0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Major László: Karcsú szépség

„A fényképezéssel való kapcsolatom az általános iskola 6. osztálya végén kapott Certina típusú fényképezőgéppel kezdődött, majd a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskola diákjaként már tükörreflexes Exa, Praktica és Pentacon gépekkel, valamint számos optika használatával fotóztam."

„Később elsajátítottam a fekete-fehér, színes filmek, képek és a színes diák kidolgozásának, elkészítésének fotólaboratóriumi technikáját is.

Ma, a digitális fotózás korszakában, örülök, hogy nem fogy ki a „film” a gépből, így a számtalan beállítás mellett sok-sok kép készíthető ugyanarról a témáról.

Erdész lelkületű emberként kedvenc témám a természetfotózás, de szívesen lencsevégre kapom a hazai és külhoni tájakban rejlő szépségeket is. A SEFAG Zrt. Kaposvári Erdészetének nyugalmazott erdőművelési ágazatvezetőjeként ma már több időm jut e szenvedélyemre.

A képen látható kakasmandikó (Erythronium denscanis) a Zselic emblematikus, védett, bájos-karcsú, tavaszt hozó növénye.

Néhány száz egyedből álló állománya kevés helyen, a hóvirág és a májvirág közötti időszakban virágzik. Először 1982-ben találkoztam vele, amikor az erdőmérnöki pályafutásomat kezdtem a Zselici Erdészetnél. Azóta, szintén fotós feleségemmel, minden tavasszal felkeressük az általam ismert lelőhelyeket. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy az állományuk szerényen, de gyarapodott az elmúlt 39 év alatt.

Számomra annyira kedves növény, hogy a természetvédelmi szakmérnöki dolgozatomat is a kakasmandikóról írtam.

Nem volt könnyű dolgom, mert 1999-ben még nagyon kevés magyar nyelvű tudományos ismeretanyag állt a rendelkezésemre, így csak a saját 17 éves tapasztalataimra, valamint a kanadai és japán internetes tudományos-kertészeti oldalakra hagyatkozhattam.”

Forrás: A Mi Erdőnk