanyát körbe kellett árkolni, hogy az esővizet el tudják vezetni. Így viszont a legelőn a fű egyre gyengül, pedig az eső által lemosott trágyát akár vissza is lehetne juttatni.
Hol az, hogy az istállóhoz vezető bekötőútnak 40 centi mély alapot kell építeni – és még így is egy alámosott részen a markoló alatt beszakadt az út –, vagy épp a mínusz 20 °C körüli téli hőmérséklet miatt fűtött vízvezetéket kellett kialakítani az itatáshoz.
