Back to top

A klímaváltozás hatása

Nagyszabású nemzetközi tudományos tanulmányt készít a FAO az éghajlatváltozás növényi kártevőkre gyakorolt hatásáról a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és az ökoszisztémákban. Az átfogó tanulmány megjelentetését Finnország kezdeményezte és támogatta.

Az elemzést készítésében tíz nemzetközileg elismert tudós működik közre, Maria Lodovica Gullani, a Torinói Egyetem professzorának irányításával. A tanulmány célja, hogy az eddiginél alaposabban megérthessük az éghajlatváltozásnak a növényi kártevők és betegségek fertőzőképességére, terjedésére és súlyosságára gyakorolt hatását, és hogy megalapozza a nemzetközi együttműködést a kockázatok mérséklése érdekében.

Az együttműködés elindítása alkalmából tartott rendezvényen a finn agrárminisztérium állandó titkára, Jaana Husu-Kallio felhívta a figyelmet az éghajlatváltozás és a növényegészségügy élelmiszer-biztonsági vonatkozásaira,

illetve az ezáltal a nemzetközi békére gyakorolt hatására. Mint megjegyezte, a táplálékhoz jutás egyetemes emberi jog, és az élelmezésbiztonság meghatározó szerepet játszik a béke fenntartásában, tehát az élelmiszerhiány végső soron rontja a globális biztonságot.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/24 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Év végére lelassul Kína szójabab-importja

Kína szójababimportja az idei első féléves rekordmennyiséghez képest meredeken lassulni fog év végére. Ez a tendencia szembemegy a legnagyobb globális szójavásárló tartós növekedésre vonatkozó várakozásokkal, valamint a piaci hangulatot is rontja.

Az Alföldön csak átmenetileg enyhül a szárazság

A csütörtök hajnalra fölénk helyeződött légörvény az ország jelentős részére szállít csapadékot, amire továbbra is igen nagy szükség van az átlagosnál szárazabb június és július hónapok után. A mai esők után a következő egy hétben nem valószínű országos csapadék, ismét az északi, északnyugati országrészben lehetnek nagyobb valószínűséggel, de csak helyenként előforduló záporok.

Vékonyabb termékcsomagolás a fenntarthatóság jegyében

A Ferrero a beszállítóikkal együttműködve egy vékonyabb csomagolóanyagot fejlesztett ki, amely a szabványos fóliákhoz képest mintegy 20%-os csökkenést eredményez a műanyagfelhasználásban. Az új anyagot 2022-től vezetik be a kiválasztott termékeknél. Eleinte körülbelül 550 tonna anyagfelhasználás csökkenését fog eredményezni évente, ami a korábbi csomagoláshoz képest közel1450 tonna CO2-kibocsátás csökkentését jelenti.

Címke jelzi a kolbászon, hogyan tartották az állatot

A Lidl állatjóléti címkével látja el a Metzgerfrisch márkanév alatt forgalmazott kolbászokat Svájcban. 2018-ban először a friss húsok kínálatában szerepelt a címke, most azonban további termékekre is kiterjesztik. Ezzel jelzik az ellátási láncban az állattartási előírások szintjét, valamint segítik a fogyasztókat a tudatos választásban.

Kiváló búzatermés, szomjazó kapásnövények

A magyar-szerb határtól délre nagyon száraz és meleg volt a nyárelő, ami kedvezett a kalászos gabonák és az olajrepce beérésének és betakarításának – viszont kis híján katasztrofális hatással volt a tavaszi vetésű haszonnövények fejlődésére nézve.

Alázat nélkül nincs eredmény

A magyar mezőgazdaság korosodó társadalmában egyre nagyobb hangsúlyt kap a generációváltás kérdése. Egyes gazdaságokban nincs, aki átvegye a cég vezetését, máshol az utódok mezőgazdasági érdeklődése hiányzik, de akadnak olyan szerencsés családi gazdaságok, ahol gördülékenyen zajlik a generációváltás. Így történt ez a Polyák családnál is, ahol egyértelmű volt, ki veszi át a gazdaság vezetését.

Állami ösztöndíjas szakokra is lehet még jelentkezni

A normál felvételi eljárás lezárulta után pótfelvételi eljárás keretében is lehet állami ösztöndíjas szakokra jelentkezni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, augusztus 8-án éjfélig. Tavaly 616 hallgató került be pótfelvételivel a jogelőd intézményekbe.

Kolbászvilág az Ozsvárt-műhelyben

Klasszikus, csípős, bajor jellegű, nürnbergi, mustáros-majorannás, fehérborsos-mézes, rozmaringos, aszalt gyümölcsös, tört köményes, áfonyalekváros-chilis, zöldfűszeres-sajtos, aszaltparadicsomos-barnasörös – mindez csupán néhány a karmacsi székhelyű Ozsvárt Kolbászműhely ízesített kolbászai közül.