0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megvannak a Nemzeti Vágta első indulói a Vajdaságból

2021. június 19-én, Szabadkán rendezték meg az idei első Elővágta futamot, a Vajdasági Vágtát. Rengeteg látogató érkezett a Bácskai Lovasklub pályájára, hogy szurkoljanak a lovasoknak és kishuszároknak.

A Vajdasági Vágta futamain eldőlt, hogy ki lesz az a három lovas, aki rajthoz állhat októberben a Hősök terén kialakított versenypályán. 2021 első Elővágtájának győztese a királyhalmi Gulyás Szabolcs és Déva Szándék nevű lova lett. A második helyen Bácsfeketehegy település képviseletében Cékus Noémi ért célba Copra hátán, a dobogó harmadik fokára pedig az adorjáni Rostás Zsolt állhatott, aki London nyergében versenyzett.

A Kishuszár Vágta esetében az első két leggyorsabb lovas jutott be a döntőbe: a kishegyesi Erdei Anna Dorka, Bohóc nevű hátasával elsőnek ért célba, míg a második helyen az adorjáni Fehér Kristóf végzett Penny nevű lova nyergében.

Az Elővágta futamain kívül a szervezők változatos programokkal várták a nézőket. Volt főzőverseny, néptánc műsor és különböző lovas bemutatók is, a nap végén pedig a Budapesti Operettszínház művészeinek műsorát élvezhették a látogatók.

A Vajdasági Vágta továbbjutói 2021. október 1-3. között állhatnak rajthoz Budapesten.

Forrás: Nemzeti Vágta