0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az emberek vidéken maradását segíti a dohánytermesztés

A dohánytermesztést érintő piaci változások és támogatások, a növényvédőszer-kivonások, valamint a MADOSZ-on belül nemrégiben lezajlott tisztújítás kapcsán ültünk asztalhoz Kenyeres Sándorral, a MADOSZ elnökével.

youtube://v/eHJCHyL08z8

Az elnök elmondta, két dohányfelvásárló cég van jelenleg Magyarországon.

Mindkét piaci szereplő által folyamatosan nő az igény a dohányra, sőt nagyobb mennyiségre is lenne kereslet.

Azonban a termés mennyiségében a változó időjárási körülmények miatt egy csökkenő tendencia van érvényben.

A növényvédőszer-kivonások az ágazatnak is sok kellemetlenséget okoznak. A magyar Kormány segíti a termelőket, hogy eseti engedélyek kiadásával lehessen a tiltólistán szereplő készítményeket használniuk.

Az ágazat nagyon sok hátrányos helyzetű embert foglalkoztat főként a vidéki lakosság körében, emiatt az emberek vidéken tartásában is szerepe van a dohánytermesztésnek.

A foglalkoztatás kivétel nélkül legálisan zajlik, hiszen a dohánytermelőknek nyújtott támogatás feltétele a legális munkaerő foglalkoztatása.

Végezetül Kenyeres Sándor a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetségének (MADOSZ) tisztújításáról is beszámolt, ami idén márciusban lezajlott. A küldöttek Kenyeres Sándort jelölték és választották meg elnöknek, míg az alelnöki pozíciót Czibulya Norbert tölti be, az ügyvezető titkár pedig Eisler József lett.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu