0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Eggi’s Choice – biztosan győzött a Nemzeti Díjban

Fantasztikus idővel nyerte meg Eggi’s Choice az év első klasszikus tenyészversenyét, a Nemzeti Díjat istállótársa Tervel, valamint Arhimed előtt. A kancák Hazafi Díjában Envious hatalmas csatában győzött. A Batthyány-Hunyady Díj erős mezőnyében a két évvel ezelőtti Magyar Derby-nyerő, Golden Sea nem adott másnak esélyt.

Eddig csak sejtettük, de most már tudjuk, hogy kik a hároméves évjárat legjobbjai, miután május 9-én a Kincsem Parkban lefutották a Nemzeti Díjat, a galoppszezon első klasszikus tenyészversenyét, a magyar Hármas Korona első ágát.

Természetesen ez egy pillanatkép, és az év során, illetve a nagyversenyek távjának növekedésével újabb lovak is csatlakozhatnak a legjobbakhoz, illetve eshetnek ki közülük.

Igaz, az eddig elért eredményeik, vagyis a jó szereplésük a Nemzeti Díjban életük végéig ott szerepel majd az eredménylistájukon.

Sokesélyes verseny

Az 1600 méteres, 4 millió forint összdíjazású versenyben összesen tizenkét ló – tíz mén és két kanca – indult. A mezőny a három nagy istállót irányító tréner (Stanislav Georgiev, Kovács Sándor és Ribárszki Sándor) fölényét mutatta, hiszen a programra került tizenhárom lóból (végül Leader Bear nem indult, így eggyel kevesebb lóval startolt el a verseny) tizenegyet ők adtak.

A Turf szaklap a IV. osztályú hendikepben sikeres Tervelt tartotta első esélynek, aki mellett az szólt még, hogy Stanislav Georgiev, a sampion lovasidomár őt választotta a négy indulója közül.

Előzetesen a szaklap Friendly Fenoment véleményezte a második helyre, hiszen a ló idén három versenyt nyert, ráadásul utoljára a Nemzeti Díj felkészítő­futamának számító, 1400 méteres Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt. Rajtuk kívül a mostani szezonban egy versenyt futott, de ott nagyon meggyőzően versenyzett Eggi’s Choice-tól, a sorozatnyerő kancától, Seventy Smile-tól, valamint az élete első versenyét megnyert, majd meggyőzően visszatért Sword of Luckytól vártak jó szereplést a szakírók. A verseny előtt Hammersberg Elemér, Eggi’s Choice tulajdonosa még egyáltalán nem vette készpénznek az esetleges győzelmet, és a Pegazusnak elmondta,

„igaz, hogy úgy tűnik, hogy inkább hosszabb távú ló lesz Eggi’s Choice-ból, amit az is alátámaszt, hogy az előző versenyét is 1900 méterre, azaz a Nemzeti Díjnál hosszabb távra nyerte könnyen, mégis kértem a trénertől, hogy induljon ebben a nagyversenyben. Különben hogy tudna Hármas Koronát nyerni?” – tette hozzá félig komolyan, félig tréfásan.

Gyors nemzeti díj

Az indítás után rövidesen a mindig gyors kezdő, Copadelmundo állt az élre és diktált nagy iramot. Közvetlenül mögötte helyezkedett Tervel és Eggi’s Choice, majd mögöttük Arhimed és Seventy Smile, míg néhányan nagyon lemaradtak az élmezőnytől. A vezetőló a célegyenesbe fordulva elfáradt, így

Tervel került az élre Eggi’s Choice kíséretében, akiket először Arhimed támadott meg, azonban a két erős lovas, Jaroslav Línek és Stanislav Georgiev felrázta a lovát, akik közül Eggi’s Choice bizonyult az erősebbnek és magabiztosan, a hivatalos eredmények szerint öt hosszal nyerte a versenyt Tervel, illetve Arhimed előtt.

Mögéjük a magyar tenyésztésű és eddig V. és V/b., azaz a legalsó osztályokban futott Censor ért célba az ötödik helyet megszerzett Rosa Sham előtt.

