0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Minden károsít, ami csak lehet – Növényvédelmi előrejelzés 24. hét

Eddig a melegre várt a károsítók egy része, de ahogy eljött a nyári idő, vele itt van egy sor növényvédelmi feladat is. Sok a levéltetű, rajzanak a gyümölcsmolyok, szőlőben megjelentek a lisztharmatfertőzés első levéltünetei, csak napok kérdése a peronoszpórás megbetegedés kialakulása, illetve az amerikai szőlőkabóca lárvakelése is felgyorsult.
A selyemfényű puszpángmoly első nemzedékű lepkéi bármelyik pillanatban megkezdhetik a rajzást.

Június első dekádjára nyáriasan melegre fordult az időjárás. A nappali hőmérsékleti maximumok rendszeresen 25-30 °C körül alakulnak, és éjszaka sem hűl a levegő 14-16 °C alá. A frontmentes időszak miatt csak helyenként alakulnak ki záporok, zivatarok. Reggelente igen erős a harmatképződés. A jelenlegi időjárás egyaránt kedvez a kártevőknek és a kórokozóknak. A májusi bőséges csapadék után intenzív a növények hajtásnövekedése, különösen ott, ahol a késői fagyok miatt gyenge lesz a termés.

Minden gyümölcskultúrában igen erős a levéltetű-fertőzés,

különösen szembetűnő a kártétel az alma-, szilva- és kajszifákon, de magas fertőzöttséget észlelhetünk a cseresznyén is, itt a védekezést nehezíti, hogy megkezdődött az érés.

Almásokban és körtésekben a levéltetűjelenlét mellett az almamolyrajzás is folyamatos, a csapdák egyre többet fognak, míg a levélaknázó molyok rajzása most szünetel. Házikertekben a poloskaszagú darazsak kártétele figyelhető meg. A melegebb idő és a magasabb páratartalom hatására az almafavértetű-fertőzés erősödik, nagyobb kolóniákat már a lombkorona felső régióiban is láthatunk.

Minél sűrűbb a lombozat, annál nehezebb lesz a védekezés a kártevő ellen.

A lisztharmat- és a varasodásfertőzés szintén erősödött. Egyelőre előbbinek kedvezőbb az időjárás, de már kisebb esők is elősegíthetik a varasodás terjedését, ami nemcsak a leveleket, hanem a termést is érinti. Körtében a varas gyümölcsök aránya 5-8%.

Csonthéjasokban a keleti gyümölcsmoly és a barackmoly rajzása egyaránt fokozódik, őszibarackon már megfigyelhetők az első hajtáskárosodások, valamint a zöld őszibarack-levéltetű is nagy számban van jelen, a károsított hajtások aránya 5% körüli. A csonthéjasokon a sztigminás fertőzés nem erősödött, de

bármikor intenzívebbé válhatnak a megbetegedések, különösen azokban az ültetvényekben, ahol az előző években is magas volt a fertőzöttség.

A szilvamolycsapdák most háromnaponta 20-30 lepkét fognak.

A szőlőültetvényekben intenzíven növekszenek a hajtások és tart a fürtmegnyúlás, sőt, a Szekszárdi borvidéken már virágzik a Kékfrankos. A lisztharmatfertőzés első levéltünetei foltszerűen megjelentek, és csak napok kérdése a peronoszpórás megbetegedés kialakulása. Az amerikai szőlőkabóca lárvakelése a meleg hatására felgyorsult, a kikelt lárvák túlnyomó többsége (90%) L2-es fejlettségi fokozatú.

A selyemfényű puszpángmoly első nemzedékű lepkéi bármelyik pillanatban megkezdhetik a rajzást, a kerttulajdonosoknak célszerű kihelyezniük a feromoncsapdákat.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu honlapra.

Forrás: Kertészet és Szőlészet