Back to top

Szentjánosbogár-rajzás és csillagfényes esti túrák várnak a DINPI-ben

Szent Iván éj közeledtével számos különleges programot kínál a látogatóknak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A következő napokban többek között a szentjánosbogarak varázslatos világa, a nyári égbolt különleges fényei, valamint az éjszakai erdő egyedülálló hangulata várja a természetben kikapcsolódni vágyókat.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 33 ökoturisztikai létesítménye a főváros környéki védett területeken évente több mint 200 ezer látogatót vonz. A kínálat változatosságát mutatja, hogy interaktív látogatóközpontok, idegenforgalmi barlangok, erdei iskolák, történeti kertek, 18 tanösvény és egy folyamatosan élő programokat nyújtó tájház vár bennünket. A tanösvényekhez egyébként egy applikáció segítségével ingyenes túravezetést is le lehet tölteni.

A börzsönyi túrákhoz a hegység kapujában, Királyréten kínál szálláshelyeket az igazgatóság.

A következő napokban-hetekben a Szent Iván-éji fények és a szentjánosbogarak állnak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság programkínálatának középpontjában. A szentjánosbogarak júniusban rajzanak, vagyis az aljnövényzeten várakozó röpképtelen nőstények ilyenkor várják világítva a párjukat, amelyek szintén világítanak, és röpködve keresik őket. Amint a rajzás megkezdődik, az Alcsúti Arborétum esti szakvezetéses túrákon kalauzolja a szentjánosbogarak varázslatos világába az érdeklődőket.

Fotó: Láng Petra Zsófia

A „Fények az éjszakában, alattunk a szentjánosbogarak, felettünk a csillagok” elnevezésű programon Tata térségében tehetnek éjszakai felfedező sétát az érdeklődők.

Az Árendás-patak partját szegélyező őserdő maradvány legrejtettebb részeit járhatják be, ahol rejtelmes állathangokat hallhatnak és itt is megfigyelhető a szentjánosbogarak rajzása. Akit a távoli galaxisok és bolygók világa vonz, szintén talál kedvére való programot. „A nyári égbolt csillagai” címet viselő séta már a nyári napforduló után indul a Sas-hegyi Látogatóközponttól. A naplementét követően csillagászok mesélnek az égbolton látható jelenségekről, a résztvevők ezen kívül megtapasztalhatják a városi fényszennyezés mértékét is.

Fotó: Potyó Imre

A nyári melegben felüdülés lehet egy barlangi kirándulás, ahol állandóan hűvös, 12 °C-os hőmérséklet várja a föld alatti kalandok szerelmeseit. A sokak által ismert Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlangok mellett az érdeklődők a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer titkait is felfedezhetik a Vár-barlangi séták című programon. A programokról és a bemutatóhelyekről a www.dunaipoly.hu honlapon tájékozódhatnak, ahol akár előzetes jegyvételre is lehetőség nyílik.

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkot 1997-ben alapították, területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában.

Az igazgatóság működési területén 8 tájvédelmi körzet és 37 természetvédelmi terület található. A védett értékek nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy emellett egy Európa Diplomás Terület (Szénások), egy UNESCO bioszféra rezervátum (Pilisi) és számos Natura 2000 terület is gazdagítja a térséget.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

„Uccu bizony, megérett...”

Tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az idén a meggynapokat a vajdasági Bácsfekete­hegyen élő magyarok, akik a nehézségek dacára évtizedek óta jeleskednek a meggytermesztésben és -feldolgozásban.

Kiváló búzatermés, szomjazó kapásnövények

A magyar-szerb határtól délre nagyon száraz és meleg volt a nyárelő, ami kedvezett a kalászos gabonák és az olajrepce beérésének és betakarításának – viszont kis híján katasztrofális hatással volt a tavaszi vetésű haszonnövények fejlődésére nézve.

Bor, mámor… és 12 borászat Erdőbényén

Augusztus 12-15. között rendezik meg idén a Bor, mámor… Bénye elnevezésű gasztrokultúrális eseményt Erdőbényén, amely a tavalyi nyitott pincés rendezvény után ismét egyesületi összefogás keretében zajlik.

Fenntarthatóbb takarmányozás lárvákkal és rovarokkal

A kelet-lengyelországi Muchocin kísérleti halgazdaságában tartott tokhalak étrendje lárvából és más rovarfehérjéből áll. A kísérlet célja, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb fehérjeforrásokkal váltsák ki a halak szokásos takarmányát. A kutatást a HiProMine nevű cég koordinálja.

Gyenesdiási attrakciók

Igazi újdonsággal és különlegességgel várja a turistákat Gyenesdiás: a Talabér- (később Osvald-Bujtor-)féle vízimalom tavasszal végre megnyitotta kapuit a látogatók előtt, és nemrég a hozzá tartozó Festetics-fűszerkertet és -herbáriumot is felavatták.

Atkairtás nyári mézek után: az egyik legfontosabb kezelési időszak

A méhészeti szezonban elérkeztünk abba az időszakba, amikor már a mézpörgetések zömét maga mögött tudhatja a méhész. Többen nyaralásra készülnek, vagy már nyaralnak. Viszont atkakezelés szempontjából épp ez az időszak az egyik legkritikusabb az őszi vagy téli zárókezelés mellett.

Neszmély legkedvesebb (bor)arca

Július utolsó hétvégéjén hatodik alkalommal szervezték meg a Neszmélyi Borünnepet Tatán. Az eseményen 14 borászat kóstoltatta borait és egy pálinkaház is csatlakozott a kiállítókhoz. A rendezvény helyszíne az újjászületett Esterházy-kastély kertje volt az Öreg-tó partján. Szeretettel, jó zenével, finom falatokkal, fantasztikus borokkal és kedves borászokkal vártak a szervezők minden borkedvelőt!