Back to top

Kilőtték az utolsó vaddisznót Dániában

Az afrikai sertéspestis elleni megelőző intézkedésként kilőtték az utolsó vaddisznót is Dániában. A 157-es számú állatot Dél-Jütlandon lőtték le.

Dánia átmenetileg mentes a vaddisznóktól - közölte a Dán Természetvédelmi Ügynökség. Összesen 157 példányt lőttek ki, és a megfigyelés nem igazolta új egyedek megjelenését.

A 157-es számú, utolsó vaddisznót már régóta figyelték, eredetileg a befogását tervezték. Amikor a kísérletek sikertelenek voltak, úgy döntöttek, hogy kilövik, de aztán a vaddisznó egy időre eltűnt. A végzetét azonban nem kerülhette el.

Az afrikai sertéspestis (ASP) veszélye miatt rendelték el a kilövéseket, mivel a vírus károsítaná az állam és a dán gazdák létfontosságú érdekeit.

A dániai vaddisznóállomány azonban soha nem volt nagy.

Az ASP európai kitöréseit követően felhívták a figyelmet a vaddisznókra, amelyek a rettegett sertésbetegséget hordozzák, terjesztik, és véget vethetnek a dán milliárd dolláros sertéshús-exportnak, ha fertőzött vaddisznókat találnak az ország területen.

Az előzmények 2003-ig nyúlnak vissza, ekkor történt az első vaddisznók megfigyelése Dániában. A Dán Természetvédelmi Ügynökség számos parancsot adott ki a földtulajdonosoknak, hogy lőjék le a vaddisznókat, különben az ügynökség maga intézi el ezt a feladatot.

Egyre több vaddisznó érkezett Dániába 2010 zord télén, feltehetően zömében Németországból. Nagyobb számú megjelenésüket bizonyítja, hogy hat-hét vaddisznót ütöttek el ekkor az utakon.

2011-ben nem okoztak problémát mivel a németek valószínűleg sok vaddisznót lőttek ki, így Dániában sem szaporodott a számuk.

A következő pár évben viszont a vaddisznók gyakori vendégek lettek, 2016-ban egy nagyobb állományra figyeltek fel.

2018-tól a Dán Természetvédelmi Ügynökség fokozta a vaddisznók vadászatát pl. etetőhelyek és vadkamerák kialakítása révén Dél-Jütland számos helyén.

A dán-német határ mentén 2019-ben vaddisznókerítést állítottak fel. Idén pedig kilőtték az összes példányt, amelyek Dánia területén éltek.

Dániában nem éltek vaddisznó, kisebb populációk először az 1970-es években jelentek meg, de nem szaporodtak el.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/landbrugsavisen.dk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kocák sem isznak eleget

Emésztési problémák miatt a kiszáradás nemcsak a malacokat, hanem a kocákat, kocasüldőket is veszélyeztetheti. Ennek számos élettani oka van, ám a malacok hasmenése például nem ok, hanem következmény. Mézes Miklós, a MATE professzora ezeknek az emésztés-élettani folyamatoknak a hátterét világította meg a Sertésegészségügyi Akadémia webináriumon a közelmúltban.

Az erdő a jövőnk záloga

Mi a kapcsolat az ombudsman és az erdőgazdálkodás között? Az Országgyűlés által hat évre választott közjogi tisztségviselő felügyeli, hogy ne sérülhessenek az emberek alkotmányos jogai. Munkájának szerves része a jövő nemzedékeinek védelme is. Ez utóbbi nem képzelhető el a fenntarthatóságra törekvés nélkül, aminek tudvalevően az erdőgazdálkodók az élharcosai.

Égető kérdés: lesz-e elég tűzifa?

„Ha az újság ír róla, nagy lesz a kereslet, ha pánikot keltenek, még nagyobb.” Így összegezte véleményét a kérdésre egy fővárosi tűzifakereskedő, aki nem akart névvel nyilatkozni a témáról.

Takács Péter: Kakasdomb

„A családunkban nemzedékekre visszanyúlik a természet szeretete, így pályaválasztáskor, mondhatni, megpecsételődött a sorsom, erdész lettem, hasonlóan nagyapámhoz. Majdhogynem három év dombóvári hivatali munkát hátrahagyva, 2011-ben mindenszentek ünnepén kerültem a Bakonyerdő Zrt. Monostorapáti Erdészetéhez kerületvezető erdésznek."

Új burgonyafajták és az éghajlatváltozás

Az aszály Németországban is kihívássá vált a burgonyatermesztők számára. A burgonyanemesítők már olyan fajtákat nemesítenek, amelyek kevesebb csapadékkal is beérik, azonkívül kevesebb műtrágyára van szükségük és ellenállnak egyes vírusoknak és kártevőknek.

Lehet agárral vadászni

Július 29-én megjelent az az agrárminisztériumi rendelet, amely a vadászvizsga-tanfolyam és maga a vadászvizsga, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral és a magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsga szabályozásáról szól. A rendelettel a magyar agárral történő vadászat elől az utolsó akadály is elhárult.

Szeptemberben van a legtöbb hazánkban előforduló madárfaj az országban

A madárvonulás kialakulását a legutóbbi jégkorszakot követő időszakra teszik a szakemberek, amikor a felmelegedés következtében a jégtakaró visszahúzódásával lehetővé vált a fajok elterjedési területének északi és déli irányba való eltolódása.

Két hete küzdenek a lángokkal egy német nemzeti parkban

Két hete pusztít erődtűz Németország keleti részén egy nemzeti parkban, a hatóságok hétfői adatai szerint még legalább egy hétig tart a védekezés.

A héten is folytatódik a szúnyoggyérítés

Több vidéki településen, köztük az ország nagy tavainál is lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Bill Gates és Jeff Bezos az USA legnagyobb földbirtokosai között

Az Egyesült Államok legnagyobb földbirtokosainak többsége nem gazdász. Például Bill Gates (Microsoft) 2021-ben is az egyik legnagyobb szántóföld tulajdonos az Egyesült Államokban. A legnagyobbak között azonban csak a középmezőnyben van jócskán lemaradva az Amazon alapítója, Jeff Bezos mögött.