Back to top

A legjobb juhtejtermelők

A történelem során eddig a tehéntej bizonyult a legnépszerűbb tejféleségnek, amelyet az emberek világszerte fogyasztanak. Ugyanakkor vitathatatlanok a juhtej – népszerűtlensége ellenére – azon fontos előnyei, amelyek viszont hiányoznak a tehéntejből. Egyebek mellett ez lehet a záloga a juhtej népszerűség-emelkedésének, így a globális termelés növelésének is.

Számos szakértői vélemény szerint a juhtej jelentős antioxidánsként hat, amelynek A- és E-vitamin-tartalma erősíti az immunrendszert, valamint a benne lévő nagy mennyiségű nukleotid csökkenti a rákbetegség kialakulásának kockázatát. A juhtej koleszterin-tartalma alacsonyabb, mint a tehéntejé, továbbá a magas fehérjetartalma serkenti a növekedést és a fejlődést.

Javítja a nők biztonságos szülésének esélyét, a reproduktív egészséget, mert kiegyensúlyozza a hormonháztartást.

A FranceAgriMer felmérése szerint 2019 végén 24,5 millió tejelő anyajuhot számláltak Európában, 2,2%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legtöbb országban a tendencia csökkenő, így Görögországban 6,7%-ot, Olaszországban 3,9%-ot és Spanyolországban 4,1%-ot képvisel, viszont legnagyobb juhállomány Romániában, ahol az anyajuhok száma 2%-kal, míg Franciaországban 3,1%-kal nőtt. Tavaly a pandémiát az olasz piac igencsak megsínylette, miután a termelés helyreállt a 2019-es válságból – a Pecorino Romano sajtexportja például 23%-ot zuhant. Mindez azzal magyarázható, hogy e sajtféleség előállított mennyiségnek egyharmada az Egyesült Államok vezető felvevőpiacára kerül, ahol ezeknek a termékeknek a szállítása a járványvédelmi intézkedések miatt leállt. Ezenkívül az idegenforgalom visszaesésének eredményeként, Olaszországban a belföldi kereslet is csökkent.

A termelők megsegítésére a kormány kisegítő intézkedéseket hozott a magántároláshoz nyújtott európai támogatáson túl.

Ellenben Spanyolországban az elmúlt évben növekedett a begyűjtött juhtej mennyisége. Ha a piacot a Covid-19 meg is zavarta, az éttermek iránti keresletcsökkenést részben ellensúlyozta a háztartási vásárlások megugrása (+13% az első félévben).

Kína vezető szerepet játszik a juh- és juhtejtermékek termelésében. A Föld legnagyobb juhállományával rendelkező ország a lista élén áll (ábra), ami nagyban köszönhető az ágazat technológiai támogatásának. A legjelentősebb tejtermelés Qinghajban és a Tibeti-fennsíkon zajlik, emellett a gazdálkodók a húsukért is tartják a jószágokat, hogy a növekvő népesség számára biztosított legyen elegendő mennyiségű juhhús. Ennek a folyamatos fenntartása, valamint a rendszeresen jelentkező homokviharok komoly kihívások elé állítják a kínai juhágazatot.

Törökországban a fehér karamán tekinthető a legnépszerűbb fajtának.

Több mint négymillió gazda foglalkozik juhtenyésztéssel. Ennek egyik oka, hogy a törökök előnyben részesítik a juhtejtermékeket (tejek, sajtok, joghurtok) a marha- és kecsketejtermékekkel szemben. Ezenkívül a hagyományosan évente megrendezett ünnepségeken a juhokat áldozatként is bemutatják, ilyenkor több mint 2 millió juhot áldoznak fel. Az ország juhtermelése meghaladja az évi egymillió tonnát, juh- és tejtermékexportja főként Libanonba, Kuvaitba és Dubajba irányul.

A vágójuh- és a juhtejtermelés az egyik legdinamikusabb és legelterjedtebb gazdasági tevékenység Görögország vidéki területein. Az évi juhtejtermelése évente 705 000 tonna (ábra). A Chios fajta az egyik legnépszerűbb tejhasznosítású fajta Görögországban. A juhtejet joghurt- és sajtkészítés alapanyagaként dolgozzák fel.

Szíria 2019-ben 684 578 tonna juhtejet termelt (ábra); az ország gazdálkodóinak körében az awassi a legnépszerűbb juhfajta.

E juhoknak a teje kiváló minőségű, továbbá jelentős mennyiségű zsírt tartalmaz. A juhokat tavasszal a hegyi legelőkre hajtják, télen pedig visszaterelik azokat a sivatagba. A juhhús és a juhtej a legtöbbet fogyasztott állattenyésztési termékek listájának élén áll Szíriában. A fogyasztáson túl a juhtenyésztés az egyik fő forrása a szíriai gazdaságnak. Az élelmiszer hiánya és a termékek csomagolásának megoldatlansága jelentik a fő kihívást a szíriai juhtenyésztésben, különösen a sivatagos területeken.

