Back to top

A digitalizáció a mezőgazdaság zöld átállásának kulcsa

A mezőgazdaság egyik legkomolyabb kihívása a generációváltás. Miután a gazdálkodás komoly és hosszútávú elköteleződést igényel, a fiatalok számára a legmodernebb technológiákat bemutatva vonzóvá kell tenni a mezőgazdasági szakmát - mondta a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciát (ECPA) beharangozó sajtótájékoztatón Juhász Anikó.

Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte: fontos feladat, hogy az ágazat a versenyképesség fenntartása mellett járuljon hozzá a társadalom jólléthez, valamint teremtett világunk megóvásához. A digitalizáció és a precíziós gazdálkodás épp az, ami leginkább szolgálhatja ezt a célt. Ehhez illeszkedve Európában elsők között dolgoztuk ki a Digitális Agrár Stratégiát (DAS). Az ebben kitűzött célokhoz - különösen mezőgazdaságunk digitális felkészültségének és innovációs aktivitásának növeléséhez -hatékonyan járulhat hozzá a Budapesten megtartandó ECPA - mondta Juhász Anikó.

A Digitális Agrár Stratégia négy pillérre épül: az ágazat digitális tudásának, felkészültségének növelése, az innovációs lehetőségek bővítése, a közigazgatás adatalapú fejlesztése és végül, de közel sem utolsó sorban a termelői digitális átállás lehető legszélesebb körű támogatása

- fejtette ki a helyettes államtitkár. Mint fogalmazott, a kormány által több mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretének köszönhetően a szaktárca 100 milliárd forintos új pályázatot hirdethet a szántóföldi növénytermesztés és a kertészet digitális átállásának és precíziós fejlesztésének támogatására. A termelőknek lehetőségük nyílik erő- és betakarítógépek, munkagépek, valamint infokommunikációs eszközök beszerzésére is. De a gépek önmagukban nem elégségesek a precíziós átálláshoz, annak kulcs az ember, az adat és tudásalapú döntéseket hozni képes termelő. Ezért a felhívás kiemelt figyelmet fordít a mezőgazdaság digitális átállásához szükséges szolgáltatások és tudás igénybevételének ösztönzésére is. Óriási lehetőség előtt állnak tehát a termelőink, és a felkészülésüket a lehető legjobbkor segíti a Konferencia, amely elhozza hazánkba a precíziós gazdálkodással kapcsolatos nemzetközi tudás színe javát.

A tervek szerint 26 ország 70 előadójának részvételével július 19-22 között rendezik meg Budapesten a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciát,

amelynek fő támogatója az Agrárminisztérium, védnöke pedig Dr. Nagy István agrárminiszter – jelentette be Dr. Milics Gábor, a konferenciát szervező Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) elnöke.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

„Uccu bizony, megérett...”

Tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az idén a meggynapokat a vajdasági Bácsfekete­hegyen élő magyarok, akik a nehézségek dacára évtizedek óta jeleskednek a meggytermesztésben és -feldolgozásban.

Kiváló búzatermés, szomjazó kapásnövények

A magyar-szerb határtól délre nagyon száraz és meleg volt a nyárelő, ami kedvezett a kalászos gabonák és az olajrepce beérésének és betakarításának – viszont kis híján katasztrofális hatással volt a tavaszi vetésű haszonnövények fejlődésére nézve.

Alázat nélkül nincs eredmény

A magyar mezőgazdaság korosodó társadalmában egyre nagyobb hangsúlyt kap a generációváltás kérdése. Egyes gazdaságokban nincs, aki átvegye a cég vezetését, máshol az utódok mezőgazdasági érdeklődése hiányzik, de akadnak olyan szerencsés családi gazdaságok, ahol gördülékenyen zajlik a generációváltás. Így történt ez a Polyák családnál is, ahol egyértelmű volt, ki veszi át a gazdaság vezetését.

Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Uniós oltalomban részesült a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj

Az Európai Bizottság augusztus 2-i döntésével a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés uniós oltalomban részesült. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként így 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma: 25 élelmiszer, 38 bor és 10 szeszes ital elnevezése védett az EU területén.

Agrárdigitalizációs fejlesztések a jövő mezőgazdaságáért

Harmadik alkalommal dolgozhatnak együtt piacvezető agrár nagyvállalatokkal hazai agtech startupok, a 2021 szeptemberében induló NAK TechLab inkubációs program keretében. A program az elmúlt két évben több olyan együttműködést is eredményezett, amely meghatározó lehet az agrárium fejlődése szempontjából. A három hónapos inkubátor programba 2021. augusztus 22-ig lehet jelentkezni.

Nehéz szezon, rekord eredmények - befejeződött az aratás

Bár az időjárás viszontagságai extrém módon nehezítették meg a gazdálkodást, a fő kultúrákkal mégis rekordhozamokat sikerült elérni itthon a szántóföldi növénytermesztésben.

Páratlan élményt nyújt a varázslatos cseppkőbarlangok és a hucul lovak birodalma

Változatos élményeket és táji gazdagságot kínál az Aggteleki Nemzeti Park. Az igazgatóság 4 látogatóközpontja, tájháza, 7 bemutatóhelye, 1 erdei isolája és 9 különböző tematikájú, szabadon bejárható tanösvénye nyújt betekintést az Aggteleki-karszt természeti kincseibe, amelyeket a barlangokban, várak csúcsán, vízre szállva, vagy akár a hucul lovak húzta sétakocsikázás közben csodálhatunk meg.