0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 4.

Robotizáció a fenntarthatóság jegyében

Nagy érdeklődés kísérte a Magnólia Art Kertépítő Kft. videóját, amelyen GPS vezérlésű robotok dolgoztak. A vállalkozás 24 ezer babérmeggyet ültetett el néhány nap leforgása alatt Cserszegtomaj és Rezi között a Hári-Tech Kft. által fejlesztett robotok segítségével. A kerttervező, kertépítő vállalkozás célja nem más, mint Magyarország első karbonsemleges faiskoláját létrehozni.

Az elmúlt évtizedben a mezőgazdaságban is csúcsra pörgött a robotizáció, ám a dísznövénytermesztésben még csak elvétve látunk példákat a teljes egészében robotokkal végzett munkafolyamatokra. A magán- és közkerteket, városi zöldfelületeket tervező és kivitelező Magnolia Art Kertépítő Kft. hosszú ideje foglalkozik Green City (környezeti fenntarthatósági) alapelvek szerint épített zöldkörnyezettel, ökológiai szemléletű kertek kialakításával.

Az úttörő jellegű dunántúli ültetvény minden munkafolyamatát a természet körforgásos folyamatainak megértése és tisztelete vezérli, ennek megfelelően az újszerű termesztéstechnológia alappilléreit a víz körforgásának fenntartása, a talaj védelme és gazdagítása, valamint a növényi társulások összehangolása képezi, miközben ősi, ezeréves tudást használnak, fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban Vincze Tamás ügyvezető. Nem titkolt céljuk, hogy megvalósítsák Magyarország első karbonsemleges faiskolai ültetvényét.

A faiskolát a cég telephelye melletti 2 hektáros, egykori szőlőültetvény helyén hozták létre. A növényeket a talaj forgatása és vegyszeres gyomirtás nélkül szeretnék nevelni, a természetközeli ökoszisztémát pedig a talaj és víz körforgásának biztosításával, valamint és a növényi rendszerek összehangolásával hozzák létre. A terület rendezése után a talajt cellulózbontó baktériummal készítették elő, jótékony baktériumkészítménnyel élénkítették a talajéletet, Trichoderma gombával csökkentették a patogén gombák jelenlétét. Az ökológiai termesztésben alapvető jelentőségű talajélet egyensúlyának fenntartása, mindemellett az egészséges talaj az egyik legnagyobb szén-dioxid megkötő is. Az „ökofaiskolát” vadvirágokkal vetették be, hogy a talajt ne szárítsa a szél és a nap, ne mossa le az eső, és a rét búvóhelyet, táplálékot is ad a rovaroknak és méheknek. A területen fúrt kútból, a mostani technológiai szinten elérhető legkorszerűbb smart (okos) vezérléssel és profi számítógépes öntözéstechnikával öntöznek, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb vizet használják.

A növényeket körülvevő természetes társulást igyekeztek a lehető legjobban megőrizni.

Meghagyták a bokrokat és természetes élőhelyeket a rovaroknak, emlősöknek, madaraknak, így a sünök, mókusok, madarak is segítik az ültetvény egyensúlyának megtartását. kártevők megfékezésére a madaraknak odúkat helyeztek ki.

Magas virágos méhlegelőt vetettek az ültetvény köré is, szintén a beporzó, illetve hasznos rovarok, lepkék és madarak területen tartása érdekében.

A telepítéshez több okból is tudatosan esett a választásuk a teljes egészében magyar fejlesztésű, high-tech, precíziós, GPS vezérlésű robotokra. Vincze Tamás szerint ezek az autonóm, intelligens, programozható és távvezérelhető eszközök kiváltották a kézi munkát, hiszen szinte esélytelen volt megfelelő munkaerőt találni a gödrök kiásására, majd a növények telepítésére. A robotok az ültetést 1-2 cm pontossággal végezték el, a 24 ültetőgödröt pedig mindössze 2 nap alatt kifúrták.

A robotok pontos munkája a későbbi fejlesztések szempontjából is meghatározó. Ezek a szerkezetek ugyanis bármikor vissza tudnak menni ugyanarra a pontra, és például egy másik adapterrel fölszerelve képesek a fenntartási munkák a metszés elvégezésére. Az ültetvény telepítéséhez bérelték a Hári Tech Kft cég saját fejlesztésű, dízel motorral felszerelt robotjait. A jövőben – a karbonsemlesség elvét követve – elektromos meghajtású, napelemmel ellátott robot fejlesztése a céljuk.

Bár a vállalkozás fő tevékenysége a jövőben is a kerttervezés, kertépítés marad,

a két hektárnyi babérmeggy-ültetvény szervesen kapcsolódik a fenntartható tájépítészethez: ugyanazt a típusú gondolkodást és filozófiát valósítják meg a termesztéstechnológiában, mint a tervezésben és kivitelezések során.

A klímához alkalmazkodó, népszerű növényfajt választottak. Noha az ültetvény jelenlegi állapotában inkább kísérleti telepként, tudáslaborként működik, a mennyiségénél fogva, az is fontos szempont, hogy idővel értékesíteni tudják a növényeket.

Hosszú – néhány évtizedes – távlatra tekintve a cég vezetője már önmagában sikernek tekintené, ha a szemléletet akár saját kiskertekbe, akár más növény termesztésébe integrálni lehetne, ezzel bizonyítva, hogy az ökociklus mindenhol képes ugyanúgy működni. Az ötlet legnagyobb értékét a rendszer a kitalálása, átadása képezi. Vincze Tamás szerint, ha 20 év múlva a jelenleginél nagyobb ökológiai potenciállal működne a most létrehozott faiskola és így tudná átadni a gyermekeinek, akkor már megérte a munka!

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu