0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Tovább bővül a nemzeti parkok kínálata a fejlesztéseknek köszönhetően

Rendkívüli volumenben valósulnak meg fejlesztések a nemzeti parkokban, melyeknek köszönhetően idén tovább bővül az igazgatóságok kínálata és javul a természeti környezet állapota is. Számos bemutatóhely környezete szépül meg, emellett új kiállítások, tanösvények várják az érdeklődőket, valamint 3 új látogatóközpont is megnyitja kapuit idén.

Csak ebben az évben 30 beruházás, illetve projekt átadása történik meg országszerte. Ezekre a létesítményekre, beruházásokra, eszközökre, élőhely-helyreállításokra összesen mintegy 8,7 milliárd forintot fordítottak az igazgatóságok. Ezen felül is folyamatosan zajlanak a fejlesztések, hiszen jelenleg is több mint 100 projekt megvalósítása van folyamatban a nemzeti park igazgatóságoknál.

Az operatív programokból, határon átnyúló programokból és a nemzeti forrásoknak köszönhetően összességében 46 milliárd forintot fordítanak természetvédelmi célokra az igazgatóságok.

A látogatókat idén számos újdonság várja a hazai nemzeti parkokban. A nagyközönség például már birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Látogatóközpontot, a megújított Salföldi Majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt. Komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, de a Csapody István Természetiskola is megújulva várja vendégeit.

A közeljövőben is számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődők. Az Aggteleki Nemzeti Parkban például a napokban zárul majd az a közös szlovák-magyar projekt, amely az Aggteleki cseppkőbarlang és a Domicai cseppkőbarlang gyógyturisztikai fejlesztését tűzte ki célul. A beruházásnak köszönhetően az évente 250 ezer látogatót fogadó Baradla–Domica-barlangrendszert a szakemberek felkészítették a gyógyászati kezelések folytatására.

Balatonfüreden a látogatók még a nyár folyamán birtokba vehetik a Lóczy-barlang Látogatóközpontot, ahol megismerkedhetnek a terület földtani és természeti értékeivel.

Várhatóan a nyár végén nyitja meg kapuit a Bükki Csillagda. A 650 négyzetméteres központ az ország egyik legkomplexebb csillagdája lesz, amely nappal és éjszaka is kínál majd egyedülálló élményeket. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban szintén még a nyáron új tanösvénnyel bővül a kínálat, amely a Gönyűi-homokvidék Natura 2000 területét mutatja be.

A fejlesztések és az állandó kínálat mellett az igazgatóságok számos különleges programmal is várják a látogatókat az év során. A nagyobb rendezvényeken országszerte 30 ezer vendég fordul meg, míg a vezetett túrák több mint 20 ezer érdeklődőt vonzanak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban jelenleg is zajlik a Levendula Hetek programsorozat, míg a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban a következő napokban a szentjánosbogár-rajzásé lesz a főszerep. A nyári-őszi időszakban olyan népszerű rendezvények várják még a látogatókat, mint a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye, a Kardoskúti Fehér-tó Napja, a Dömösi Zöld Forgatag vagy az Őrségi Tökfesztivál.

Forrás: Agrárminisztérium