Ám most beszéljünk inkább a kisebb állatokról! Az akváriumi halakról senki sem gondolja, hogy bárkinek árthatnak, s ez 99%-ban így is van. Ám néhány akvarista szívesen tart éles fogú, jobbára ragadozó halakat, s ezek olykor bizony csúnya sebeket tudnak okozni. A nagy testű sügereknek erős a fogazatuk, ezért harapásuk is fájdalmas lehet. Szerencsére megszelídíthetők. A piráják fogazatára elég csak rápillantanunk, és látjuk, mire lehetnek képesek, ha nem vagyunk elég óvatosak. Még jó, hogy félénk halak.
Semmiképpen sem szabad hozzányúlni! Az akváriumban tartott tengeri halak között egyébként több is használ borotvaéles, egyébként alig látható tüskéket, pengéket veszély esetén.
Harapós hidegvérűek
A kétéltűek közül talán a szarvasbékát érdemes megemlíteni. A hatalmas szájában sorakozó fogaival megharaphatja gazdáját – jobbára akkor, ha éhes, és a feléje nyújtott kezet tápláléknak nézi.
Sokan úgy gondolják, hogy felettébb veszélyes nyílméregbékákat tartani, hiszen mérgük halálos; ezt használják a dél-amerikai indiánok is nyílhegyeikre. A több generáción át tenyésztett nyílméregbékák bőrváladéka azonban már nem mérgező, de olykor-olykor szem- vagy nyálkahártya-irritációt okozhat.
Ha valaki kígyót szeretne tartani, érdemes azt is figyelembe vennie, mennyire harapós a kiválasztott faj. A kis korától időnként kézbevett vörös királysikló például nem harap, ám közeli rokona, a hozzá nagyon hasonló hondurasi királysikló olykor igencsak morcos tud lenni. Nem is igazán lehet megszelídíteni. A gabonasikló tökéletes választás, de az albínó, piros szemű egyedek rosszul látnak – ez minden albínóra igaz –, ezért ijedősen odakaphatnak a gazdi kezéhez. A gyakran gondozott boát a legtöbben szelíd kígyónak tartják, ugyanakkor léteznek igencsak agresszív egyedei is. Tehát a kígyókat voltaképpen két csoportba oszthatjuk: a valószínűleg megharap, és a kis eséllyel harap meg kategóriákba. Talán csak a királypiton a kivétel, mert ő tényleg nem harap.
Elkaphatunk-e betegséget tőlük?Hajdan, amikor jobbára még csak vadon fogott állatok kerültek forgalomba, bizony előfordult, hogy a frissen vásárolt állattól a gazdája valamilyen nyavalyát kapott. Ma, amikor csaknem minden társállat tenyészetből származik, ennek már nagyon kicsi az esélye. Természetesen védeni kell a kertben tartott madarainkat a madárinfluenzától, amely időről időre megjelenik Magyarországon. Ez azért is fontos, mert az A/H5N1 az emberre is veszélyes! Volt idő, amikor azzal riogatták a kisállattartókat, hogy az aranyhörcsög a fertőző agyhártyagyulladást terjeszti. Sok hörcsögáldozatot követelt ez a tévhit… A halevő vízi teknősöktől nagyritkán szalmonellát lehet kapni, de ez az általános higiéniai szabályok betartásával könnyen elkerülhető. Annál nagyobb gondot okozhat az allergia! Ugyanis egyre többen allergiásak egyebek mellett szőrre vagy tollra. Ez természetesen kizárja az ilyen kültakarójú állatok tartását. Ez esetben érdemes valamilyen hüllőt, netán kopasz tengerimalacot választani. |
Szerencsére ma már tilos tartani a jókorára megnövő keselyű- és harapós teknősöket, mert ők tényleg nagy veszélyt jelenthetnek. Egy nagyobbacska egyed rossz megfogását akár egyik ujjunk is bánhatja!
A lágyhéjú teknősökre, különösen a nagy egyedekre is ügyelni kell. Fejüket hosszú nyakuk miatt hátra tudják fordítani, így csak a páncéljuk hátsó részén szabad megfogni őket. Az ékszerteknősök csak akkor harapnak, ha eledelnek nézik a kezünket. Ám ez nem vészes, inkább csak egy kicsit fájdalmas.
A népszerű gyíkok közül is több faj harapós lehet. Kezdjük mindjárt a zöld leguánnal, amelynek tartása – figyelembe véve hatalmas mérete miatti helyigényét – szerencsére kezd visszaszorulni. Fiatal korától tartva általában könnyen szelídül, de nem árt vigyázni vele! Védekezésül farkukkal hatalmasat csapnak, sőt, olykor harapnak is.
A másik, gyakran tartott harapós gyík a tokee gekkó, amelyet a „gekkók pitbulljának” is szokás nevezni. Csupán vastag, erős kesztyűben szabad megfogni. Ha valamit vagy valakit megragad, azt gyakran el sem engedi. Olykor csak csap alá tartva, hideg vizet ráengedve enged szorításán. Tapasztalt terraristák állítják, hogy a tokee gekkó harapása roppant fájdalmas. Természetesen más gyíkfajok is okozhatnak galibát, így bánjunk velük csínján, míg ki nem tapasztaljuk a viselkedésüket.