A nagy iramnak köszönhetően fantasztikus lefutási időt, 1:34.41 percet mutatott az óra, amelyre az elmúlt tíz évben nem akadt példa, hiszen még a sprinter és franciaországi Group 3-as versenyt is nyert Tour To Paris is egy kicsit lassabban futott ennél 2018-ban. Közös pontot pedig könnyen találhatunk Eggi’s Choice és Tour To Paris között, hiszen mindkét ló Hammersberg Elemér neve alatt futott és Jaroslav Línek lovagolta őket.

A szlovák zsoké ezeken kívül még 2010-ben Tutahamonnal, 2015-ben pedig Quelindóval nyert Nemzeti Díjat, így összesen már négy győzelemnél jár a magyar nagyversenyben.

Stanislav Georgiev, aki trénerként most nyerte meg először a versenyt, így nyilatkozott lapunknak: „Meglepett, hogy ilyen jól kezdett Eggi’s Choice, és a lefutási idő elgondolkodtatott, hogy talán mégsem biztos, hogy hosszútávon lesz a legjobb. A következő versenye a 2000 méteres Alagi Díj lesz június 5-én, ami után már valamivel többet fogunk tudni erről. A futás ezúttal nem viselte meg, jól érzi magát.”

Ismét egy ír vétel

Eggi’s Choice-ról két éve már írtunk a Pegazus lapjain, igaz, akkor még nem kapott nevet. A kis mént ugyanis 2019 októberében az írországi Goffs őszi yearling-árverésén vásárolta Hammersberg Ele­mér, és a 42 magyar vétel közül a legdrágábbnak számított. A Fascinating Rock – Entertaining származású másfél évest 8000 euróért (akkori árfolyamon 2,6 millió forint) ütötte le az árverező.

Az idén tízéves Fascinating Rock az írek egyik nagyon sikeres ménjének, Fastnet Rocknak a fia.

A mén kétszeres Group 1-es nyerő (Champion Stakes és Tattersalls Gold Cup) 2000 méteren, illetve egyebek között a legjobb idősebb európai, illetve ír ló címét is elnyerte 2015-ben. Az első tenyésztési sikerek azonban viszonylag nehezen jöttek a számára, mert habár adott versenynyerőket, az első Black Type (Listed vagy annál magasabb kategóriájú versenyben nyerő vagy helyezett) győztesére 2021 februárjáig kellett várni.

Ennek köszönhető, hogy míg 2017-ben még 10 ezer eurós (3,5 millió forint) áron kezdett fedezni, addig ez idénre 5 ezer euróra csökkent.

A mén a Ballylinch Ménesben áll olyan kiváló apák társaságában, mint Lope De Vega, New Bay, Waldgeist és Make Believe. Eggi’s Choice amerikai születésű anyja hét versenyt nyert és több mint 100 ezer dollárt keresett, illetve adott már egy Black Type-utódot az USA-ban.

Eggi’s Choice későn érőnek tűnt, ezért kétévesen csak egyszer állt starthoz a nyeretlenek között 1600 méterre, amikor is hatodik helyen végzett. Ezután legközelebb már idén, háromévesen futott, március végén 1900 méterre ismét a nyeretlenek között.

Ekkor biztosan nyert, és azt az Envioust verte, aki a Nemzeti Díj napján, a kancák Hazafi Díjában tudott győzedelmeskedni.

A kancák szoros csatája

A szintén mérföldes Hazafi Díjban kizárólag hároméves kancák állhattak starthoz egyforma teher mellett, azaz minden induló 58 kilogrammot vitt a nyergében. A verseny díjazása 1,2 millió forinttal alacsonyabb, mint a Nemzeti Díjé, azaz 2,8 millió forint.

A tíz induló között azonban ott találtuk a tavalyi évjáratelsőt, a Szent László Díjat nyert Diadora Sts-t, valamint az ugyanebben a díjban, illetve háromévesen a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben második Light Blue Skyt is, rajtuk kívül pedig több kisebb verseny nyerőjét.

