0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Precízió és digitalizáció a szántóföldi gazdálkodásban

Az elmúlt évtizedben a KITE Zrt. elébe ment mindannak, ami a következő évtized után az Európai Unióban a gazdákra vár. Június 1-jén Nádudvaron, 3-án Dalmandon, 9-én pedig Mezőfalván rendhagyó bemutatón vázolták, hogy a több oldalról szorongatott mezőgazdálkodásnak szerintük mi jelenti a kiutat.

Szabó Levente vezérigazgató múltidéző előadásában emlékeztetett rá, hogy már az elmúlt évtizedben a következő időszak megalapozásán dolgoztak. Ennek köszönhetően a KITE Zrt. tökéletesen kiforrott technológiát tud partnerei rendelkezésére bocsátani, annak teljes analóg és digitális eszközkészletével és az alkalmazásához szükséges rendszerezett tudással együtt. Ami már az induláskor is léptékváltást ígért, az menet közben többszörösen felülmúlta a kezdeti várakozásaikat. Ezáltal új irányt tudtak szabni a magyar mezőgazdaságnak.

A gépekben rejlő hihetetlen tudást teljes egészében át tudták vinni a szántóföldre, és utána megkezdték az innovációs tudás átadását a mezőgazdaságnak.

Ez óriási összeget emésztett fel, de 2020-ra teljes egészében készen állt a rendszer a mindennapi hasznosításra.

Most, az európai uniós támogatási rendszer változásának küszöbén a vállalat precíziós gazdálkodással szerzett tapasztalatai különösen jó lehetőséggel kecsegtetik programjuk résztvevőit. Az ágazaton kívülről származó, de az ágazatot érintő korlátozások – például, hogy a következő 10 évben a kijuttatott növényvédő szerek mennyiségét 50, a műtrágyákét 20 százalékkal kell csökkenteni, miközben az ökológiai gazdálkodás arányát 25 százalékra kell növelni – megrendítőnek tűnnek.

De nem annak, aki ismeri a precíziós gazdálkodást, és nem annak, akinek a digitalizáció nem az analfabétizmust jelenti.

A KITE Zrt. által az elmúlt 10 évben a gazdálkodási rendszerébe bevont eszközökkel és gépekkel mindezek a feltételek és célok teljesíthetők, megvalósíthatók.

Mi több, ezután nemcsak meg tudunk felelni a követelményeknek, hanem ezt dokumentálni és igazolni tudjuk, sőt ott tartunk, hogy az egészet közkinccsé tehetjük.

Az újabb intézkedések első pillantásra a hatékonyság háttérbe szorulását sugallják. De a KITE ezt nem fogadja el. A precíziós gazdálkodás teljes körűvé tételével nemhogy elképzelhetőnek tartaná a hozam- és jövedelemcsökkenést, hanem mindkét téren tételes növekedést irányoz elő. Külső körülmények miatt nem hajlandók siránkozni, hanem az EU mezőgazdasági támogatási rendszerét követve a digitális átállás lett programjuk.

Alanyi jogon járó támogatás helyett ezentúl pályázatokkal és más lehetőségekkel kívánják támogatni a gazdákat.

Vállalásokat kell tenni, azokat meg is kell tartani, és ennek érdekében a gazdálkodás egészét pontos kimutatást lehetővé tevő, ellenőrizhető adminisztrációs rendszer fogja össze.

Tehát a gazdáknak tervet kell készíteniük, fel kell vázolniuk a jövőt, hogy hová akarnak eljutni többször 10 év alatt – és tisztában kell lenniük vele, hogy most hol tartanak. A megteremteni kívánt jövő megvalósításához meg kell fogalmazni, hogy mit szeretnénk, és az ahhoz szükséges eszközöket is meg kell határozni. Ez alapján lehet intelligens erőgépek, munkagépek, szolgáltatások finanszírozására pályázni.