Biojuhtej, Svájc

Svájc biojuhtej-termelése az elmúlt években folyamatosan növekedett. 2018 óta a juhtejmennyiség stabilizálódott, ami azt jelzi, hogy a keresletet eddig sikerült kielégíteni. A biojuhtej előállítása gazdságilag továbbra is vonzó iparág mindaddig, amíg több kedvező tényező ezzel együtt jár.

Körülbelül 20 év alatt megduplázódott a tejelő anyajuhok száma.

Az Agristat (Svájci Mezőgazdasági Statisztika) hivatalos adatai szerint jelenleg 14 500 egyedet tartanak nyilván az országban. Az összes juhtejtermeléshez viszonyítva a biojuhtej százalékos aránya imponáló. Valójában a tejelő juhok közel 75%-át a Bio Suisse (Svájci BIO) irányelvek szerint tartják.

A juhtej továbbra is hiánycikk, Svájcban a teljes beszállított tejnek csak 0,17%-át teszi ki. Az ökológiai tejgazdaságok vitathatatlanul profitálnak a nagyon vonzó tejárból. Ez utóbbi kilónként 2,80 és 3,20 CHF (svájci frank) között ingadozik. Azoknak a termelőknek, akik el akarják kezdeni az ökológiai juhtej előállítását, először piacot kell találniuk, ismerniük kell a termelendő tej mennyiségét, és biztosítaniuk kell a megfelelő megtérülést. A tehéntej esetétől eltérően, az ökológiai juhtej termelői teljes mértékben a kereslethez igazítják termelésüket.

Szezonalitás

A szezonalitás meghatározó szerepet játszik a juhtej termelésében.

A vásárlók valóságos pénzügyi ösztönzőket alkalmaznak a tej árán keresztül, hogy „kényszerítsék” a beszállítóikat az ősszel történő elletésre.

Az a tény, hogy a vevő 40 centtel többet fizet a literenkénti tejért a tél folyamán (októbertől márciusig), 40 centtel kevesebbet nyáron (április és szeptember között), döntően befolyásolja a forgalmat annak az időszaknak megfelelően, amikor az elletés zajlik. A téli tej termelését azonban könnyebb eltervezni, mint megvalósítani, mivel ez azt jelenti, hogy a bárányozásnak ősszel kell megtörténni. Ez az időszak a juhok ivarzásának természetes időszaka, nem pedig az elletésé. Az őszi elletésnek egyik módja az, hogy mesterségesen meghosszabbítják a nappali órák hosszát azáltal, hogy a világítási program segítségével az anyajuh átvált a késő őszi időszakhoz hasonló naphosszra. Ez a megoldás magában foglalja a világítási idő 70 napos meghosszabbítását. Amikor tavasszal félbeszakítják a programot, a megvilágítás időtartama hasonló lesz az ősszel bekövetkező nappali órákhoz, ami az anyajuhoknál végül ivarzást vált ki.

A takarmányadag és annak összetételének változtatása (pl. tavaszi legelőre járás, rozsetetés) szintén ivarzást eredményez.

Egy dolog biztos: kísérletezni kell, és nem szabad arra számítani, hogy minden évben azonos mennyiségű téli tejet lehet termelni.

Forrás: FranceAgriMer, Agristat

Toldi Gyula PhD

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Kaposvári Campus

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2021/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szorosabbra fűzik a magyar-üzbég agrárkapcsolatokat

A kertészetek és üvegházak fejlesztéséről, a szőlészet és borászat vonatkozásában, valamint a 2023-2024-es időszakra vonatkozó munkatervről írt alá három megállapodást Nagy István agrárminiszter Aziz Voitov üzbég mezőgazdasági tárcavezetővel kedden, Budapesten.

33. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.

Költségoptimalizálás a Fruit Logistica jelszava

2023. február 8–10. között rendezik a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem tematikájú üzleti találkozóját Berlinben. A kiállítók hivatalos jelentkezési határideje már lejárt, de a szervezők közleménye szerint várólistára még fel lehet iratkozni.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

A műtrágyákra kivetett exportvámok segíthetik az orosz költségvetést

Moszkva hamarosan a műtrágyákra kivetett exportvámokkal kompenzálhatja az olaj- és gázüzletágból származó bevételkiesést. Közben Putyin bírálta a meglévő uniós szankciókat, és „műtrágya ajándékokat” ígér.

Kínai éttermet függesztett fel a Nébih

Egy budapesti vendéglátó ipari egység ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt hibák és hiányosságok miatt a szakemberek az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, továbbá 95,3 kg élelmiszert kivontak a forgalomból.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.

A rejtélyes luteolin, amely felveszi a harcot a gyulladás és a szorongás elleni küzdelemben

A krónikus gyulladás számtalan betegség kiváltó oka. Bár sok dolog kiválthat gyulladást a szervezetben, a jó hír az, hogy rengeteg olyan tápanyag van, amely segíthet kordában tartani. Az egyik ilyen tápanyag, amelyet szem előtt kell tartani, a luteolin, amely számos növényi eredetű élelmiszerforrásban megtalálható.