Back to top

Gépek, kukoricák, cirkok – Bábolnai Gazdanapok 2021

A szeptember 9. és 11. között megrendezendő 34. Bábolnai Gazdanapok a 80. OMÉK társrendezvénye lesz. A programok közül természetesen idén sem maradhat ki a gyakorlati gépbemutató, a talajszelvény, a traktor tesztvezetés, a drónbemutató és a Szaktanácsadási Pont. A bábolnai kiállításon először megrendezett és mára hagyománnyá vált Szakiskolai Napot a rendezvény pénteki napján tartjuk

Fotó: Csatlós Norbert
„Ahhoz, hogy az OMÉK igazán teljes legyen, szükség van arra, hogy ne csak álló, hanem mozgó gépeket, gépkapcsolásokat is lássanak működés közben a gazdák.

A digitalizáció jegyében jelen pillanatban olyan az innovatív és gyakorlati „fogásokat” mutatunk majd be, amelyek egyfajta olyan tájékoztatást tudnak adni, amely esetleg megkönnyítik a döntést,

ha a gazdálkodók gépvásárlást terveznek, vagy dönteniük kell arról, hogy a következő években milyen kukoricahibridet vessenek” – hangsúlyozta Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója a gazdanapokat beharangozó tájékoztatón.

A házigazda elmondta azt is, hogy a nagyközönséget a hagyományos, ám mindig a bábolnai, illetve hazai lovasélet egy-egy újabb szeletét bemutató programmal várják, és az érdeklődők idegenvezetővel megtekinthetik a ménesudvart és lovaskocsival ellátogathatnak a felújított bábolnai arborétumba is. A szakmai közönség számára a Magyar Vállaltvezetők Üzleti Közösségével közösen a Magyar Mezőgazdaság Kft. egy élelmiszeriparral foglalkozó konferenciát szervez, amelyben az ágazat aktuális kérdéseiről lesz szó.

Fotó: Csatlós Norbert
A gazdanapokon hagyományos kukorica-fajtabemutató az 50 éves, a termelési rendszereket „útnak indító” bábolnai CPS megalakulása előtt tiszteleg. Ugyanis fél évszázaddal ezelőtt kezdődött el a nagy áttörés a hazai növénytermesztésben, ami a fejlett technológiákkal és a hozzájuk tartozó korszerű gépi eszközökkel és inputanyagokkal addig soha nem látott fejlődést eredményezett a magyar mezőgazdaság gyakorlatában. Ennek a nagyléptékű, „forradalmi” fejlődésnek a bölcsője éppen Bábolnához, az akkori Állami Gazdasághoz kötődik. Az amerikai mintára létrejött CPS, azaz Corn Production System, magyar fordításban Kukorica Termelési Rendszer a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, valamint a hozzárendelt fegyelmezett technológiával és emberi munkával először Magyarországon, majd később a kelet-közép európai országokban is nagy ütemű változást eredményezett, és méltán tette Európa „kirakatává” a ’80-as években a magyar iparszerű növénytermesztést és állattenyésztést.

Fotó: Csatlós Norbert
„A kukorica is óriási fejlődésen ment át az elmúlt 50 évben, hiszen a nemesítőházak egymás után nőttek ki, és mindegyik arra törekszik, hogy valami újat, valami jobbat teremtsen meg. Emlékszem még, igaz, hogy nem az 50, hanem mondjuk a 45 évvel ezelőtti kukorica-fajtakínálatra, amikor bizony örültünk, ha egy-egy hibrid elérte a 8-9 tonnás termést, és

ma pedig már ott vagyunk, hogy nem ritkán elérjük a 17-18 tonnát, sőt egyes kiemelkedő teljesítményű hibridek esetében akár a 20 tonnát is”

- idézte fel hazai a vetőmagtermesztés, a CPS megalakulása óta eltelt fél évszázadát dr. Kiss Erzsébet, a rendezvény fajtabemutatójának szakmai vezetője.

A fajtabemutatón a szakemberek 7 nemesítőház, mintegy 34 kukorica-hibridjét tekinthetik meg. A bemutatóhoz 2021-ben az RWA Magyarország Kft. (6 hibrid), a TradiscoSeeds Kft. (4 hibrid), a Corteva Agriscience (4 hibrid), a Pannon Genetic Kft. (6 hibrid), a Bázismag Kft. – Marton Genetics (7 hibrid), az Euralis Kft. (3 hibrid) és a Saatbau Linz (4 hibrid) biztosította a vetőmagokat.