A Hazafi Díj végül három ló hatalmas és látványos csatáját hozta, hiszen az utolsó 50 méteren belül folyamatosan változott a helyzet. Miss Mistery vezetett egy ideig, akit Diadora Sts néhány méterrel a cél előtt utolért, azonban a legutolsó métereken kívülről hatalmas lendülettel megérkezett Envious Jozef Parigallal, és egy rövid nyakhosszal megnyerte a versenyt. Mayson (GB) és Kaminari (IRE) pej lánya Angliában született és 2020 augusztusában a Tattersalls árverési társaságnál, 800 Guineas (280 ezer forint) alapáron vásárolta meg a Salty and Sweet Istálló tulajdonosa, Radics Ottó, aki Berghoffer Szandrához adta idomításba. A mostani győzelem mindkettejük számára az első sikert hozta kiemelt nagyversenyben.

Envious a következő versenyében – ahogy év elején – ismét találkozik Eggi’s Choice-szal, hiszen az ő következő feladata szintén az Alagi Díj lesz.

Ötévesen is nagy formában

A május 9-i versenynapon nem panaszkodhattak a lóversenyre látogatók (védettségi igazolvánnyal lehetett belépni) a színvonalra, ugyanis a nap harmadik kiemelt versenyében, a Batthyány-Hunyady Díjban a pálya idősebb korosztályából a legjobb középtávú lovak mérték össze az erejüket.

A szintén mérföldes, 3 millió forint összdíjazású versenyben starthoz állt a tavalyi győztes, a sérüléséből felépült Charlie Firpo, a tavalyi második, Golden Sea, az idei Káposztásmegyeri Díj biztos nyerője, Blazing Comet, az Alagi Díj tavalyi győztese, Bánk, illetve a tavaly a legjobbak között versenyzett Silver Pepper, valamint a hatéves, kiváló származású Wasmy.

A pálya legjobb mérföldes lovai közül talán egyedül csak az olaszországi versenyére készülő Cirfandli hiányzott, illetve a nevezett lovak közül a tavalyi Imperiál Díjat hajszál híján megnyert Simply The Best, akit végül a nap nagyobb sprintversenyében, az 1200 méteres Kőbányai Díj – Csekonics József Emlékversenyben indítottak.

A mindössze hat résztvevő ellenére nagyon izgalmasan alakult a verseny, mivel a cél előtt 250 méterrel a teljes mezőny egy vonalban galoppozott, és csak az utolsó 150-100 méteren derült ki, hogy ki az erősebb. Először Wasmy, Charlie Firpo és kívül Golden Sea hármasa vált ki a többiek közül, majd Golden Sea átvette a vezetést, miközben a korlát mellett Charlie Firpo megelőzte Wasmyt, végül Golden Sea és Stanislav Georgiev lovas, egyben idomári sikeréhez nem fért kétség, hiszen négy és fél hosszal értek be Charlie Firpo, illetve nagyon jó versenyt futott Wasmy előtt.

Ez a befutó a tavalyi verseny visszavágójának is tekinthető, habár akkor a hároméves Charlie Firpo hat kilogrammal kevesebb súlyt vitt, mint Golden Sea, és top formában is versenyzett, míg idén hosszabb kényszerpihenő után futott újra, és ezúttal már az ő nyergébe került – igaz, mindössze fél kilogrammal – több súly.

A tavalyihoz hasonló befutó, vagyis a hároméves és az idősebb évjárat csatája idén azért sem fordulhatott volna elő, mert 2021-re, nem tudni miért, de a hároméveseket kizárták a díjból, így csak négyéves és idősebb lovak futhattak benne. Azt azonban minden lóversenyszerető néző örömmel konstatálta, hogy a kiváló Golden Sea nagyon jó formában tért vissza a pályára ötévesen is, illetve, hogy Charlie Firpo is egészségesen mozgott. Bizakodhatunk benne, hogy ez a futás az előnyére válik, és a következő startjára még jobb lesz. A két ló következő találkozását – csakúgy, mint tavaly – a Millenniumi Díjban, június elején várhatjuk.

 

 

Forrás: Pegazus