0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Almáskert dobozba zárva

Az almáskertből egyenesen a közeli feldolgozóba érkeznek a gyümölcsök, ahol azonnal elkezdődik a préselés. Az almát nem hűtik, nem tárolják, a legideálisabb állapotában dolgozzák fel, ez az egyik titka a VitaBox natúr gyümölcslevek minőségének és sikerének.

youtube://v/zHsxnwhtgjk

A Lakitelken található gyümölcslé üzem családi vállalkozásként működik, az almából készült natúr ivóleveket VitaBox márkanéven hozzák forgalomba. Kissné Kézér Edit és Varga Antal 2006-ban döntött úgy, hogy

a tulajdonukban lévő almáskert termését maguk szeretnék feldolgozni, így a gyümölcstermeléstől a gyártáson át a csomagolásig minden folyamatot maguk terveztek meg és végeznek.

Ma már a gyerekek is részesei, Norbert a termesztést és a növényvédelmi feladatokat látja el, Tessza pedig élelmiszermérnökként a gyártást segíti.

A gyümölcslé üzem termelési folyamataiba Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is betekintést nyert. A látogatása céljáról elmondta:

– A magyar agrárgazdaságnak a gerincét alkotják azok a kis- és közepes vállalkozások, amelyek családi alapon szerveződnek. A látogatás célja, hogy megismerjük a termelők terveit, meghallgassuk a problémáikat és a javaslataikat, annak érdekében, hogy mi is olyan programokat, lehetőségeket teremtsünk a számukra, amiből profitálni és fejlődni tudnak.

– Az elképzelésünk az volt, hogy az almánkból a lehető legkisebb beavatkozással készítsünk gyümölcslevet, törekedve arra, hogy természetes ízét és vitamintartalmát megőrizzük, avat be a feldolgozás részleteibe Kissné Kézér Edit. Hozzátette: az almák feldolgozását az üzembe érkezéskor azonnal elkezdjük, nem hűtjük és nem tároljuk a gyümölcsöt.

Elhatároztuk azt is, hogy nem fogjuk az almánkat sűrítménnyé kiforralni, csak hogy hónapokkal később vízzel felengedjük. Így eltartható ugyan és kisebb helyet is foglal el, de elveszíti mindazt, amiért szeretjük.

A friss és finom ízét, a vitaminokat, ásványi anyagokat. Másrészt, eldöntöttük, hogy nem teszünk az almalevünkbe cukrot, tartósítószert, semmilyen aromát és színezéket sem. Sok kísérletezés és a családtagokon való tesztelés után megtaláltuk a megoldást. Egy kíméletes hőkezelési eljárást alkalmazunk, amely során felmelegítjük az almalevet, de csak annyira, hogy az erjedést okozó baktériumok elpusztuljanak, majd azonnal steril, vákummal zárt tartályba, zacskókba, üvegekbe töltjük a gyümölcslevet. Így az megőrzi eredeti finom ízét és minden értékes anyagot, miközben friss marad.

Kezdetben csak szűrt és rostos almalevet készítettek, idővel engedtek kísérletezési kedvüknek és más gyümölcsöt és zöldséget is társítottak az almához, így most már tíz ízkombináció érhető el.

Kísérletezés tárgya volt az is, hogy melyik hozzáadott gyümölcs, vagy zöldség melyik almafajtával harmonizál leginkább, így a recepteket családi titokként őrzik.

Nagyon kedveltek a céklával, sárgarépával, homoktövissel, fekete ribizlivel, szamócával, őszibarackkal és szilvával készült alma alapú levek.

Itt nem áll meg a termékfejlesztés, mert Varga Antal úgy látja, hogy a csomagolásra nagy hangsúlyt kell fektetni és változtatni kell a kiszereléseken is. Emellett szeretnének megfelelni a kor kihívásainak, ezért teljes mértékben környezetbarát és fenntartható csomagolásban gondolkodnak, így hamarosan alumínium dobozba is kerülnek natúr gyümölcsleveik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu