Back to top

Vadászati és Természeti Világkiállítás - Emlékerdőt adott át az ÉSZAKERDŐ Zrt. Bekénypusztán

Emlékerdőt ültetett és emlékoszlopot avatott Bekénypusztán az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. az idei „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében.

A Bükkalja egyik legszebb vidékén, a Délbükki Erdészeti Igazgatóság területén kialakított egyhektáros, gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőt 2021. június 17-én avatták fel.

A Bekénypuszta környéki vadászterület csaknem nyolcvan éve van az erdőgazdaság, illetve jogelődjei kezelésében.

Az ünnepségen beszédet mondott Gulyás Andrea, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős igazgatója, Tállai András, országgyűlési képviselő, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Dr. Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

A rendezvényen adták át az „ÉSZAKERDŐ Zrt. 2020. évi hivatásos vadásza” emlékplakettet. Ilyen elismerést évről-évre a társaság kiemelkedő munkát végző munkatársai kaphatnak. A plakettet Szemán Márk, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze és hivatásos vadásza vette át Zay Adorjántól, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatójától.

Az emlékerdő-avatások sorában egyedülálló módon, a területen egy erdei időkapszulát is elhelyeztek, amelyben az erdőgazdaság vadgazdálkodási tevékenységével kapcsolatos emlékek kaptak helyet.

A programon a résztvevők jelképesen egy facsemetét is elültettek.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy az emlékerdő sokáig hívja majd fel a figyelmet az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra, az elegy fafajként ültetett madárcseresznyék pedig virágzásukkal sok éven keresztül jelzik a tavasz beköszöntét.

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

A kaszálások okozta természeti károk felmérésében is segíthetnek a méregkereső kutyák

A kaszálások okozta természeti károk felmérésében is segíthetnek a méregkereső kutyák, az állatok hatékonyan bevethetők a kaszálások során akaratlanul elpusztított védett gerinces állatok és apróvadfajok felderítésében - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

Milliárdokat visz el az inváziós fajok elleni védekezés

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi (2 ezer milliárd forintnyi) kárt okoztak - állapította meg egy kutatás, amelyről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be.

Veszélyes gyöngyszemek

A víz az élet alapfeltétele, talán ez az oka, hogy ösztönösen vonz bennünket. Legyen akár tó vagy folyó, mind nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen számtalan kikapcsolódási forma kötődik hozzájuk. A biztonságos szórakozáshoz a szabályok betartása elengedhetetlen, ami egyéni és közös érdekünk is.

5 vegán élelmiszer, ami nem olyan környezetbarát, mint gondolnánk - Avokádó, kakaó és mandula…

Ha a környezetbarátnak tartott étrendekről van szó, a vegánság általában magasan a legelőkelőbb helyen szerepel. Az utóbbi időben számos növényi alapú élelmiszer került vizsgálat alá, mivel a jelentések szerint károsnak bizonyultak a környezetre.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Ezeréves tölgy és mesefa is versenyez a fődíjért

Az Ökotárs Alapítvány Év fája versenyében bárki nevezhet egy egyedi fát egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. Tizenegy döntős van.

Listázzák a fajmegőrzési programok sikerességét

Zöld listán kategorizálja a veszélyeztetett és kihalással fenyegetett fajok megőrzésének, talpra állításának helyzetét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

Átadták a megújult Ivánka szállót

Fontos célkitűzés, hogy a hazai erdők a társadalom számára színvonalas, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak, valamint ellássák a klímavédelmi és egyéb hagyományos funkcióikat - emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szerdán Arlón, ahol átadták a megújult Ivánka szállót.