Igazi kuriózum lesz az idén először elvetett cirok-hibridek sora, mellyel a szervezők szeretnék felkelteni az érdeklődést és ráirányítani a figyelmet az ebben a takarmánynövényben rejlő lehetőségekre

Balra a cirok-, jobbra a kukorica - de nem csak küllemben különböznek
Fotó: Csatlós Norbert

„A cirok rendelkezik minden olyan jó tulajdonsággal, ami miatt közkedvelt lehetne. De Magyarországon egyelőre még kicsi a cirok iránti bizalom, holott én emlékszem rá, hogy a 80-as években már Magyarországon is működött ciroktermesztési rendszer, a termőterület pedig elérte a 100 ezer hektárt is. A növény aztán valahogy elfelejtődött, de most szerintem a cirok újra reneszánszát fogja élni.

Egyre több szakember felismeri, hogy helye van a vetésforgóban,

hisz egyrészt igénytelenebb, másrészt sokkal jobban tűri a szárazságot, harmadrészt pedig a beltartalmi értékei jobbak, mint a kukoricáé. Ha megfelelő körülmények közé kerül, akkor pedig még a termése is versenyképes a kukoricáéval” – jelentette ki dr. Kiss Erzsébet.

Az eseményről bővebben: www.babolnaigazdanapok.hu

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben

Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben, ami 1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Alkatrészekre 35 milliárd forintot fordítottak, ez 15 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványából.

A mezőgazdasági terület 82 százaléka szántó

Az ország mezőgazdasági területének nagysága 5 millió 47 ezer hektár volt június 1-jén Ennek 82 százaléka szántóként, 15 százaléka gyepként hasznosult, a szőlők és gyümölcsösök együtt a mezőgazdasági terület mintegy 3 százalékát borították - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi összefoglalójából.

A talajpusztulás ellen tenni kellene. Most!

A Bábolnai Gazdanapok keretében bemutatott két talajszelvény igen vészjósló: a felső termékeny réteg 70 évvel ezelőtt még 40-60 centiméterrel vastagabb volt. Ha nem teszünk valamit 20 év múlva az ilyen talajok teljesen terméketlenek lesznek.

Kényelmes, pontos zöldségcsomagolás

A kecskeméti Wolfoodengineering Kft. zöldségcsomagoló gépsorokat is forgalmaz. A Bábolnai Gazdanapokon a lengyel Domasz cég gyártmányát állították ki, amely például burgonya, hagyma, raschel zsákba csomagolását könnyíti. A gépsornak csak a töltéséhez, valamint a betöltött zsákok elszedéséhez kell kézimunkaerő. Négy fő kényelmesen dolgozhat vele, tudtuk meg Farkas József ügyvezetőtől.

Szőlőkombájnt is „nyúzhattak” a gyerekek-(is)

A Bábolnai Gazdanapokon rengeteg gépet felsorakoztattak a forgalmazók, melyekből többe be lehetett ülni, némelyiket ki lehetett próbálni. Az egyik legfuturisztikusabb gép az Agrotec Kft. standján található New Holland 9000 L szőlőkombájn volt, amin mindig nagy volt a nyüzsgés.

Sláger kerti eszközök

A Wolf Garten, Club Cadet és MTD gyártó termékeit is forgalmazó P.E.L. Kft. Móron, Székesfehérváron és Budapesten boltot üzemeltet, Veszprémben pedig bemutatótermük van. Fekete Zoltán szerint ugyanis a vásárlók bizonyos értékhatár fölött szeretik látni, vagy akár kipróbálni a gépeket. Így van ez a Club Cadet fűnyírógépeivel is, amelyek közül az XZ széria két képviselőjét Bábolnán is láthattuk.

Benzinmotor helyett akkumulátor

A több mint 100 éves japán Makita a 1990-es évektől a Dolmar vállalat megvásárlásával kezdett befektetni kerti gépek fejlesztésébe. A legújabban pedig az akkumulátoros gépek, eszközök gyártására, forgalmazására álltak át, tudtuk meg Törzsök Péter műszaki tanácsadótól a Bábolnai Gazdanapokon.

Lóerők bűvöletében Bábolnán

A lélegzetelállító lovasbemutatóktól a precíziós gazdálkodásban használható drónokig mindent látni lehetett a 34. Bábolnai Gazdanapokon, ami a mezőgazdaságban hagyományos érték vagy éppen újdonsága miatt érdekes.

„Az élet döntetlenre játszik”

Meddig tarthat a gabonaárak szárnyalása? Milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani a termelőknek, ha azon gondolkodnak, hogy tároljanak vagy eladjanak inkább?

Vízszintesen kitérő ekefejrögzítés

Szántás közben gyakran ütközik az eke kőbe vagy gyökérbe, amitől deformálódhat, sőt eltörhet az ekefej. Ennek megelőzése érdekében nyírószeggel, nyí­rócsavarral, rugóval vagy hidraulikus felfüggesztéssel rögzítik az ekefejeket, ami lehetővé teszi, hogy kiemelkedjenek, amikor akadályba ütköznek.