Nem csak diót ropogtathatnak
A madártartók kétféle görbecsőrű madarat tarthatnak: ragadozó madarakat és papagájokat. Első hallásra talán meglepő, de kettőjük közül a papagájok sokkal nagyobb galibát okozhatnak. A kisebb fajoktól természetesen nem kell tartanunk, hiszen ők képtelenek arra, hogy ugyan hegyes, de kis csőrükkel komolyabb sérülést okozzanak.
A diót is könnyedén szétroppantó ara papagájokra pedig már jobb nem is gondolni! Ám szerencsére a papagájok vannak annyira intelligensek, hogy csípés előtt többnyire figyelmeztetnek: fújnak és kiabálnak! Ám egy dologról nem szabad egy papagájtartónak sem elfeledkeznie: e madaraknak is vannak rossz napjaik. Ez meg is látszik rajtuk. Ilyenkor hagyjuk őket békén, másnap majd egy kicsit többet foglalkozzunk velük!
Jó egy évtizeddel ezelőtt óriás tengerimalacok (Dél-Amerikában, őshazájában a tengerimalac étkezési célból tenyésztett fajtája) kerültek a Budapesti Állatkertbe, majd néhány hobbistához is. Ezek a „malackák” méretük mellett jobbára abban tértek el a nálunk tartott egyedektől, hogy igencsak haraptak! De vajon miért nem harapnak a közönséges tengerimalacok? Nos, az ő őseik generációkon át kísérleti állatok voltak, s a laboratóriumi tenyészetekben csak azokat nem szelektálták ki, amelyek nem haraptak. Így alakult ki a mai, gyermekeknek is ajánlható, harapásmentes tengerimalac.
A törpehörcsögök közül a Campbell-törpehörcsög az, amelyik harapós lehet – még szerencse, hogy nem túl termetes állat. A Roborowski- és a dzsungáriai törpehörcsög viszont már sokkal szelídebb.
A degu remekül megszelídíthető, nem különösebben harapós. Amíg lehetett csíkos mókust, vagy más néven burundukot kapni (ma már tilos a tenyésztése és kereskedelme), addig akadt néhány komolyabb baleset. Ám évtizedekkel ezelőtt a hazai mókus volt a legveszélyesebb házikedvenc, a megrémült erdei akrobata ugyanis képes volt egy ujjpercet leharapni. Szerencsére ma már természetvédelem alatt áll, s így tilos a tartása.
Mikor védekeznek?
A legtöbbször az a hibás, akit megharapnak. Ugyanis egy kisemlőst nem illik megzavarni, ha alszik, és időt kell hagyni neki arra is, hogy megszokja új környezetét.
Ha nem szeret a papagájNem ritkán a nagy testű papagájok kiválasztanak a családból valakit, akit látszólag minden ok nélkül utálni fognak. A kiválasztott személy lehet felnőtt és gyerek, nő és férfi. A papagáj kegyéből kiesett illetőnek nem árt résen lennie, ha túl közel kerül a madárhoz. Kellemetlen percektől és fájdalmas sérülésektől óvhatja meg így magát. |
A legtöbb harapás akkor történik, amikor meg szeretnénk fogni a kedvencünket. A teknősöket a legjobb, ha fej-nyaktávolságon kívül, a páncéljuknál fogva emeljük fel. A nem harapós kígyókat óvatosan fogjuk meg. Akár rá is tekeredhetnek a karunkra, vagy ha ez nem történik meg, a másik kezünkkel támasszuk meg testének második harmadánál. A harapósabb példányoknak a nyakát ragadjuk meg határozattan, ugyanakkor nagyon óvatosan. A másik kezünkkel pedig a fent említett módon támasszuk meg.
A nagy testű papagájok például elvadulhatnak, ha többször megfogjuk, és rakosgatjuk őket. Amennyiben mégis arra kényszerülünk, hogy valamilyen szállítóalkalmatosságba tegyük madarunkat, viseljünk vastag bőrkesztyűt, és legyünk nagyon gyorsak.
A megszelídített egyedek közül azonban szép számmal akadnak olyanok, amelyeket meg sem kell fognunk, hanem némi buzdítással, és/vagy csemegével szükség esetén betessékelhetünk egy szállítódobozba.
A szelíd kisemlősöket viszonylag könnyű megfogni. Futtassuk őket a tenyerünkbe, majd óvjuk a másik kezünkkel, hogy le ne pottyanjanak. A vadócabb egyedeket legjobb nyakon csípni, azaz a tarkótájéki bőrnél fogva megemelni. Ám minden kisemlősnél az a legcélravezetőbb megoldás, ha alvókuckójukkal együtt költöztetjük őket.
Kovács Zsolt