Mindennek az a lényege, hogy a pályázaton elnyert gépekkel és eszközökkel precíziós gazdálkodást lehessen megvalósítani, és a termelési rendszert digitálisra tudjuk átállítani. A pályázatok esetében lényeges, hogy szolgáltatásokat is igénybe kell venni az összberuházás értékének 5 százalékáért, és hogy ezt az arányt legalább 5 évig fenn kell tartania a gazdáknak.

A program hivatalosan 2023-ban indul, vagyis eszerint van még 2 évünk „próbálni”.

Ezalatt lépésről lépésre haladva, zökkenőmentesen át lehet állni precíziós gazdálkodásra. Már megkezdődött a termelők felkészítése, hogy a 2023-ban megjelenő új KAP várhatóan milyen szigorításokat hoz, és hogy a KAP céljainak megvalósításához milyen pályázati lehetőségeket vehetnek igénybe.

A KAP távlati terve, miszerint a mű­trágya-felhasználást 20, a növényvédő­szer-felhasználást 50 százalékkal mér­sékeljük EU-s szinten, kikényszeríti a precíziós technológia teljes körű alkalmazását. Csak ezáltal érhető el, hogy a hozamok csökkenését és az azzal együtt járó jövedelemkiesést elkerüljük. A fenntartható gazdálkodás mellett a jövedelmezőség megőrzését is lehetővé teszi, sőt, alkalmazásával a környezetvédelmi előírásoknak is maximálisan meg tudnak felelni a gazdák. Természetesen ez azokra vonatkozik, akiknek sikerül készség szinten elsajátítani a precíziós gazdálkodást, illetve adott esetben némely részletét szolgáltatásként veszi kigénybe, például a
KITE Zrt.-től.

Az új támogatási rendszerben 200 mil­liárd forint értékű beruházás megvalósításával számolnak.

A támogatás intenzitása átlagosan 50 százalékos lesz, tehát az új KAP alapján Magyarország 100 milliárd forint támogatáshoz jut a következő uniós költségvetési időszakban. Ez tovább részletezhető, mégpedig abban az értelemben, hogy a 100 milliárd 90 százalékára minden olyan gazdálkodó pályázhat, akinek az árbevétele eléri a 6 ezer eurót. A fennmaradó 10 milliárd forintot fiatal gazdák támogatására kell fordítani, elősegítve a kezdők és a generációváltók sikeres beilleszkedését.

A pályáztatásnak az a célja, hogy lehetőleg minél többen vegyenek benne részt. A 200 milliárd forintos beruházási keretösszeg mintegy 2 ezer pályázó igényére lehet elegendő a kalkulációk szerint, bár akadnak megkötések és korlátozások. Lehet például két traktort, egy drónt, egy laptopot venni, de, például, ha egy kombájn értéke meghaladja az 50 millió forintot, a pályázaton elnyerhető támogatásintenzitás korlátozva van, nem érheti el az 50 százalékot.

A munkagépek támogatásában azokat az eszközöket preferálják, amelyek nem forgatásos alapelven működnek, vagyis eke beszerzése ebben a rendszerben nem támogatható.

A támogatás összege maximum 250 millió forint lehet gazdánként. A saját erővel is számolva ez azt jelenti, hogy a gazdák egyenként 500 millió forintos beruházást vállalhatnak.

Amit precíziós gazdálkodás és digitális átállás címén a KITE Zrt. bemutatott, az nemhogy páratlan a maga nemében, hanem egyedülálló. A világ precíziósgép-gyártásának csúcsmodelljeit sorakoztatták fel. Huszonegy gépkapcsolatot mutattak be, több mint 2,5 milliárd forint összértékben. A KITE Zrt. az elmúlt évtizedben végrehajtott precíziós fejlesztéseivel jócskán megelőzte az EU új Közös Agrárpolitikáját, és így felkészülve szinte páholyból követheti figyelemmel a digitális átállás hátralévő lépéseit.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság