0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Dísznövény – Élénk maradt a kereslet

A teraszokon, balkonokon, kertekben nyáron nyíló egynyári és balkonnövények főszezonján már túl vannak a kertészetek, bár a szakaszos termesztésnek köszönhetően az értékesítés még nem ért véget. A sok bizonytalanság után megnyugtatóak az elmúlt hónapok tapasztalatai.

A hazai termesztésből származó nagy jelentőségű egynyári és balkonnövények forgalmazását mindig nagy várakozás előzi meg, főként olyan év után, mint a tavalyi. A termelő kertészetek gazdag, korszerű választékkal készültek, ám nem tudhatták biztosan, hogy az előző évi, minden várakozást felülmúlt kereslet megismétlődik-e.

Tervezési bizonytalanságok

Az egynyári- és balkonnövény-szaporítóanyagok megrendelésekor megjósolhatatlan volt, hogy a koronavírus-járvány milyen méreteket ölt az értékesítés idején. A kertészek nem láthatták előre, újra több időt kell-e eltöltenünk a saját otthonukban, le kell-e mondani nyaralásról, nyári úti célokról, hazai és nemzetközi programokról, események látogatásáról. Kiszámíthatatlan volt az anyagi helyzetünk alakulása, és még sok egyéb, keresletre ható tényező.

Azt azonban már megtapasztalták az előző évben, hogy a szokatlan helyzetben az emberek jobban odafigyeltek a saját lakókörnyezetükre, szebb, hangulatosabb „szigetté” alakították.

A szokásosnál többet költöttek növényekre, az erkélyekre, teraszokra és a kertekbe nemcsak virágokat, hanem önellátás céljából ehető zöldségeket és gyümölcsöt is ültettek.

A saját nevelésű gyógy- és fűszernövények, snackzöldségek, törpe gyümölcsfák által nyújtott kulináris élvezetek sikert arattak, még népszerűbbé tették a növényekkel való foglalatoskodást.

Az otthoni kertészkedés iránti fokozott érdeklődés idén is megmaradt, az egynyári virágot termesztő kertészetek népszerű választékbővítő termékeivé váltak a zöldségpalánták. A főszezon tapasztalataiból az derült ki, hogy még akiknek a világjárvány miatt csökkent is a jövedelmük, azok sem kiadásként tekintettek a virágok és növények vásárlására, sokkal inkább örömforrásként.

A mindennapi élet korábbi üteme sokaknál lelassult, és egykor érdektelennek tartott tevékenységek felé fordultak.

Sok családban így vált fontossá az otthon, a közvetlen környezet élhetőbbé tétele azzal a céllal, hogy jobban átvészelhessék a járvány okozta félelmeket, a bezártság lelki terheit. Ebben a helyzetben a kertészkedés ahol csak lehetséges volt, egyre inkább a figyelem középpontjába került. Talán kijelenthető, a világjárvány felerősítette a kül- és beltéri növényesítés iránti vágyat, felgyorsította e termékek értékesítését.

A hűvös idő sem csökkentette

Az egynyári és balkonnövények kereslete a hűvös, szeszélyes tavaszi időjárás ellenére folyamatos volt a piacokon, amit a termesztők megelégedéssel nyugtáztak. Azokban a kertészetekben, ahol nem dömpingszerűen, hanem szakaszosan nevelték a tételeket, az árueladás is kiegyenlített volt, különösebb kiugrások vagy mélypontok nélkül.

Az elhúzódó, de folyamatos kereslet kiszolgálása általában könnyebb, mint a hirtelen beköszöntő meleg időjárásból fakadó azonnali, de rövid ideig tartó igényé.

Ugyanakkor mindegyik tartogat előnyt és hátrányt is. Előbbi ugyan könnyebben szervezhető, ám ha a rossz időjárás fényhiánnyal is párosul, az késlelteti az árut, az elhúzódó értékesítés a termelési költségek növekedését vonja maga után. Az utóbbi kiszolgálása megfeszített munkát, komoly logisztikát követel, a kertészeknek azonban siker, ha növényházaik gyorsan kiürülnek.

Az újranyitás öröme

A pandémia harmadik hulláma – éppúgy, ahogy az első – a legnagyobb tavaszi értékesítési szezonban érkezett. Az előző évhez hasonlóan a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete idén is foganatosítani tudott néhány intézkedést, ami lehetővé tette a termékkör folyamatos értékesítését, így a szezon jelentős alkalmai, a nőnap, a húsvét, az anyák napja és a pünkösd nem maradtak virág nélkül.

A nőnap másnapjától többhetes zárásra kötelezett virágüzletek anyák napjára kinyithattak.

A vágottvirág-termesztőknek némi megnyugvást hozott, hogy a tanév végi virágos alkalmak nem estek korlátozás alá, megtarthatták az óvodai és az általános iskolai ballagásokat, korlátozott létszámmal, de szervezhetővé váltak az esküvők, temetések. Amikor az import akadozott, az árak alakulását a hazai vágottvirág-termesztők jobban kézben tudták tartani.

A tavaszi rossz időjárás, az áprilisban sorra megdőlt hidegrekordok meglepő módon nem csökkentették az egynyári és balkonnövények iránti keresletet. Nagy igény mutatkozott az egyéb virágzó cserepesekre és a vágott virágra is. Nőnap után a húsvéti áru elhelyezésére fókuszáltak a termesztők és a kereskedők, hiszen évek óta ez az ünnep indítja be az egynyári és balkonnövények forgalmát. A kellemetlen, hideg idő dacára nagy igény volt a tavaszi virágokra, az első muskátlitételek hamar elfogytak, átmeneti hiány keletkezett.

A termesztők korszerű összetételű, jó minőségű, gazdag választékot kínáltak.

Május végén országszerte megnyithattak az éttermek, panziók, szállodák, strandok teraszai. Virágosításuk vélhetőleg élénkíti a keresletet a kertészetek szezon végére időzített friss tételei iránt.

Forrás: Kertészet és Szőlészet