Back to top

Ötezer zöldségpalánta: segítség, mely örömet is okoz

Ahogyan tavaly, idén is zöldségpalántákat adományozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a Katolikus Karitasznak. Az ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családokhoz juttatják el a tizenhárom egyházmegyei központból. Az adományt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenlétében adta át Gyuricza Csaba rektor Écsy Gábor igazgatónak.

Gyuricza Csaba: a palántákat akár az erkélyen is nevelhetik
Gyuricza Csaba: a palántákat akár az erkélyen is nevelhetik
Fotó: Rimóczi Irén
Társadalmi felelősségvállalás keretében folytatja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a tavalyi sikeres kezdeményezést. Az előző évben

a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetben született az ötlet, hogy palántaadománnyal segítsenek azoknak, akik nem tudták megvásárolni a paprikát, paradicsomot, uborkát.

Az adományozás azonban több célú: a zöldségek saját kertben, balkonon, erkélyen való nevelése, a kertészkedés örömet is okoz az embereknek, amire a bezártságban különösen szükségük volt. Emellett pedig arra is ráirányítja a figyelmet, hogy hogy milyen fontos munkát végeznek a kertészek, hangsúlyozta Gyuricza Csaba, a MATE rektora az egyetem Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Kutatócsoportjának budatétényi telephelyén.

A MATE fontosnak tartja a szakmai ismeretek széles körül terjesztését. Jó, ha már a  legkisebbek is tisztában vannak azzal, hogy a zöldségek honnan kerülnek a boltokba, illetve az asztalra. Az otthoni kertészkedést ráadásul általában a gyerekek is élvezik, hiszen látják gondoskodásuk eredményét, és talán szívesebben fogyasztják el az együtt nevelt zöldségeket.

Szentkirályi Alexandra: összefogunk a bajban, ez mutatja az adományozás is
Szentkirályi Alexandra: összefogunk a bajban, ez mutatja az adományozás is
Fotó: Rimóczi Irén

Az utóbbi évtizedben megtanulhattuk, hogy milyen fontos az élelmiszerbiztonság. A járvány idején is bebizonyosodott, hogy a hazai gazdák képesek ellátni a lakosságot kiváló és megbízható minőségű zöldséggel és gyümölccsel is. Ráadásul a mezőgazdaság, kertészet nemcsak élelmet ad, hanem munkahelyeket is teremt, A járvány pedig  megerősítette, hogy a bajban képesek vagyunk összefogni. mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A mostani adományozásnak a szemléletformálás és a rászorulók anyagi terheinek a mérséklése egyaránt feladata. Miközben a kedvezményezettek élvezhetik a kertészkedés szépségeit, leszedhetik a friss, egészséges zöldséget, befektetett munkájukkal kiadásaikat is csökkentik.

A kormányszóvivő azt is elárulta, hogy a családjukban is népszerű a balkonkertészet, a kislánya is szívesen figyeli a növények növekedését.

Écsy Gábor: elsősorban a Covid19 miatt nehéz helyzetbe került családok kapják meg a palántákat
Écsy Gábor: elsősorban a Covid19 miatt nehéz helyzetbe került családok kapják meg a palántákat
Fotó: Rimóczi Irén
Az idén 90 éves Katolikus Karitasz egyik legfontosabb programja az Öngondoskodó háztartások - Zöldellő kertek országos segélyakció. Ennek keretében vetőmaggal és vetési segédlettel, ha kell személyes szaktanácsokkal segítik a kiskertek művelését. Ehhez nagyon jól kapcsolódik a MATE adománya.

A zöldségpalántákat elsősorban olyan családokhoz juttatják el, akik hátrányos helyzetbe kerültek a Covid-19 miatt.

Bíznak benne, hogy bőséges termést arathatnak majd, mondta Écsy Gábor, a Katolikus Karitasz országos igazgatója.

A zöldségpalántákat a MATE gazdasági társasága, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. által nemesített fajták minősített, csávázott vetőmagjaiból nevelték a budatétényi telephelyen.

Ötezer palántát adományozott a MATE a Katolikus Karitasznak
Ötezer palántát adományozott a MATE a Katolikus Karitasznak
Fotó: Rimóczi Irén

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megállapodtak a miniszterek, cél a műanyagmentes zöldség-gyümölcs csomagolás

Németország tartományi agrárminiszterei egységes irányzatban állapodtak meg: a zöldség-gyümölcs kereskedelemben csökkenteni kell a csomagolási hulladékot, és amennyire csak technológiailag lehetséges, mellőzni kell a műanyagot.

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó program

Decemberben zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. konzorciumi vezetésével 2017 augusztusában indult, 1,9 milliárd forintos összköltségű program.

Feldman: A jövőben is fejlesztjük a hazai élelmiszeripart

Gyors tempóban emelkednek az energia- és alapanyagárak, amit a termények és élelmiszerek árában is érvényesíteni kellene. Hogyan hat mindez a zöldség-gyümölcs ágazatra, ezt boncolgatták a FruitVeB évzáró konferenciáján Kecskeméten. A tanácskozás első témakörében a feldolgozóipar helyzetét taglalták.

A műtrágyadrágulás okai

A koronavírus-járvány rányomta a bélyegét 2021-es év gazdaságára, a lezárások utáni gazdaságélénkítő intézkedések világszerte erősítik az inflációt. Azonban nem csak emiatt emelkedett nagymértékben a műtrágya ára. A Kertészek évzáró konferenciáján Jonas Wagner, a belga Anorel műtrágyagyártó exportmenedzsere több más okot is felsorolt.

Ukrajna gabonaexportja a csúcson van

Ukrajna a 2021 július – 2022 júniusi szezonban eddig csaknem 24,8 millió tonna gabonát exportált, 18%-kal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, ami akkor 21 millió tonna volt - derült ki az ukrán mezőgazdasági minisztérium pénteki adataiból.

A MATE és a KITE Zrt. közösen dolgozik a magyar agrárium modernizálásán

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt. A megállapodás elsősorban a gyakorlati képzési lehetőségek fejlesztése és a modern agrárdigitalizációs megoldások elterjesztése területén teremti meg a két szervezet közötti együttműködés lehetőségét.

A kvantumbiológia területén is úttörő a MATE

A kvantumbiológia egyetemi oktatásba és kutatásba történő integrálásában világszinten úttörő szerepet vállal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – jelentették be a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A most formálódó új tudományterület hétköznapi gondolkodással szinte felfoghatatlan lehetőségeket tartogat, többek között az eddig rejtett élettani folyamatok megértése, a betegségek okainak feltárása és az egészséges élelmiszerek előállítása terén.

Karácsonyi adományozás az ünnepi sütéshez szükséges élesztővel

Karácsony előtti közös jótékonysági akcióra invitálja a vásárlókat a Budafoki élesztő gyártója a partner pékségek bevonásával. A vevők nemcsak a rászorulók ünnepi süteményeiről gondoskodhatnak, hanem azt is eldönthetik, melyik szervezet kapja meg az ajándékcsomagokat.

Zöldfelületek - Van hová fejlődni

Országosan kevés a zöldfelületekre vonatkozó statisztika, pedig számos uniós irányelv és stratégia kapcsolódik ezekhez az információkhoz. Ezért egy kutatás keretén belül szakemberek igyekeztek összegyűjteni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, mennyire zöld az ország.